Ha elbukunk, Putyin zöld utat kap Európa elpusztításához

Marika Mikiasvili óraadó tanár a Tbilisziben működő Alte Egyetemen, szakterülete a hibrid hadviselés, kormányzati ügyek és identitás a volt kommunista államokban. Ezzel párhuzamosan PhD-zik az Ivane Dzsavahisvili Tbiliszi Állami Egyetemen, miközben az uniós csatlakozásért küzdő, ellenzéki liberális Droa Párt külügyi szakértőjeként dolgozik már több mint két éve. És nem utolsó sorban egyike a Twitter legaktívabb georgiai hangjainak, aki az elmúlt hónapokban megtízszerezte követői számát az orosz mintájú ügynöktörvény elleni tömegtüntetésekről, diákmegmozdulásokról, a háttérben zajló eseményekről, politikai csatákról szóló tudósításainak köszönhetően. Marika Mikiasvili Tbilisziben él édesanyjával és nagymamájával.

Mit szólnak a hozzátartozói a politikai aktivitásához? 

Teljes mértékben támogatnak, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy mellettem állnak. Nekik köszönhetem, hogy ebben a pszichológiailag, mentálisan nagyon megterhelő időszakban békés és harmonikus családi háttér van mögöttem. Emellett anyagilag is támogatnak, mivel a politikai aktivizmus nem igazán kifizetődő manapság Georgiában, szóval ebben is számíthatok a családomra.

Az egyetemeken, ahol tanul és tanít, nem okoz gondot a közéleti szerepvállalása?

 Az Alte, ahol politikatudományi órákat adok, egy magánegyetem. Az Alte oktatói közt többen is vannak, akik más politikai pártok prominens tagjai, sőt parlamenti képviselők is tanítanak az egyetemen, egyszóval nincs gond ebből. Az állami egyetemen, ahol PhD-zem, a politikatudományi programban veszek részt, és ott sem szokatlan, hogy az egyetemi hallgatók tanulmányi tevékenysége és a politikai aktivitása közt átfedés van. Azonban ha az október 26-i választások után a Georgiai Álom marad kormányon, nem kizárt, hogy valamiféle tisztogatásba kezdenek, és vélhetően az oktatási intézmények lesznek az elsők, ahol levadásszák az ellenzékieket.

Június 3-án a kormányzó Georgiai Álom párt keresztülnyomta a parlamenten az orosz mintára készült ügynöktörvényt, annak ellenére, hogy hónapokig hatalmas tömegtüntetéseken tiltakoztak ellene a fővárosban és vidéken is az EU-párti politikai szervezetek és civilek. Mi a helyzet az országban a törvény életbe lépése óta?

Soha a független Georgia történetében nem voltak még ekkora tömegtüntetések. Utoljára a hetvenes és nyolcvanas években, a szovjet uralom elleni függetlenségi megmozdulásokon vonultak ennyien az utcákra. És a hasonlóság nem véletlen. A mostani tüntetések annyiban különböznek mondjuk az 1989-es, szovjet katonák által szétvert fővárosi demonstrációtól, hogy sokkal tovább tartanak, hatalmas energiákat szabadítanak fel, miközben teljesen alulról szerveződnek. Ez utóbbi új a georgiaiak számára, mert ahhoz voltak eddig hozzászokva, hogy beállnak valaki mögé, hogy van vezetőjük, aki megmondja mit csináljanak. Így volt ez például a már emlegetett nyolcvanas években is. Az is újdonság, hogy a korábbi tüntetésekkel szemben a mostaniak nem fáradtak ki, a tüntetők nem adták fel, nem mentek haza, sokan reggelig az utcákon voltak. 

A georgiaiak sokat tanultak önmagukról az elmúlt hónapokban, rájöttek, hogy képesek az önszerveződésre, nincs szükségük karizmatikus vezetőre, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak.

Miután az elnöki vétót felülírva a parlament elfogadta az ügynöktörvényt, sok külföldi tudósító arra számított, hogy dühös tömegtüntetések lesznek, hogy az emberek elözönlik majd az utcákat. Ekkorra azonban már világossá vált, hogy a törvényt így is, úgy is átnyomja a kormányzó párt. Az elnök, Szalome Zurabisvili az emberek oldalán áll, de mivel kevés politikai hatalommal rendelkezik, hiába élt május 18-án vétójogával, az utolsó szó a Georgiai Álomé volt, és ők egyszerű parlamenti többséggel felülírták azt. Az emberek persze meglehetősen dühösek és frusztráltak voltak, de a törvény elfogadásának estéjén már túlléptek a törvényhozási huzavonán és a küzdelem következő szakasza felé fordult a figyelmük. Ez pedig az októberi választás. Ügynöktörvény ide, tömegtüntetések oda, a fő téma ma már az előttünk álló parlamenti választás, erre fókuszálunk mi is. Azt tervezzük, hogy minden korábbinál nagyobb erőkkel veszünk részt a választások tisztaságának ellenőrzésében. Folyamatban van az ellenzéki pártok közti egyeztetés is arról, hogy szövetségben induljanak a kormánypárt ellen. Ez azért lenne fontos, mert a kisebb pártoknak az 5 százalékos parlamentbe jutási küszöb gondot okozhat, így ha nincs ellenzéki összefogás, a kis pártokra leadott szavazatok elvesznek, és így javarészt a Georgiai Álom profitál belőlük. Nem engedhetjük meg, hogy a nyugatbarát pártok támogatói ne jussanak parlamenti képviselethez, és persze a cél a kormányváltás, ezért nagy összefogásra van szükség. 

A fő gond, hogy a választási törvény már nem engedi pártszövetségek indulását, ezért nincs más jogi lehetőségünk erőink egyesítésére, mint egy nagy párttá alakulni. 

Most ezen megy a hatalmas vita, hogy egyesüljön-e az ellenzék, nagyjából úgy, mint Magyarországon a 2022-es választásokra, vagy pedig maradjanak meg a pártok, 3-4 központ köré szerveződve működjenek együtt, de jogilag külön, mint ahogy Lengyelországban is történt. Az én pártom, a Droa a nagy szövetséget tartja jó megoldásnak, sokkal könnyebb és tisztább győzelmet lehet aratni így az előttünk álló választásokon. Más, kisebb pártok hezitálnak, és attól tartanak, hogy a korábbi kormánypárt, Miheil Szaakasvili exelnök pártja, az Egyesült Nemzeti Mozgalom (UNM) túlsúlya elijesztheti a szavazókat. Ez egyébként érthető is, éppen ezért azt gondolom, hogy sürgős szükség lenne célzott közvélemény-kutatásokra, megtudni, hogy mit gondolnak az emberek az UNM szerepének korlátozásáról, vagy arról, hogy hány helyet kapjon a közös listán.

Magyarországon megbukott az ellenzéki összefogás, nem rossz ómen ez georgiai ellenzéki pártok számára?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kormány oroszbarát fordulata ellen kibontakozott társadalmi ellenállás fórumain a legfőbb problémának az ellenzéki pártok gyengeségét látják. A közvélekedés ezzel tisztában is van, és a legtöbben erre panaszkodnak, amikor belpolitikai kérdésekről van szó. 

Torkig vannak a kormányzó Georgiai Álommal, de az ellenzék nem képes megfelelő alternatívát kínálni. 

Ebben a helyzetben komoly haladást jelent, hogy az elnök, Szalome Zurabisvili megfogalmazta a Georgiai Chartát, amiben lefektette az ellenzéki pártok közti együttműködés alapelveit. Ez a charta akkor lép életbe, ha az ellenzéki erők sikeresen szerepelnek a választáson, és új kormányt tudnak alakítani. A legtöbb nyugatbarát és EU-párti ellenzéki párt aláírta, és a kormány tevékenységével elégedetlen, párton kívüli szervezetek zöme is üdvözölte és támogatásáról biztosította.

Ez az együttműködési dokumentum kimondja, hogy az új kormány alapvető reformokat hajt majd végre egyebek mellett az igazságszolgáltatás, a belbiztonság, a rendvédelem, a korrupcióellenes küzdelem terén, és hatályon kívül helyezik az illiberális, elnyomó törvényeket, amiket az utóbbi időben fogadtak el. A charta célja az is, hogy kormányváltás után Georgia mielőbb fel tudja venni a ritmust, és fel tudjon zárkózni Moldova és Ukrajna mellé az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon. Ha mindez megtörtént, akkor gyorsan új országgyűlési választásokat kell kiírni, mert ami most októberben lesz, az minden lesz, csak nem normális. Arra számítunk, hogy a választási kampány tele lesz gyűlöletkeltéssel, megfélemlítéssel és erőszakkal. Már most ilyen a helyzet. 

Ellenzéki érzelműeket vernek össze a kormány verőemberei, a tituskik, olyan embereket, akik még csak nem is az ellenzék ismert arcai, nem prominens aktivisták, épp csak aktivista barátaikkal részt vettek a tüntetéseken. Legutóbb heten támadtak egy ellen. Láttuk már ezt a módszert, 2014-ben, Ukrajnában az Euromajdan tüntetői ellen.

A külföld részéről is támogatásra van szükségünk. Szigorú választási megfigyelőknek kell ellenőrizni a választások tisztaságát, a szavazatszámlálás folyamatát, mert a Gerogiai Álomtól nem számíthatunk korrektségre. Már most, a választások előtt súlyos mértékben próbálják manipulálni a szavazókat, megfélemlítéssel, szavazatvásárlással és más eszközökkel, és ősszel még ennél is rosszabb lehet majd a helyzet. Szeretnénk elérni, hogy a Georgia Álom oroszbarát fordulatot végrehajtó politikusaira és családtagjaira további szankciókat vessen ki a Nyugat. Az Egyesült Államok egy első, beutazást tiltó szankciócsomaggal már megtette, ezt és gazdasági jellegű szankciók meghozását javasoljuk az Európai Unió államainak is. Ezekkel a korlátozó intézkedésekkel a Georgiai Álom érzékeny pontjára lehet tapintani. Ha az indulatok, az erőszakos események elszabadulnak, végső esetben akár a schengeni övezet országaival kötött vízummegállapodás felmondására is szükség lehet, amivel gyakorlatilag teljesen haszontalanná válna a kormánytagok és a hozzájuk közelálló üzletemberek, vállalkozók útlevele. Ezzel komoly nyomást lehetne rájuk gyakorolni, mivel nem tudnák a luxuséletmódjukat a jól megszokott európai országokban folytatni. Remélhetőleg mindezzel sikerülhet még az októberi választások előtt megingatni a kormánypárt uralmát, és nem tudják majd a választás eredményét olyan mértékben befolyásolni, amennyire szeretnék, végeredményben pedig demokratikusabb, bársonyosabb lehet az átmenet.

A georgiai ellenzék tehát komoly segítséget remél az Európai Unió intézményeitől. Ehhez azonban a magyar kormánnyal is számolni kell.

Igen, ami az utazási korlátozásokat és gazdasági szankciókat illeti, a magyar kormány megvétózta a Georgiai Álom vezetői elleni szankciókat. Az utóbbi években láttuk, hogy a magyar kormánypárt és a Georgiai Álom, avagy a két kormányfő milyen szorosra fűzték kapcsolataikat. Irakli Kobakidze és Orbán Viktor jóbarátok és gyakorlatilag mindenben támogatják egymást. 

Orbán tehát nem akarja, hogy az EU bármilyen szankciókkal sújtsa barátját, főképp nem a georgiai ügynöktörvény miatt, amihez a Magyarországon elfogadott szuverenitásvédelmi törvény sok mindenben hasonlít. Ha ezekben a kérdésekben nem sikerül Magyarországot meggyőzni, akkor a szankciókkal meg kell kerülni a magyar vétót. 

Az világos, hogy az Európai Unió nem feltétlenül akarja teljesen kenyértörésre vinni a dolgot Magyarországgal, mivel így is elég feszült vele a viszony Ukrajna miatt, de érdemes azt látni, hogy itt nagyobb a tét, mint szabad és tisztességes választások Georgiában. Ami Georgiában történik, az hatással lesz az egész Európai Unióra és a további bővítésre.

Milyen hatással?

Az orosz befolyás életveszélyes erősödéséről beszélek. Magyarországon sokan lehetnek, akik nem igazán érzik és értik, hogy milyen Oroszország, az orosz birodalom szomszédságában élni. A georgiaiak és a térség többi országának népei érzik. Georgia kicsivel a Szovjetunió összeomlása előtt, 1991 tavaszán vált függetlenné. Az orosz kormányzat ezt nem nézte jó szemmel, és georgiai szeparatista mozgalmakat támogattak, aminek köszönhetően két köztársaság – Dél-Oszétia és Abházia – ugyanabban az évben ki is vált Georgiából. Mindkettőt Oroszország látta és látja el fegyverekkel. A kilencvenes évek elejétől zűrzavar és polgárháború uralkodott a térségben, mert ennek fenntartásában volt Moszkva érdekelt, és indirekt, jól kidolgozott befolyásolási módszereivel célt is ért. 

Oroszország miatt negyedmillió georgiai kényszerült otthona elhagyására. Belső népvándorlás és etnikai tisztogatás, szeparatista háborúk. Ezek Moszkva eszközei.

És 2008-ban Vlagyimir Putyin Oroszországa újra megtámadta az egyre jobban nyugat felé orientálódó Georgiát. Ezúttal Dél-Oszétia és Abházia volt, ami a dél-kaukázusi térségben terjeszkedni akaró orosz birodalmat támogatta. Elfoglalták Gorit, bombázták és rendkívül közel voltak ahhoz, hogy elfoglalják Tbiliszit. Az amerikai haditengerészet felbukkanása állította csak meg őket. Putyin nem volt még akkor annyira megerősödve, hogy közvetlenül konfrontálódjon az Egyesült Államokkal, így megelégedett az ország ötödének elfoglalásával. Tbiliszi romba döntése és megszállása sem felelt volna meg annak az általa hangoztatott koncepciónak, ami szerint Georgia volt az agresszor, és Oroszország csak az orosz kisebbség megvédése miatt vonult be. Nyugaton kevesen, inkább csak a történészek vannak tisztában ezekkel a dolgokkal, hogy Oroszország mennyire szeret a zavarosban halászni, és még ma is sokan vannak, akik Georgiát teszik felelőssé a 2008-as háborúért. És jól látni, hogy ami Ukrajnában történt és történik, ahhoz a mi 2008-as háborúnk vezetett el. Látva a Nyugat visszafogott reakcióját, Putyin vérszemet kapott, és 2014-ben előbb bekebelezte a Krím-félszigetet, majd a donbaszi szeparatistákat támogatva megszállta Luhanszk és Donyeck régiókat, 2022-ben pedig totális háborút indított Ukrajna ellen. 

Ide vezetett a Nyugat hezitálása. Lengyelország, Ukrajna és a balti államok vezetői annak idején megértették, hogy mi forog kockán az oroszok által lerohant Georgiában, és Viktor Juscsenko és a megboldogult Lech Kaczyński vezetésével el is utaztak Tbiliszibe, ahol beszédet mondtak a georgiaiak előtt. És azt mondták, hogy ami a háborúban álló Georgiában történik, az hatással lesz holnap rájuk is. És hogy a következő Ukrajna lesz. És azután Lengyelország és a Baltikum. Tökéletesen értették.

Kevesen ismerik Oroszország lopakodó megszállásos módszerét. Nem elég, hogy 2008-ban megszállták Georgia területének 20 százalékát, de Dél-Oszétia közelében minden nap szándékosan mozgatják a határkerítést. Van, hogy csak tíz méterrel, van hogy pár száz méterrel viszik beljebb a szögesdrótot. Aki az orosz határ közelében él, nincs biztonságban. 

Volt egy öreg georgiai házaspár, akik egy reggel arra ébredtek, hogy az oroszok körbevették a házukat és kertjüket szögesdróttal, és már nem Georgiában vannak. A bácsi pár évvel ezelőtt meghalt, de a felesége még ott él a házukban, ami már orosz terület. Aktivistáink gyakran beszélnek vele a szögesdrót túloldaláról. 

És ez csak egy eset, minden nap történik ilyesmi.

De mi Oroszország célja mindezzel?

Miért szít etnikai feszültséget, miért karol fel, támogat szeparatistákat a moszkvai rezsim a szomszédos országokban, Grúziában, Ukrajnában? Mert folyamatos destabilizációval befolyás alatt akarja tartani a nemzeti kormányokat. Az a célja, hogy megakadályozza Grúziát és Ukrajnát abban, hogy Nyugat felé forduljanak, és ezzel a demokratizálódási folyamatok visszájára forduljanak. 

A Szovjetunió feltámasztásán dolgozó Putyin nem akarja, hogy az elnyomott és nyomorgó orosz társadalom azzal szembesüljön, az Európába tartó szomszédos államokban a demokratikus folyamatoknak és szabadságjogoknak köszönhetően nő az életszínvonal és a jólét. Ezért nem tűri, hogy demokratikusan megválasztott és demokratikusan működő kormányok legyenek ezekben az egykor szovjet uralom alá tartozó országokban. 

A legjobb példa erre Örményország, ahol 2018-ban gyorsult fel a demokratizálódás, az Oroszországtól és az orosz intézményrendszertől való drasztikus távolodás. Ezt a folyamatot büntette nemrég Moszkva azzal, hogy zöld utat adott az azeri területfoglalásnak Hegyi-Karabahban, amit nem kizárt, hogy hamarosan újabb örmény területek elfoglalása követ. Moszkva a folyamatos konfliktusban érdekelt, hogy ne legyen béke déli határain. Ezért nem lepett meg senkit igazából, amikor nemrég kiderült, hogy Fehéroroszország fegyverszállítással támogatta Azerbajdzsánt ebben az újabb etnikai tisztogatásban. És érdemes megjegyezni, hogy Örményország még csak nem is akart csatlakozni az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz. Épp csak olyan demokratikus kormányt választottak maguknak az örmények, ami nem tetszik Moszkvának.

Sokan kérdezik, hogy miért akar Georgia vagy Ukrajna a Nyugathoz tartozni, miért akarnak az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz csatlakozni, miért provokálják mindezzel Oroszországot?

Mert hacsak nem akarsz egy korrupt kleptokrata rezsimben élni, akkor nem vagy biztonságban az orosz agressziótól. És ha normális életre vágysz, alapvető emberi jogokkal, elég ahhoz, hogy Oroszország ellenségévé válj. És bármit is csinálsz, Oroszország mindent meg fog tenni, hogy aláássa ezt a törekvésedet. Szóval nem tőled függ, hogy Oroszország mit művel veled. Ez a fő problémánk Oroszországgal. Országunk egyes területeit már kénytelenek voltunk feladni, de ez nem elég, arról sem dönthetünk, hogy mit kezdjünk a saját életünkkel. 

Oroszország nem tartja szuverén államnak Georgiát, gyarmatként tekint ránk, és helyettünk akar dönteni a dolgainkról. Ha Oroszország normális szomszéd lenne, akkor nem tennénk fel az életünket arra, hogy csatlakozzunk az Európai Unióhoz. 

Nem vagyunk őrültek, csak tudjuk, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy gyermekeink biztonságban nőhessenek fel, biztonságban Oroszországtól.

Ami a biztonságot illeti, Tbilisziben vérfagyasztó jelenetek zajlottak a tüntetések után. A már említett verőemberek, a tituski néven emlegetett fekete ruhás, maszkos belbiztonságiak vadásztak ellenzéki aktivistákra, politikusokra, újságírókra, sőt családtagjaikra, akár az otthonaikba is betörve. Akit sikerült elkapniuk, azt brutálisan megverték. Kik ők?

Azért hívjuk őket tituskiknak, mert megjelenésükben és módszereikben nagyban emlékeztetnek a 2014-ben Ukrajnában, 2020-ban Fehéroroszországban látott speciális, nem hivatalos rendőri alakulatok alvilági tagjaira. Eredetileg az orosz belbiztonságiak közt voltak ilyen kétes figurák, volt katonák, álruhás rendőrök, akik annak idején a Putyin-ellenes tüntetéseken verték és rabolták el a demonstrálókat. 

Több elméletünk is van, hogy kik lehetnek a Tbilisziben látott verőemberek. A legvalószínűbb, hogy többségüket a rendőrség különleges alakulatának vezetője, Kareba bérelte fel, afféle magán rendőrségi alakulatot létrehozva. Lehetnek köztük rendőrök, volt sportolók, profi birkózók és bűnözők egyaránt. Az nyilvánvaló, hogy a Georgiai Álomnak dolgoznak, anyagi támogatást a kormánypárthoz köthető üzleti köröktől kapnak. Komoly részt vállaltak a tüntetések feloszlatásában, szétverésében is, és amikor újságírók kérdezték a miniszterelnököt, hogy kik ezek az emberek, csak mulatott a kérdésen. De egyelőre nem tudjuk biztosra, ki kell majd deríteni ezt is idővel.

Említette Orbán Viktor és Irakli Kobakidze jó kapcsolatát. A georgiai kormányfő áprilisban Budapesten járt, és ő volt a CPAC Hungary keresztény-konzervatív konferencia egyik fő felszólalója. Milyen volt ennek a látogatásnak a visszhangja otthon, ahol épp Georgia történetének legnagyobb kormányellenes tüntetései zajlottak?

Igen, Kobakidze valóban a tüntetéshullám közepén utazott Budapestre, és talán pont ezért nem is törődött vele senki, nem figyeltek rá oda annyira, mint máskülönben. A georgiaiak amúgy is úgy vannak vele, hogy mindegy, mit csinálnak, a kormánypártiak csak kárt okoznak az országnak. Én is úgy voltam vele, hogy nem érdekel, hogy miről beszél Budapesten, mert nyilvánvalóan szörnyű dolgokat hord majd össze. Kobakidze nem először találkozott a magyar kormányfővel, és jól tudjuk róla, hogy Orbán nyomdokaiba akar lépni, a nevéhez fűződő törvények és törvénytervezetek ezt jól mutatják, de nem is titkolja, nyíltan szokott beszélni erről.

Milyen törvényekről van szó?

Egy sor olyan törvényről, amelyek orosz mintára íródtak, és orosz típusú, korrupt, autokratikus kormányzat kiépítését teszik lehetővé nálunk is. Az úgynevezett offshore törvény, ami adó- és illetékmentessé teszi oligarcháink számára az orosz eredetű vagyonuk offshore számlákról hazai bankokba történő átmentését. A készülő LMBTQ-ellenes törvény, ami gyakorlatilag még a szexuális kisebbségek emlegetését is betiltaná. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának államosításáról szóló törvénytervezet. Az orosz és nem utolsó sorban magyar mintára készült ügynöktörvény, ami ellen százezrek tüntettek. Ez utóbbi, ami gyakorlatilag ellehetetlenít minden nem kormányzati szervezetet, ügynöknek bélyegezve őket a külföldről kapott támogatások miatt. Mert Georgiában gyakorlatilag nincsenek független mecénások, illetve egy van, Bidzina Ivanisvili egykori miniszterelnök, az orosz oligarchák támoghatásával meggazdagodott milliárdosunk. Ő az egyedüli ember, akinek papíron független a vagyona a kormánytól, de mindent elárul róla, hogy ő a Georgiai Álom tiszteletbeli elnöke. Ezért van annyira kiszolgáltatott helyzetben minden olyan civil és politikai szervezet, ami nem kötődik a kormánypárthoz. Az állatmenhelyektől kezdve a mozgáskorlátozottakat támogató szervezeteken át az egyedülálló anyák otthonáig, mind. A georgiaiak nem gazdagok, a civil társadalom nem tudja erőn felül támogatni a kormánytól független szervezeteket, ezért azok eddig szinte kizárólag a nyugatról érkező, sokszor anonim támogatásokból tudtak csak működni. Amióta a törvény életbe lépett, lényegében bármelyik működését betilthatják a hatóságok. 

És amikor a kormány ellenséges ügynöknek bélyegzi a nyugati támogatásból működő szervezeteket, azzal az egész Nyugatot ellenségnek állítja be. 

Ez a Georgiai Álom bűne. Ellenséggé tette Georgia eddigi barátait, és keblére ölelte eddigi ellenségét. Európa mostanáig az otthonunk volt, ahová mindig is tartozni szerettünk volna. Európa nem az ellenségünk.

És még valami, ami igazán aljas húzás volt. Közvetlenül a törvény elfogadása előtt, a harmadik olvasatnál beszúrtak egy módosítót, ami az ügynökké nyilvánítás lehetőségét gyakorlatilag a magánszemélyekre is kiterjesztette. A törvény szövege tágan fogalmaz, így tulajdonképpen olyan gumijogszabályt alkottak, ami bárkire vonatkozhat. Nincs behatárolva, hogy kik az alanyai. Nemcsak a civil szervezetektől, de a civil szervezetek tagjaitól vagy a támogatóiktól is kérhetnek be kötelezően adatokat. Csak a kormánypárt politikai akarata számít majd, hogy kik ellen indul eljárás. Hogy milyen körben kérnek be adatokat. Akár érzékeny, személyes jellegű adatokat. Hogy milyen a szexuális irányultságod. Mennyi a jövedelmed. Kikkel vagy rendszeres kapcsolatban, kik a közeli barátaid. És nem tudhatod, hogy milyen célokra használják fel a bekért információkat. És ha megtagadod az adatszolgáltatást, súlyos büntetésre számíthatsz, akár zárolhatják is a bankszámládat. Tehát nemcsak a kormánytól független szervezetek működését lehetetleníthetik el, de az egyes emberek életét is. Nyilvánvalóan a céljuk, hogy ne tudjunk itt tovább élni, hogy végső soron hagyjuk el az országot.

A georgiai ellenzék szemszögéből mi jelenti ebben a törvényben a legfőbb fenyegetést?

Ilyen orosz mintára készült törvényt fogadtak el tavaly decemberben Magyarországon, idén áprilisban Kirgizisztánban, júniusban Georgiában, és készítenek elő a Putyinhoz lojális kormányfők, Aleksandar Vučić Szerbiában, Milorad Dodik a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságban, Robert Fico Szlovákiában. Montenegró, Észak-Macedónia lehetnek a következők, és 3-4 év múlva ki tudja még, kik. 

Azt látni, hogy egyszerre borul hatalmas ernyőként ugyanaz a törvény a térség országaira, amiket Oroszország a befolyása alá akar vonni, illetve minden áron ott tartani. 

Milorad Dodik ugyan arról beszélt nemrég, hogy visszavonja a törvényt, de sejthető, hogy csak kivár, hogy mi történik Georgiában az októberi választásokon, hogy sikerül-e hatalomban maradnia a Georgiai Álomnak. Ha nem lesz kormányváltás, valószínűleg ő is átnyomja majd a törvényt, ellenkező esetben tovább taktikázhat, húzhatja-halaszthatja, a nyugati szankciókat kerülgetve.

A georgiai választások tétje elképesztően nagy. Nekünk az európai integráció áll vagy bukik rajta, Európának az orosz fenyegetés, a destabilizáció térnyerése, akár az Európai Unió léte. Ne adja Isten, de ha ebben a harcban Georgia elbukik, akkor semmi nem tartja vissza a nyugati szabadságjogokat erodáló illiberális erőket, hogy kövessék az orosz példát. Ha elbukunk, Putyin zöld utat kap Európa elpusztításához.

Putyin jelenleg eléggé elfoglalt az Ukrajna elleni háborúval, képes lehet egyszerre két fronton is harcolni a Nyugat ellen?

Sokan úgy tartják, hogy Ukrajna most a védőpajzs a NATO és Oroszország között. Mi úgy látjuk, hogy Georgia a védőpajsz az Európai Unió, a bővítésre véró országok és Oroszország között. Oroszország a Moszkva-barát kormányokban bízik, hogy megnyerik neki ezt a csatát. Éppen ezért van szükségünk minden lehetséges nyugati támogatásra, partnereink, európai szövetségeseink segítségére. Választási megfigyelők, szigorú szankciók, utazási korlátozások, ezekre mind szükség van. Ha kiderül, hogy a választás eredményét elcsalták, akkor nem szabad elismerni a kormány újjáválasztását. Végletekig tiszta és őszinte kiállásra lesz szükségünk a Nyugat részéről.

Orbán Viktor és Irakli Kobakidze nyilvánvalóan az illiberális kapcsolatok szorosra fonásán dolgoznak. Tud-e a georgiai ellenzék erre valamit lépni?

Azt gondoljuk, hogy szükség lenne valamiféle regionális összefogásra az oroszbarát kormányok ellenzékei közt. 

Nemrég azt vetettem fel Twitteren, hogy próbaképp lehetne szervezni egy napra tömegtüntetéseket Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában és Georgiában. Az ötlet őrültnek tűnt elsőre, de egész jó fogadtatásra talált, így kapcsolatba is léptünk más országok ellenzéki erőivel, Magyarországon például a Tisza párttal, Magyar Péterrel próbálunk tárgyalni az együttműködésről. 

Meglátjuk mi sül ki belőle, most egyelőre a foci-Eb-vel van elfoglalva mindenki nálunk is. (Az interjú még a georgiai válogatott kiesése előtt készült.)

Az egyik meglehetősen nyugtalanító georgiai hír egyébként pont az Eb-vel volt kapcsolatos. A georgiai válogatott kikapott ugyan az első csoportmérkőzésén, de mindenki úgy méltatta őket, hogy remekül küzdöttek, a játékosok közt pedig voltak, akik a meccs utáni eufóriában elítélőleg nyilatkoztak a georgiai rendőrségről az otthon brutálisan szétvert tüntetések miatt. Azonnal lejáratókampány indult ellenük.

A georgiai embereknek nagyon fontos a válogatott, ami most először jutott ki Európa-bajnokságra, és ugyanilyen fontos, hogy több mérkőzésen is Putyint gúnyoló, oroszellenes rigmusokat skandáltak a szurkolók, ami nagy mértékben erősítette a szolidaritás érzését bennünk is. Szóval a foci-Eb hangulata eléggé összemosódott a georgiai emberek uniós csatlakozási vágyának utcai kifejeződésével. Az első, törökök elleni vesztes csoportmérkőzésen a rúgott gólt úgy ünnepeltük, mintha világbajnokságot nyertünk volna, annyira szomjaztuk a sikert. A meccset már az ügynöktörvény elfogadása után rendezték, amikor világos volt, hogy ha ez a törvény marad, akkor Georgia nem csatlakozhat az Európai Unióhoz. 

Az emiatt dühös emberek közben úgy tekintettek a válogatott focistáinkra, mint hősökre, akik Európához kötik Georgiát. A csapat több tagja is – köztük a leginkább rajongott Budu Zivzivadze – is nyilvánosan szót emelt az Eb-t megelőző georgiai eseményekkel kapcsolatban, és bírálta a rendőri erőszakot. Zivzivadzét szinte azonnal elhallgattatták, kivetették a csehek elleni kezdőcsapatból, ami után kénytelen volt megkérni a georgiai híroldalakat, hogy vegyék ki cikkjeikből az ő kommentárját. 

Azt nyilatkozta, hogy neki nincs erre most energiája, az Eb-re szeretne inkább koncentrálni.

Ez a Georgiai Álom. Mindent átsző a hálójuk. Ennek ellenére a válogatottunk nagyon kitartóan és fegyelmezetten játszott, és mi példát vehetünk róluk. Azt már bebizonyítottuk, hogy csakúgy mint a válogatott, a georgiai társadalom sokat fejlődött, és képes helyt állni az európai porondon. Mi sem fáradhatunk.

Nyitókép: @Mikiashvili_M / Twitter