Sport

Southgate rátalált Ollie Watkinsra, és ez a csere Eb-döntőt hozott Angliának

rtl.hurtl.hu

2024. július 10. 23:07

A németországi labdarúgó-Eb második elődöntőjén nagyszerű első félidőt taktikusabb második követett Anglia és Hollandia csatájában. Az első játékrész angol fölényt hozott, a másodikban inkább a hollandok akarata érvényesült, de egy remek Southgate-csere a legvégén megint gólt eredményezett. Anglia az egymást követő második Európa-bajnokságon is döntőzhet, az aranyéremért vasárnap este Spanyolországot kellene legyőznie.

Mindkét válogatott megvívta a maga csatáit, amíg eljutott az elődöntőbe. Az angolok szinte kiestek Szlovákia ellen, végül mégis versenyben maradtak – köszönhetően Jude Bellingham ollózásának. A hollandok pedig kétszer is úgy nyertek ezen az Eb-n, hogy az ellenfélé volt az első gól.

Az elődöntőre ugorva: a hollandoknál Malen, az angoloknál Mainoo volt a (többé-kevésbé) meglepetésember a kezdőcsapatban. Utóbbi a maga 19 évével és 82 napjával a legfiatalabb angol, aki valaha pályára léphetett egy vb vagy Eb elődöntőjében.

És akkor kezdetét vette egy egészen parádés első félidő.

Amelynek 7. percében Xavi Simons rámenősen labdát szerzett Rice-tól, hogy aztán 18 méterről kissé jobbról iszonyatos erővel bombázzon a jobb felső sarokba (1-0).

Hollandia-Anglia
Fotó: Reuters/Kai Pfaffenbach

Innentől jó ideig az angolok domináltak, és ez a kapu előtt is meglátszott.

Kane-nek a 13. percben volt egy mutatós átlövése (Verbruggen a jobb alsó elől tolta ki a labdát), majd a 14. percben Saka szólóját követően lőtt jócskán fölé a 16-oson belül. Csakhogy a videós asszisztens kihívta Zwayer játékvezetőt, aki a visszajátszásokat látva meggyőződhetett róla, hogy bizony Dumfries a lövés utáni másodpercben eltalálta Kane lábát. Ezért büntetőt ítélt.

Érdekesség, hogy a korábbi angol válogatott védő, Gary Neville úgy vélte: védőszemmel nézve szégyen, hogy ezért bárki 11-est kap.


Kane (öt perccel a lövése után) odaállhatott a mészponthoz, és annyira jól helyezte a jobb alsó sarokba a büntetőt, hogy hiába vetődött jó irányba Verbruggen, esélye sem volt (1-1).

A hollandok védője, Dumfries a későbbiekben is főszereplő maradt.

A 23. percben például ő stoppolta le a labdát még a gólvonalon, miután Foden tisztára játszotta magát a 16-oson belül, és lövése elment a kimozduló kapus mellett. 

Hollandia-Anglia
Fotó: Reuters/Leon Kuegeler

Néhány perccel később pedig mintha szabálytalankodott volna a kilépni próbáló Fodennel szemben; immár (a büntetőnél kapott) sárga lap birtokában. A játékvezető azonban az angolok tiltakozása ellenére továbbengedte a játékot.

Aztán jött két holland lehetőség.

A 29. percben Xavi Simons indítását követően Malen szögletet harcolt ki, miközben ha lepasszolja a labdát a tisztán álló Gakpónak, akkor akár újra vezethetett is volna Hollandia. Más kérdés, hogy így is majdnem ez történt, hiszen Dumfries a másik kapunál is aktivizálta magát, és a jobbról érkező labdát egy remek fejessel a felső lécre küldte.

Hollandia-Anglia
Fotó: Reuters/Kai Pfaffenbach

Válaszul két perccel később Foden találta el a kapufát, pedig nem akármilyen lövést eresztett meg 23 méterről, jobbról!

Hollandia-Anglia
Fotó: Reuters/Wolfgang Rattay

Ronald Koeman, a hollandok kapitánya ekkor látta időszerűnek egy cserével stabilabbá tenni a védelmét, és kezére játszott a csatár Depay sérülése. (Veerman érkezett a hátsó csapatrészbe.)

Az első félidő utolsó 10 perce is nagy tempót hozott, de ekkor már egyik csapat sem került igazán gólközelbe.

Szünet után jó ideig Anglia birtokolta többet a labdát, de nem tudott helyzetbe kerülni. A hollandok sem veszélyeztettek sokszor, az ugyanakkor látszott, hogy a levegőben ők a veszélyesebbek.

A 65. percben Veerman oldalszabadrúgása csapódott le a 16-oson belül. Van Dijk megelőzte Walkert, és térddel egész jól kapura tudta tenni a labdát, olyannyira hogy a balra vetődő Pickfordnak bravúrt kellett bemutatnia, hogy szögletre tudjon menteni. A sarokrúgást követően ismét Dumfries tudott fejelni – ez most fölément. 

A 77. percben Xavi Simons erőtlen lövését jegyezhettük fel. 

Ekkor még mindig nem volt második félidei angol próbálkozás, úgyhogy Southgate elő is rántott egy meglepő embert: a Premier League egyik leggólerősebb csatárját, Ollie Watkinst. (Aztán csatlakozott mellé Cole Palmer is.)

Igaz, még a becserélés (79. perc) előtt „végre” próbálkozott Anglia, sőt, gólt is szerzett Saka, más kérdés, hogy a gólpasszos Walker leshelyzete miatt hiábavaló (és rövid életű) volt a gólöröme.

A 88. percben Palmer nem talált kaput ígéretes helyzetben.

Aztán jött a másik csereember nagy pillanata. A 91. percben Watkins kapott labdát, és kissé jobbról parádésan fordult be, és De Vrijről lepattanva kilőtte a hosszú, jobb alsó sarkot (1-2).

Anglia lesz Spanyolország ellenfele a fináléban!

Elődöntő:
Hollandia–Anglia 1-2 (1-1)
Dortmund, 60 000 néző. Vezette: Zwayer (német)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries (Brobbey, 94.), De Vrij, Van Dijk, Aké – Schouten, Xavi Simons (Zirkzee, 94.), Reijnders – Malen (Weghorst, a szünetben), Depay (Veerman, 35.), Gakpo
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka (Konsa, 93.), Mainoo (Gallagher, 93.), Rice, Trippier (Shaw, a szünetben) – Foden (Palmer, 80.), Kane (Watkins, 80.), Bellingham
gól: Xavi Simons (7.), illetve Kane (18. – 11-esből), Watkins (91.)
sárga lap: Dumfries (17.), Van Dijk (87.), Xavi Simons (91.), illetve Bellingham (72.), Saka (86.), Trippier (94., a kispadról)

A nyitóképen Watkins győztes gólja. Fotó: Reuters/Leon Kuegeler

#Sport#labdarúgás#futball#foci-eb#hollandia#anglia#Harry Kane#phil foden#denzel dumfries#xavi simons#ollie watkins

Címlapról ajánljuk