Koós Jánostól lefagyott, a százéves Bálint gazdától pedig olyat kérdezett, amit addig senki – Barabás Évivel nosztalgiáztunk

„Már huszonegy éve az RTL képernyőjén vagyok, de tisztán emlékszem az első RTL-es élményemre: a Reggeli című műsor fotózása volt 2001. szeptember 11-én, az amerikai terrortámadáskor. Pizsamában, emberméretű játékmackóval, fogkefével, fésűvel fotóztak minket, Alföldi Robi, Csonka Pici, Novák Péter, Balázsy Panna, Ábel Anita, Stohl Buci szórta a poénokat, amikor megláttuk a tévében, hogy mi történik. Az első reakciónk az értetlenség volt: miért adnak katasztrófa filmet ottani idő szerint reggel? A következő percben pedig már a másnapi Reggelihez hívogattuk az amerikai ismerősöket” – kezdte RTL-es pályája felidézést Barabás Évi. 

Az első RTL-es szereplésedre is ilyen pontosan emlékszel?

Az biztos, hogy Csonka Picivel voltam a Reggeliben. Rémlik, hogy az anyák napjához kötődött, és nagyon jó volt. Meghatott, hogy Pici ennyire jó fej volt velem az első Reggelimben.

Mi megkerestük azt a felvételt: még sütit is sütöttél abban az adásban.

Tényleg? Erre nem is emlékszem. Ez a sütisütési szokásom megmaradt, a fókuszosok szoktak is reklamálni, hogy már régen hoztam az Évi-cake-ből (ejtsd: Évikék, az angol cake magyarul süteményt jelent).

Mi volt a legkínosabb vagy legviccesebb élményed, amióta képernyőre kerültél a RTL-en?

A legviccesebb az volt, amikor egyszer Kokóval és Madárral röhögőgörcsöt kaptunk a Reggeliben. Otthon a szüleim meg is jegyezték, hogy szabad nekünk ennyire röhögni? Úgy emlékszem, hogy Madár szerelmi életéről kérdeztem, Kokó valamit nagyon tudálékosan beleszólt, és vinnyogva röhögött mindenki. Ekkoriban a siófoki Beach House-ból jelentkezett a műsor a nyári időszakban, életem óriási ajándéka és élménye volt ez a két éves időszak. Szenzációs csapattal a szabadságban, víz mellett, nyáron, ötletelve, kreatívan.

Volt olyan szédítő és szó szerint felkavaró nap, amikor Siófokon beköszöntem a Reggeliben, aztán a nézők szeme láttára helikopterbe ültem, és adás végén már a budapesti stúdióból búcsúztam el – elég sápadtan. Nagy szerencse volt, hogy a Delelőig kipihenhettem a gyomorforgató élményt.

Elképesztő dolgokat csináltunk meg. Alapvetően a reggelis időszakból nagyon sok vicces dologra emlékszem.

Például?

Például vicces is meg kínos is volt az a helyzet – én a kínra emlékszem mindenki más a viccességére –, amikor Koós János és Bajor Imre jött vendégségbe a Reggelibe. Ők ketten a legismertebb és legnépszerűbb szórakoztató művészek közé tartoztak, gyerekorom óta láttam őket a tévében, szilveszteri műsorokban is. Nem tudom mi történt velem, jött egy rövidzárlat, bemutattam Bajor Imrét, majd ránéztem Koós Jánosra, és nem tudtam kimondani a nevét. A színházban biztos jól ismerik ezt az élményt a színészek, és megvan rá a módszerük, de nekem ilyen nem volt. 

Bajor Imre abban a másodpercben levette, mi a helyzet, és már ment is a poén, hogy „Koós Jánosnak hívják, mondd csak ki nyugodtan a nevét, bemutatom Koós Jánost”. Ebből olyan helyzetkomikumot hoztak ki, hogy mindenki fetrengett a nevetéstől, én pedig azt hittem, elsüllyedek a föld alá. 

Nagyon vicces pillanatok voltak, mindenki élvezte, csak én nem. Évekkel később már én is tudtam rajta nevetni. Az embert rengeteg tapasztalattal a háta mögött is később meglepni az agya stresszhelyzetben, vagy koncentrált figyelem, izgalom hatására.

Azóta találtál valamilyen módszert az izgulás ellen?

Nem, sőt egyre jobban izgulok, és ha lehet, még többet és alaposabban készülök, például a Portréra. 2006 óta sok száz interjút készítettem, vannak néhányan, akikkel kétszer háromszor is  találkoztunk az elmúlt tizenhat évben. 

Izgalmas látnom a sztárok személyiségének, pályafutásának alakulását is, például hogy Nagy Ervin mennyire zárkózott volt még az első interjúnkban, szinte csak és kizárólag a színházról akart és tudott beszélni, most meg ő az ország Nagy Ervinje, és egészen máshogy kommunikál.  

Mi volt a legszebb pillanatod az RTL-nél?

Az egyik emlékezetes, amikor a százéves Bálint Györgyöt köszöntöttük a Reggeliben . Az egész családunk nagyon szerette őt, péntekről péntekre vártuk, hogy milyen hasznos kertészeti tanácsot ad majd a tévében, az Ablak című műsorban. Az ő televíziós karrierje páratlan, nyugdíjas korában került kamera elé és vált egy ország kedvencévé. Hiteles, kedves, sármos, művelt ember, varázslatos személyiség volt. Személyesen csak a századik születésnapján találkozhattam vele, úgy éreztem, szemben ül velem a történelem. És akkor megkérdeztem tőle, hogy milyen növény lenne. Szemembe nézett, rám mosolygott és azt mondta: milyen érdekes, hogy ezt eddig senki soha nem kérdezte meg tőle. 

És mit válaszolt?

Hogy fehér rózsa lenne. Nemcsak azért, mert szép, hanem mert hasznos is. Tapasztalata szerint ha ott van az asztalodon egy szál fehér rózsa, amikor újságcikket vagy könyvet írsz, a látványa segít megtalálni a legszebb, legjobb gondolatokat. 

Meghatározóak még a fókuszos adománygyűjtő adásokkal kapcsolatos élmények is, legszívesebben mindenkivel megosztanám. Amikor a stúdióban az élő adás közben az operatőrökkel és a vezérlőben dolgozó kollégákkal együtt percről percre látjuk, hogyan szaporodnak a milliók. A riportjainkat nézők ezrével segítenek, még csak öt perce megy az adás, és már 3-5 millió forintnál tart az adomány összege, és folyamatosan emelkedik. Nehéz szavakat találni rá, mennyire megrendítő megtapasztalni ezt az összefogást és segítőkészséget, érezni, hogy van értelme annak, amit csinálunk, a nézőkkel együtt tényleg képesek vagyunk életeket megváltoztatni, megmenteni. Hogy van hitelünk a minket nézők előtt. Ezt én most is csak köszönni tudom. 

És mi a legmeghatóbb történeted, ami a kollégáidhoz kötődik?

A lélegzetem is elakadt, amikor a tudtom nélkül Kokó és Novák Péter egy napon beállított a szüleimhez Bonyhádon. Valami raliverseny közben tettek egy kitérőt, hogy megnézzék, honnan is származom, hol van az én Bonyhádom, amit annyit emlegetek, hogy már viccet csinálnak belőle a kollégák. Szóval csináltak pár fotót a szomszédokkal, apu főzött nekik hagymás tojásrántottát, beszélgettek kicsit, és tovább álltak. Akkoriban, amikor mi együtt műsort vezettünk, Kokó tényleg az első számú sztár volt az országban. Hatalmas amerikai kosarasok kiabáltak át az utca másik oldaláról, Siófokon hogy „Hey, are you Kokó?” Ilyenfajta ismertséget, rajongást a sokat látott stábunk is először élt meg. 

Barabás Évi körbevezette az RTL stábját egykori bonyhádi otthonában:

De Gönczi Gáborra is örök hálával és tisztelettel gondolok, a legnagyobb bajban volt társ, amikor súlyos betegséggel küzdöttünk otthon, másfél-két hónapig helyettem is dolgozott, vezette a Fókuszt.

Miben változtál az RTL képernyőjén eltöltött idő alatt?

Sok mindenben változtam, számos veszteség is ért az életemben, és nagyon sok öröm is. Megtanultam, milyen fontos, hogy az örömöt meg tudd osztani másokkal. A munkában pedig azt, hogy milyen klassz csapatban dolgozni.

Ajánlat:

„Nehéz felnőni az emberek szeme előtt” – így tűnt fel először Szabó Zsófi az RTL-en nyolc évvel ezelőtt

Gáspár Laci a nézők szeme láttára győzte le a legnagyobb félelmét

ÉNB Lali csajozógépből lett hősszerelmes: videón, ahogy alsógatyában fűzte Nádai Anikót a kezdet kezdetén