„Coppola közel volt az őrülethez” – exkluzív interjú Sam Wassonnal, aki megírta a nagy Francis Ford Coppola-sztorit

Köztudott, hogy Coppola 120 millió dollárt áldozott a saját vagyonából, hogy megrendezze új filmjét, a Megalopolist. Ez arra az ötven évvel korábbi helyzetre emlékeztet, amikor egyetlen stúdiót sem érdekelt az Apokalipszis most, Coppolának kellett összekalapoznia a pénzt rá. A különbség csak annyi, hogy amikor Coppola az Apokalipszist akarta megcsinálni, ő volt a legnagyobb király Hollywoodban: mögötte volt a két Keresztapa-film, öt Oscar-díj (az elsőt A tábornok forgatókönyvéért kapta), az American Graffiti kasszasikere (George Lucas filmjének ő volt a producere) és egy cannes-i Arany Pálma a Magánbeszélgetésért. És még így sem akart pénzt adni senki sem, hogy elkészítse a saját Vietnám-vízióját.

Mindkét eset azt mutatja, hogy Francis feltartóztathatatlan. Mindenáron megcsinálja, amit a fejébe vett. Az, hogy a hetvenes években, két Keresztapa-film után Hollywood nem adott zöld utat az Apokalipszis mostnak, igazán megdöbbentő volt. A Megalopolis története annyiban mindenképpen más, hogy itt egy minden ízében kísérleti filmről, Francis személyes víziójáról van szó. Egy ekkora és ennyire személyes filmnek ma már nincs helye a hollywoodi finanszírozási rendszerben. Senki sem finanszírozna meg egy 120 millió dolláros személyes filmet.

Al Pacino A Keresztapának köszönhette, hogy sztár lett, mégis nemet mondott, amikor Coppola felajánlotta neki Williard kapitány főszerepét az Apokalipszis mostban. Marlon Brando A Keresztapának köszönhette a nagy visszatérését, de rengeteg pénzt kért (heti egymillió dollárt, plusz a bevételek nem kevés százalékát), hogy eljátssza Kurtz ezredest. Végül megkapta, amit kért, de a Keresztapa 2-ben, a híres flashback-jelenetben azért nem jelent meg, mert kevesellte a pénzt. Úgy tűnik, A Keresztapa két legnagyobb sztárja nem mutatott valami nagy lojalitást Coppola iránt.

Nézze, mindenkinek jogában áll védelmeznie az anyagi érdekeit. Ki tudja, milyen lett volna, ha Brando feltűnik A Keresztapa 2-ben, bárcsak megtudhatnánk, de az igazság az, hogy a film vége Brando nélkül is tökéletesen működik. Köztudott, hogy Brando nagyon szerette a pénzt. Azt nem tudom, hogy Pacino miért mondott nemet az Apokalipszisre. Lehet, hogy egyszerűen nem érdekelte. De egyikük sem tett életre szóló hűségesküt Francisnak. 

Csak azért, mert benne voltak A Keresztapában, ami nagy lendületet adott a karrierjüknek, még nem lettek a lekötelezettjei. 

Coppola egyébként azért mondott igent A Keresztapa megrendezésére, mert a filmgyártó cégének, az American Zoetrope-nak pénzre volt szüksége. A Zoetrope volt Coppola mindene, filmkészítői énjének a középpontja.

Coppolának bőven kijutott a színészgondokból. Willard szerepére Harvey Keitelt szerződtette, akivel nem volt elégedett, ezért kirúgta. Keitel helyére Martin Sheen érkezett, ő viszont a forgatás közben infarktust kapott. Coppola ráadásul alaposan megkínozta Sheent, hogy kihozza belőle a kívánt alakítást: „Nem volt könnyű figyelni, ahogy módszeresen megtörnek egy embert” – írja a könyvében Coppola finoman szólva is megkérdőjelezhető rendezői módszereiről. Tudott beszélni Sheennel a forgatási tapasztalatairól?

Nem beszéltem vele, de kétség sem férhet hozzá, hogy fájdalmas volt, amin a forgatás közben átesett. Ugyanakkor egy színésznek nyitottnak kell lennie arra, hogy megmutassa a fájdalmát, a rendezőnek pedig az is feladata, hogy afelé terelje a színészét, hogy ezt a fájdalmat a felszínre hozza. Hogy mennyi az, ami már túl sok, azt nehéz eldönteni, szubjektív dolog. 

Nem ítélkeznék Francis fölött. 

Inkább azok fölött a rendezők fölött ítélkeznék, akik meg sem közelítik ezt a határvonalat. Az eredmény az Apokalipszis esetében ismert, ott van a filmen. És amit lát, az fenomenális. Nehéz lenne megmondani, nem is vállalkoznék rá, hogy Francis túl messzire ment-e.

Ami a saját mentális egészségét illeti, Coppola e téren biztosan túl messzire ment, jól dokumentált, hogy a Fülöp-szigeteki forgatás egymást követő kríziseibe szép lassan beleroppant.

Coppola közel volt az őrülethez, de erre volt szüksége, hogy megcsinálja azt a filmet, amit elképzelt. Le kellett hatolnia a magában lakozó sötétséghez.

Az biztos, hogy lehatolt, csak az nem volt biztos, hogy ki is tud belőle keveredni. Eredetileg úgy volt, hogy Coppola jó barátja, George Lucas rendezi a filmet – előadódhatott volna olyan helyzet, hogy ha Coppola végképp kidől, Lucas fejezze be a filmet?

A forgatókönyv Coppola tulajdonában volt, és kezdetben valóban úgy volt, hogy Lucas rendezi a filmet, övé volt az első visszautasítás joga is. 

Épp ezért, amikor később komolyra fordultak a dolgok, Coppola megkérdezte Lucast, hogy érdekli-e még a dolog, de Lucast akkor már más dolgok érdekelték. Például egy Star Wars nevű projekt. 

Coppola arról fantáziált, hogy Lucas átveszi tőle a filmet, ha azt nem képes befejezni. Vagy ha Lucas nem, hát John Milius, aki a forgatókönyvet írta. Kicsi a valószínűsége, hogy Lucas ki tudta volna Coppolát segíteni, megvolt neki a maga baja a Csillagok háborújával.

Coppola és Lucas még az ősidőkben barátkoztak össze, Lucas már ott téblábolt Coppola 1968-as filmje, a Finian szivárványa forgatásán, majd besegített a rendező Esőemberek című filmjébe. Coppola segítette hozzá, hogy elkészíthesse első filmjét, a THX 1138-at, és ugyancsak ő volt a producere Lucas második filmjének, az American Graffitinek. A barátságuk a mai napig megmaradt, de a szakmai elhidegülésük a könyve szerint már a THX körüli gondok idején megkezdődött. Coppola meg akarta reformálni a hollywoodi stúdiórendszert, ezt szolgálta volna saját stúdiója, a Zoetrope, Lucas azonban a Star Wars-szal teljesen önállósította magát és már nem kért a forradalomból.

Hasonló helyzetben én biztosan csalódást éreznék, de Francis soha egy rossz szót nem ejtett Lucasról, mindig védelmébe vette és ragaszkodott hozzá, hogy a kettejük barátságát ez semmiben sem érinti, mert a barátságuk más dolgokról szól. 

George viszonya a pénzhez, már csak a neveltetésénél fogva is jóval konzervatívabb, mint Francisé. Dacára annak, hogy Lucas elképesztően gazdag, könnyen lehet, hogy ez a konzervativizmus a mai napig vele maradt.  

Francis viszont nem az a természet, aki pénzt kérne. Szeretném ugyanakkor azt hinni, hogy ha Francis-nak valóban nagy szüksége lenne pénzre, Lucas ott lenne és segítene. Mégiscsak Francis volt az, aki elindította a pályán.

Coppola álma egy saját, a hollywoodi szemléltre fittyet hányó stúdió volt, amely kreatív közösségként és nem pénzcsináló gépezetként működött volna: egy stúdió, ami mentsvár a művészeknek és bohémtanya is egyben. Ez volt a Zoetrope Stúdió, de az álom nem bizonyult életképesnek. Coppola generációjából, az új-hollywoodiak közül végül a sokkal jobb üzleti érzékkel megáldott Spielbergnek sikerült működőképes stúdiót alapítania. Ami Coppolának nem jött össze a nyolcvanas években, az Spielbergnek a DreamWorks Pictures-szel egy évtizeddel később sikerült. 

Azért az lényeges különbség, hogy Spielbergék stúdiója egyáltalán nem akarta megváltoztatni Hollywoodot. Azok az ambíciók, amik Coppolát fűtötték és amiért létrehozta a Zoetrope Stúdiót, teljességgel hiányoztak a DreamWorks-ből.

Az biztos, hogy Spielbergék sosem vették volna komolyan a Vonzások és választások 12 órás, négy filmből álló feldolgozását, míg Coppola – ahogy a könyvében írja – komolyan gondolta a monumentális Goethe-adaptációt. Coppola azt mondta, hogy a Megalopolis után sem vonul vissza, lehet, hogy újra előveszi Goethét?

Ha az utópia, ami a Zoetrope Stúdió volt, hosszabb életű lett volna, talán meg is valósul a gigantikus Goethe-adaptáció. De nem lett belőle semmi, és most már nem is lesz. Ahogy nem lett semmi Godard De Niróval és Diane Keatonnal tervezett filmjéből sem. Ez lett volna a francia rendező első amerikai filmje, egy Bugsy Siegel idején játszódó történet.

Ez is a Zoetrope Stúdiónál készült volna, de a stúdió nem élte túl Coppola filmjének, a Szívbélinek a bukását. De legalább a Goethe-projekt ötleteinek egy részét beledolgozta a Szívbélibe, abba a filmbe, ami végül anyagilag tönkretette a stúdiót (Coppola filmgyártó cége, az American Zoetrope túlélte a Zoetrope Stúdió összeomlását és a ma is létezik). Pedig az Apokalipszis most után a Szívbéli, ez a romantikus történet jóval egyszerűbb vállalkozásnak tűnt. Legalábbis kezdetben. Mindig is mondtam, hogy a szerelem az igazi apokalipszis Francis számára.

Coppolának a Szívbéli forgatásán alakult ki az a szokása, hogy bezárkózik a kép- és hangvezérlő központtá alakított lakóautójába, a Silverfishbe, és ebből a kerekeken guruló digitális központból irányítja a forgatást. Ez a kreatív bezárkózás, ami már a nyolcvanas években sem vette mindig jól ki magát, negyven évvel később kifejezetten megütközést keltett. A Guardian cikke szerint a Megalopolis stábtagjai nem értették, hogy engedheti meg magának Coppola, hogy forgatás közben órákra bezárkózzon A Silverfishbe. Ahol egyébként egy másik régi szokásának, a füvezésnek hódolt, amire az Apokalipszis most káoszábanszokott rá.

Igen, Francis el tud így tűnni hosszabb időre. Bezárkózik a lakóautójába, és úgy tűnik, onnan bentről nem nagyon érzékeli, mi megy végbe a színészeiben. 

Francist az alakítások távolról sem érdeklik annyira, mint azok a technikai folyamatok, amin a Silverfishbe zárkózva munkálkodhat.  

Azt kell mondjam, hogy az évek során a Coppola-filmek színészi alakításai egyre gyengébbek. A nyomába sem érnek annak, amit a hetvenes években készült filmjeiben láthatunk.

Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy találkozhatott is a könyve hősével, bebocsátást nyert a Coppola-birodalom belső tereibe. Az Út a paradicsomba egy idilli ebédjelenettel nyit, Coppola főhadiszállásán vagyunk, a borászatairól híres kaliforniai Napa-völgyben (Coppola a borászata egy részének eladásából finanszírozta a 120 millió dolláros Megalopolis-t). A Zoetrope munkatársai összegyűlnek a piknikasztalnál, idővel felbukkan maga a Nagy Ember is, Goethét idéz és Herman Hessét, majd távozik, hogy folytassa a munkát a Megalopolison. Szóval elég közelről szemlélhette az alanyát…

Izgalmas helyzet volt, és egyben ijesztő is. Francis nagylelkű vendéglátó volt, de ott volt bennem végig a drukk, hogy ne bőgjek le előtte; a drukk, hogy a kedvére tegyek. Ugyanakkor mindvégig fejben kellett tartanom, hogy én miért is vagyok ott. Nem volt könnyű ezt a két dolgot fejben összeegyeztetni, de Francis a könyvem írása közben is nagylelkű partner volt, teljes szabadságot adott.

Coppola olvasta a kész könyvet?

Igen. Jegyzeteket is fűzött hozzá. Nem kellett elfogadnom őket, de a nagy részük ténybeli kiegészítés volt, amiknek jó hasznát vettem. Francis egyszer sem akart beleszólni a munkámba, semmilyen módon nem akarta befolyásolni, hogy mit írok róla. Volt, hogy nem értett egyet velem, ilyenkor ki is fejtette, miért, de ez az én könyvem, az első betűtől az utolsóig.

Sam Wasson Út a Paradicsomba című könyvét a Corvina adta ki. Fordította Varró Attila.

Nyitókép: Kevin Winter/Getty Images