Kinyílhat a világűr a fogyatékkal élőknek – megkezdődött a kozmosz akadálymentesítése

Igazi szabadság volt ez számomra. Akik jól ismernek, azt mondják, hogy sose volt még ilyen széles a mosolyom. Superman voltam arra a néhány percre.

Ezek voltak a világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking szavai 2014-ben, amikor egy űrhajósokkal folytatott videóbeszélgetésben felidézte, milyen volt pár évvel korábban egy átalakított Boeing 727-es repülőgépen, a floridai Kennedy Űrközpont felett repülve átélni a súlytalanság élményét. „Igazi szabadság volt ez számomra” – a szavaiból áradó lelkesedés átsütött még a beszédszintetizátor robothangján is.

A 2018-ban elhunyt asztrofizikust 21 éves korában amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS), egy gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséggel diagnosztizálták. Felnőtt élete nagy részét ezért kerekesszékben töltötte, és folyamatos ápolásra szorult. Hawking ennek ellenére a kozmoszba készült. Élete vége felé minden vágya az volt, hogy legalább egy szuborbitális repülés erejéig átléphesse bolygónk végső határát, és ha csak rövid időre is, de eljusson a világűrbe, hogy az így megélt mikrogravitációban lerázhassa magáról teste bilincsét, ami börtönbe zárta zseniális elméjét.

Hawking azonban már nem élhette meg, hogy álma az űrrepülésről valóra válhasson, pedig Richard Branson, a Virgin Galactic nevű, űrturizmusra szakosodott cég alapító tulajdonosa ígért neki egy helyet a leendő SpaceShipTwo nevű űrrepülő fedélzetén. 2007-ben azért, az űrugrásra való felkészülés kezdeti szakaszában, a Zero Gravity nevű cég Boeingjén Hawking legalább a súlytalanságot megtapasztalhatta.

A hullámvasutazáshoz hasonló, úgynevezett parabolikus repülés során a 65 éves kozmológus nyolcszor, 25 másodperces szabadeséses etapokban élhette át a felszabadító élményt, ezzel is megmutatva, hogy a fogyatékkal élők is képesek részt venni súlytalansági repüléseken. A sorvadt izmokra és sajgó ízületekre jótékony hatásúnak bizonyult Zero-G repülésből visszatérve Hawking azt mondta az újságíróknak: „Elképesztő volt. A súlytalanság csodás. Akármeddig tudnám még folytatni. Világűr, jövök!”

Hayley, a 29 éves üstökös

Bár Hawking nem jutott végül az űrbe, 2007-es lebegése a Zero-G Boeing fedélzetén kétségkívül inspirálóan hatott. 

2022. április 12-én volt 61 éve, hogy az első ember, a kicsattanóan egészséges szovjet vadászpilóták mintapéldánya, Jurij Gagarin az űrbe jutott. Az emberes űrrepülés és űrkutatás azóta eltelt bő hat évtizede alatt nem igazán merült fel annak lehetősége, hogy mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők, vagy úgy általában nem száz százalékig tökéletes fizikumú férfiak és nők is lehetnének űrhajósok. 

Gagarin idején, aztán az amerikaiak holdra szállásakor is sok gyerek álmodozott arról világszerte, hogy űrhajós szeretne lenni. Aztán a felnőttek miatt jött a keserű ébredés: „Űrhajós szeretnél lenni? De hát szemüveges vagy, nem lehetsz űrhajós”. Ezt a hozzáállást kezdte koptatni a kétezres években a Nemzetközi Űrállomás, a Föld körül 400 kilométeres magasságban keringő laboratórium, a fedélzetén gyakran megforduló szemüveges kutatóűrhajósokkal. 

A hatvanas-hetvenes években még egy tömött foguk sem lehetett az asztronautáknak, akiket eleve a kivételes testi adottságú haditengerészek és vadászpilóták közül válogattak be a különféle űrprogramokba. Az ezredforduló utáni években viszont egyre több lett az olyan civil, aki nem kivételes testi adottsága, hanem speciális szaktudása miatt bizonyult alkalmasnak az űrrepülésre. Hamarosan tehát eljöhet az idő, amikor a megfelelő szürkeállomány lesz az elsődleges az űrben elvégzendő feladatoknál.

Erre jó példa a világ egyik leggazdagabb embere által alapított SpaceX nevű űrvállalat 2021 szeptemberi küldetése. Az Inspiration4 nevű missziót egy négyfős, kizárólag civilekből álló csapat hajtotta végre a Dragon űrkapszulában. A személyzet egészségügyi tisztje a 29 éves Hayley Arceneaux volt, aki túl azon, hogy űrutazásával kiérdemelte a legfiatalabb amerikai űrhajós címet, a fogyatékkal élők közössége számára is pozitív példát mutatott.

Arceneaux és társai az Inspiration4 küldetés részeként a memphisi St. Jude gyermekkórház számára gyűjtöttek adományt, a jótékonysági akcióval több mint 230 millió dollárt szedtek össze a kórház rákkutatási céljaira. Ebben a kórházban kezelték Hayley Arceneaux-t, akit gyerekként oszteoszarkómával, a csontrák egyik változatával diagnosztizáltak. Arceneaux kislánykorában a kemoterápiás kezelés segítségével legyőzte a rákot, de bal lábában a térdcsontot el kellett távolítani és implantátummal helyettesíteni, valamint a combcsontjába titánrudat kellett ültetni a károsodott csontszövetek pótlására.

A ráktúlélő, kettős végtagimplantátummal élő Arceneaux a küldetés után külön posztolt egy futópados fotót Twitterre. A fizikoterápián készült képhez a következő lelkesítő szöveget fűzte:

Azoknak üzenem, akik a lábam állapota iránt érdeklődnek: minden a legnagyobb rendben! Az első belső protézis az űrben, és biztos, hogy nem az utolsó!!!

Az űr akadálymentesítése

Hayley Arceneaux történelmi űrrepülése után egy hónappal az AstroAccess nevű nonprofit projekt végrehajtotta az első saját parabolarepülését. A Stephen Hawking által ihletett, a súlytalanságot a földi légkörben imitáló repülésen 12 úgynevezett nagykövet vett részt. Volt köztük diák, tudós, veterán katona és művész is. Egy közös volt bennük, mindannyian valamilyen fogyatékkal élnek.

A „nagykövetek” túl azon, hogy első kézből tapasztalhatták meg a súlytalanság élményét, tudományos kísérleteket is végeztek, amelyekkel azt vizsgálták, miképp kellene módosítani az űrhajók belső kialakítását, hogy a földi fogyatékosságtól függetlenül bárki élni, dolgozni és boldogulni tudjon az űrben.

Az űr akadálymentesítését zászlajára tűző AstroAccess projekt azonban minden leendő űrhajós számára hasznos lehet. Jó példa erre, hogy az űrrepülésben, ahol a biztonság a legfontosabb szempont, a jelenlegi vészjelző rendszerek elsősorban vizuális jelekkel fejezik ki, ha valami nem stimmel. Vészhelyzetben azonban éppen a világítás lehet az első, ami kieshet. Ha a védelmi rendszerek kritériumai úgy módosulnának, hogy az emberi érzékszervek szélesebb körére támaszkodjanak, akkor összességében növelni lehetne a biztonságot. Amennyiben az űrhajók rendszereit már eleve úgy építenék ki, hogy azokat vak asztronauták is használhassák, azzal mindenki jól járna. Vészhelyzetben, gyér vagy teljesen elégtelen fényviszonyok közt, tapintható és hallható rendszerek segíthetnék a túlélést.

A fogyatékkal élő űrhajósoknak ezen túlmenően, éppen a fogyatékosságuk miatt lehetnek olyan képességeik, amelyek növelhetik küldetésük sikerét. A belső fül szervi eltéréseinek köszönhetően egyes siketek immunisak a tengeri betegségre, ami az űrhajósok jelentős részének gondot okoz, kénytelenek a küldetésük alatt folyamatosan gyógyszereket szedni. (A NASA ezt már az 1950-es évek óta tudja, amikor több kísérletet is végeztek siket férfiakkal, és azt találták, hogy ők jobban tudtak alkalmazkodni a mikrogravitációs környezethez. Ennek ellenére még soha nem járt a kozmoszban siket űrhajós.) A nem siket legénységnek pedig hasznos lenne, ha készségszinten használnák a jelnyelvet. Ez ugyanis az olyan vészhelyzetekben is lehetővé tenné a kommunikációt, amikor az űrhajósok nem tudnak beszélni egymással.

Az AstroAccess azt szeretné, hogy az űr akadálymentesítésével a fogyatékkal élők egyenlő esélyekkel férhessenek hozzá minden űrkutatási munkakörhöz, és vállalni tudják az emberiség legösszetettebb feladatait is. A szervezet vezetői szerint az új lehetőségek megteremtésével a kutatók és felfedezők következő generációját is inspirálhatják. A projekt végső célja, hogy a következő években a nagykövetcsapat egy vagy több tagját az űrbe repítse.

Nyitókép: Stephen Hawking 2007-es Zero-G repülése közben – Fotó: Jim Campbell/Aero-News Network