Anyja élesztette újra kerti tóba esett kisfiát Pest megyében
2024. július 31. 10:07
A gyerek már nem lélegzett, amikor édesanyja kimentette a tóból.
Édesanyja élesztett újra egy kisfiút, miután beesett egy kerti tóba egy Pest megyei településen – közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán. A beszámoló szerint a gyerek játék közben esett be a tóba. Anyja azonnal kimentette, de már nem tudta felébreszteni.
Rögtön hívta a mentőket, és a mentésirányító instrukcióit követve megvizsgálta gyermekét, aki már nem lélegzett. A telefonos utasítások alapján az édesanya azonnal megkezdte a kisfiú újraélesztését, ami néhány percen belül sikerre vezetett, és a gyermek légzése visszatért.
A kisfiút a kiérkező mentők végül stabil állapotban szállították kórházba. Az OMSZ azt nem közölte, hogy az eset melyik településen történt, és azt sem, hogy a kisfiú hány éves volt.
Márciusban egy két és fél éves kisfiú fulladt meg egy kerti tóban Kecskeméten. A kisfiú az apjával dolgozott a kertben, amikor azt mondta, bemegy édesanyjához a házba – oda azonban már nem jutott el. Kis idő után keresni kezdték, akkor találták meg a tóban. A mentők másfél órán keresztül próbálták újraéleszteni a gyereket, de nem tudták megmenteni az életét.
Nyitókép: Facebook / Országos Mentőszolgálat