„Ne szakítsák meg Szellő Istvánt bejátszásokkal!” – Sosem hallott történetek a Híradó ikonikus műsorvezetőjétől

Szellő István már több mint 30 éve a hírek szerelmese. Karrierje kezdetén, még egyetemistaként csöppent bele a prágai bársonyos forradalomba, és azóta is történelmi események övezik karrierjét: három amerikai elnökválasztásról is tudósított, de ott volt II. Erzsébet temetésén is. Az RTL 25. évfordulója alkalmából készítettünk interjút az ikonikus műsorvezetővel. 

Emlékszel-e még az első RTL-es szereplésedre?

Persze, hogy emlékszem! Csináltunk egy próbahíradót Brüsszelben a belga RTL hírstúdiójában. Tulajdonképpen az volt az első RTL-es szereplésem, az itteni hírstúdiót ugyanúgy alakították ki, ugyanaz volt a díszlet stb. Még az első magyar RTL-es éles híradó előtt volt az RTL-nek egy bemutatkozó műsora, amikor leszáll az a híres RTL-ufó. Tulajdonképpen az volt képernyőn az első, amit a nézők is láthattak.

Az RTL előtt is televíziózással foglalkoztál. Pontosan mivel?

Előtte a Magyar Televíziónál külpolitikai hírszerkesztőségén dolgoztam. Ott szerkesztettük a Panoráma, Új Világ, Horizont, Szemtől szembe című műsorokat – egyebek mellett –, és a Híradónál is dolgoztam. Külpolitikai szerkesztő voltam, műsorvezető és A hét című műsort is vezettem. A televíziózás mellett még rádióztam is sokáig. Például a Krónika című műsorban is közreműködtem, nagyon szerettem.

A Magyar Televízióhoz képest mennyire volt más az RTL?

Teljesen más volt, mert az MTV-nél én utazó tudósító voltam, tehát megszoktam, hogy műsorvezetés mellett utazom. Akkor még nem volt jellemző, hogy valaki csak képernyős, ennél jóval összetettebbek voltak a feladatok. 

Azért a műsorvezetés mellett most is tudósítasz olykor. Például nemrég II. Erzsébet temetéséről jelentkeztél be élőben. Mesélj ezekről az élményeidről!

Sokszor hiányzik, hogy az ember kimozduljon, és ki is kell mozdulni a stúdióból. Prágából tudósítottam, az orosz elnök választásáról, háromszor az amerikai elnökválasztásról, II. János Pál pápa temetéséről, II. Erzsébet királynő temetéséről. Készítettem riportokat a XXI. Századnak is, a Házon Kívülnek is, és ezt a jó szokásomat meg is tartanám.

Szellő István az egyik tudósításának köszönhetően került közel egy amerikai elnökhöz is. Bill Clintonról van szó, aki szintén magas, ősz a haja, és hasonlók az arcvonásai is.

Mi volt eddig a legemlékezetesebb tudósításod? 

Számomra mindegyik nagyon kedves emlék, hiszen

a tudósítások által részese lettem a történelemnek.

Például amikor a bársonyos forradalomról tudósítottam, az számomra nagyon emlékezetes volt. Prágába jártam egyetemre, és rögtön belecsöppentem a mélyvízbe. Annak idején a Nagy szám című műsorban is bemutattunk néhány fontos momentumot. Furcsa látni, hogy egykori tudósításaim helyszínein ma már emléktáblák vannak. Persze nem miattam.

Nevét egy picinyke falu is viseli: 2004-ben díszpolgárrá is választották Szellő Istvánt Szellőn. A polgármester szerint a falu nagyon hálás a híradósnak amiatt, hogy egy riportfilmjével rájuk irányította az ország figyelmét. Állítólag miatta vezették be a faluba később a gázt, és épült meg sok minden, például a buszmegálló. 

Arról már beszéltünk, hogyan tudósítottál az elmúlt 30 év legfontosabb eseményeiről, de te magad mennyit változtál eközben?

Azt a nézők látják igazán, hogy mennyit változtam, én nem érzem magamon az idő múlását. Folyamatosan fejlődni kell, és haladni a korral, hiszen több mint három évtizedet eltöltöttem már a televíziózásban. Rengeteget változott a technológia, a stílus, szinte minden. Az RTL Híradójában a legmodernebb technológiával vagyunk körülvéve, ehhez mindig alkalmazkodni kell.

És a gyerekeid hogyan kezelik, hogy az apjuk Magyarország egyik leghíresebb híradós személyisége?

Négy gyerekem van: a nagy fiam már Dr. Szellő András, jogász. A két nagyobbik fiamnak először furcsa volt: például amikor még kicsik voltak, és ellátogattunk egy múzeumba, akkor egy osztály odajött hozzám autogramot kérni. Mindebből annyit fogtak fel a fiaim, hogy apa rajzol. András nem szerette, ha elvittem egészen az iskoláig kocsival, de Ádám fiamat nem érdekelte különösképpen, ő már ebben nőtt fel, ahogy a két kisebb gyerekem is. Mondjuk, ők néha felteszik azt a kérdést, hogy például

 apa, miért néz téged annyira az a bácsi?

– de ennyi.

Kamerák előtt ritkán látni Szellő Istvánt a gyerekeivel. A Nagy szám stábja kedvéért két idősebbik fia, Ádám és András elkísérte a Liszt Ferenc repülőtér melletti Aeroparkba a műsorvezetőt. István a munkája miatt és a fiaival is rengeteget repült: 

Mióta ismered Erős Antóniát, és szerinted miért alkottok ennyire jó híradós párost?

A legelején én voltam hétköznap, akkor még egyedül vezettem a Híradót, hétvégén pedig Hlács Andrea volt a váltótársam. Aztán ’98 tavaszán csatlakozott hozzám Erős Antónia, és az első pillanattól kezdve úgy alakult, hogy működött köztünk a munkakapcsolat. Nagyon szerencsés véletlen, hogy rögtön ráéreztünk, és hogy kiegészítjük egymás személyiségét. A stúdióban is már minden rezdülését ismerem Antóniának: tudom, hogy mikor van baj, mikor kell segíteni, közbeszólni. Ezt tanulni nem lehet.

Az eltelt idő alatt számtalan vicces pillanatot is átéltetek. Volt olyan bakis helyzet, amit soha nem felejtesz el?

Kiemelkedőre nem emlékszem. A legutóbbi bakim például az volt, amikor az interaktív kertészkedés helyett interaktív keresztkérdést mondtam, akkor már magamon szórakoztam a stúdióban. A bakikon szerintem a legjobban azok a kollégák szórakoznak, akik a vezérlőben vannak: hiszen amit a néző nem lát, ők látják. 

A híradózás azért is nehéz műfaj, mert máshol lehet röhögcsélni, de visszatartani a nevetést borzasztó nehéz élő adásban. 

Nem vagyunk robotok, és ezt a nézők is tudják: egyes dolgoknál például lehet mosolyogni, de a komoly témáknál olykor óriási önfegyelemre van szükség.

Mi volt a legmegrázóbb hír eddigi munkád során?

A legmegrázóbb rossz hírek talán azok, amelyek gyerekekkel történnek. Nekem is van négy gyerekem… De hát azért profi az ember, hogy ezeket a szituációkat megoldja.

És mi a helyzet a rajongókkal? Volt valami furcsa eset, amit örökre az emlékezetedbe véstél?

A rajongók számomra megszokottak, de például kommenteket soha nem olvasok, mert teljesen feleslegesnek tartom. A kilencvenes években azért még a rajongók is máshogy álltak az ismert emberekhez. Rengeteg levelet kaptam:  

volt olyan is, hogy valaki inasnak jelentkezett, és olyan is volt, hogy valaki dorombozott egy kazettára. 

Sok vicces dolog történt: például írt egy leánykollégium, hogy ne legyen annyi bejátszás a híradóban, mert annál kevesebbet látnak engem a képernyőn. Egészen pontosan úgy volt leírva, hogy 

ne szakítsák meg Szellő Istvánt bejátszásokkal!

Sokan küldtek ajándékot is. Az egyik legmegdöbbentőbb ezek közül az, amikor még a Híradó után volt a Sandokan című sorozat, és sokan ezért azt hitték, hogy Kabir Bedi művész úrral egy csatornánál dolgozom. Még egy képet is küldtek neki ajándékba, azzal az üzenettel, hogy adjam át.