Marton Ferenc

1:56
HíradóHosszú percekig a forgalommal szemben hajtott egy 71 éves sofőr
2020. szeptember 13. 18:13

Hosszú percekig a forgalommal szemben hajtott egy 71 éves sofőr

Hosszú percekig a forgalommal szemben hajtott egy 71 éves sofőr a 8-as főút kétszer két sávos szakaszán Veszprém közelében. Az életveszélyes helyzetet egy másik autós videóra vette. A férfi 10 kilométert tett meg, és két kihajtó mellett is elment, hiába próbálták jelezni neki a szembejövők, hogy rossz oldalon megy. Végül a rendőrök állították meg, akiknek azt mondta, a kijáratot kereste.
1:48
HíradóMéhek és darazsak lepik el az udvarokat és a kirándulóhelyeket Baranyában
2020. szeptember 12. 18:39

Méhek és darazsak lepik el az udvarokat és a kirándulóhelyeket Baranyában

Méhek és darazsak lepik el az udvarokat és a kirándulóhelyeket Baranyában. A Mecsekben nemrég majdnem meghalt egy férfi, akit darazsak csíptek meg az egyik kilátónál - csak a gyors segítségnek köszönheti, hogy megmenekült. A szakember szerint ilyenkor a víz vonzza a rovarokat, ha befedjük a szabad vízfelületeket az udvarokon, akkor más vízforrás után néznek.
1:38
HíradóMindenük odaveszett a tűzben
2020. szeptember 10. 18:37

Mindenük odaveszett a tűzben

Mindene elégett annak a családnak, amelynek kedden kora délután kapott lángra a háza a Baranya megyei Okorágon. Senki nem volt otthon, amikor a tűz keletkezett, ezért nem sérültek meg, de minden ingóságukat elvesztették. Három örökbefogadott kamaszfiút nevelnek, nekik is csak egy-egy ruhájuk maradt meg, amiben aznap iskolába indultak. A család szeretné újjáépíteni otthonát, de minden megtakarításuk odaveszett. Ha szeretne segíteni a családnak ide utalhat: Csidei Jánosné, 11773315-00782900-00000000.
1:46
HíradóMeghalt a harmadikról kizuhant 21 hónapos kislány
2020. szeptember 8. 18:00

Meghalt a harmadikról kizuhant 21 hónapos kislány

Meghalt a kórházban az a 21 hónapos kislány, aki hétfőn kora délután zuhant ki harmadik emeleti lakásuk erkélyéről Szekszárdon. Híradónk információi szerint egy gyöngysorral játszott, ami az alattuk lévő erkélyre esett. Valószínűleg ez után akart nyúlni, eközben zuhanhatott le. A balkonon hiányzik az egyik rács, ott bújhatott át. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
1:53
Híradó18 bűncselekmény miatt ítélték börtönre
2020. szeptember 4. 18:12

18 bűncselekmény miatt ítélték börtönre

Összesen 18 bűncselekmény miatt ítéltek börtönre egy bolhói fiatalt Kaposváron. A gyermekotthonban élő fiú többször erőszakoskodott társaival és tavaly augusztusban egy nap alatt háromszor is elfogták a rendőrök. Akkor először egy vasúti jegypénztárost vert meg, aztán az utcán kirabolt egy férfit, végül pedig megszökött a karambolozó rendőrkocsiból. Most 4 év 4 hónap börtönt kapott, de fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.
2:29
HíradóHetvenhárom újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon
2020. augusztus 26. 18:15

Hetvenhárom újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon

Hetvenhárom újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, szerdán. Május eleje óta nem volt ilyen magas a napi esetszám. Szlávik János infektológus szerint egyelőre nem kell aggódni, hiszen nálunk még így is jóval kevesebb a fertőzött, mint a környező országokban. De mindennél fontosabb most szerinte, hogy betartsuk a járványügyi előírásokat, vagyis hordjunk maszkot, tartsunk távolságot és kerüljük a csoportosulást. Szlávik János hosszabban is beszélt híradónknak a jelenlegi vírushelyzetről, az interjút megnézhetik ITT. 
1:45
HíradóAz önkormányzatnál azt ígérték, menhelyre viszik a kiskutyákat, végül újra utcára kerültek
2020. augusztus 25. 18:30

Az önkormányzatnál azt ígérték, menhelyre viszik a kiskutyákat, végül újra utcára kerültek

Kétszer is utcára került négy kiskutya Decsen. Először a Tolna megyei település mezőőre talált a nyolchetes kölykökre, bevitte őket a helyi önkormányzathoz, ahol azt ígérték, a menhelyre viszik az állatokat. Oda viszont nem érkeztek meg. A polgármester szerint megszöktek a hivatal munkatársától. Végül mindegyik kölyök meglett, a menhely állatkínzás miatt feljelentést tett.
1:58
HíradóVideóklipjében bemutatott rongálás miatt jelentették fel az amatőr zenészt
2020. augusztus 24. 17:55

Videóklipjében bemutatott rongálás miatt jelentették fel az amatőr zenészt

Lerúgta a vakolatot és sörösüveget vágott egy műemléki mauzóleum falának egy amatőr zenész Mikén. A rongálást saját videóklipjében mutatta be, amit feltöltött egy videómegosztó oldalra. Ott látta meg a falu polgármestere is, aki rongálás miatt feljelentést tett. A bíróság próbára bocsátotta a heves zenészt, aki Híradónknak azt mondta, sajnálja, amit tett, és kifizeti a kárt.
1:54
HíradóA hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset
2020. augusztus 23. 18:00

A hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset

Lakodalomból tartottak hazafelé, de árokba csapódtak, egy ember meghalt. A baleset Szekszárd közelében kora reggel történt. Hatan megsérültek, köztük egy gyerek is. A hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset az országban. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépán két fiatal vesztette életét, mert autójukkal lesodródtak az útról. A Pilisben pedig egy motoros halt meg, miután egy kocsi szabálytalanul elé kanyarodott.
2:03
HíradóA csaknem hárommillió forintért vásárolt felirat a városszéli körforgalomba került
2020. augusztus 21. 16:40

A csaknem hárommillió forintért vásárolt felirat a városszéli körforgalomba került

Előkerült a Pécs-felirat: egy körforgalom közepére állították fel az előző, kormánypárti városvezetés által szelfipontnak szánt 4 óriás betűt. Azokról azonban hamar kiderült, balesetveszélyesek, ezért hónapokig egy raktárban tárolták. Most a Fidesz helyi képviselője mondja azt, hogy a körforgalomba állított betűk balesetveszélyesek. Az alpolgármester szerint gyalogosok elől elzárt területre került a felirat.
1:44
HíradóSzáguldozva menekült a rendőrök elől
2020. augusztus 20. 18:03

Száguldozva menekült a rendőrök elől

Több mint tíz percig üldöztek egy autót a rendőrök Tolna megyében a 61-es főúton – a 150-nel száguldó sofőrről videó is készült. Szabálytalanul előzött, majd gyorsan ment, ezért akarták megállítani, de ő próbált menekülni. Amikor elfogták, kiderült, hogy korábban eltiltották a vezetéstől és a kocsiját is kivonták a forgalomból. Közúti veszélyeztetés miatt indult nyomozás ellene.
2:00
HíradóEgy héttel később kezdődött meg idén a szüret
2020. augusztus 12. 18:45

Egy héttel később kezdődött meg idén a szüret

A szokásosnál egy héttel később kezdődött meg idén a szüret. A Balaton-partján termelt Csabagyöngye hagyományosan az első betakarítható fajta, de a többi korai érésű fajta szürete is elkezdődik a napokban. Átlagos mennyiséget és átlagon felüli minőséget várnak a termelők, akiknek értékesítését szinte kivétel nélkül megtépázták a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések.
1:24
HíradóTagadja, hogy bántalmazta volna volt feleségét
2020. augusztus 12. 16:58

Tagadja, hogy bántalmazta volna volt feleségét

Fegyvert tartott volt felesége fejéhez és kést szorított a torkához a gyanú szerint egy pécsi férfi, akit hétfőn otthonában fogtak el a kommandósok. A nő tett bejelentést, azt állította, hogy a volt férje heteken át többször is bántalmazta. Híradónknak nyilatkozott a kapcsolati erőszakkal gyanúsított férfi, szerinte a volt neje csak azért állít ilyeneket, hogy bosszút állhasson a válásért.
2:04
HíradóKisemmizve, egyik napról a másikra él egy lottómilliomos
2020. augusztus 7. 17:35

Kisemmizve, egyik napról a másikra él egy lottómilliomos

Kisemmizve, egyik napról a másikra él egy lottómilliomos Taszáron - történetét a Blikk írta meg először. A férfi Híradónknak azt mondta, tönkrement az élete a nagy nyeremény miatt. A taszári férfi csaknem 50 millió forintot nyert a skandináv lottón, de könnyelműen költekezett és túl sokat adott kölcsön, így néhány hónap alatt elfogyott a pénze. Ezután a családja is elhagyta, most egy barátja házában él. Szakemberek szerint tízből kilenc lottónyertes hasonló helyzetbe kerül. Ide kattintva Zsolt még több részletet mesél arról, hogyan veszítette el a pénzt.
1:45
HíradóIdegesítette a sírás, ezért hónapokig szinte minden nap megverte másfél éves nevelt gyermekét
2020. augusztus 4. 17:10

Idegesítette a sírás, ezért hónapokig szinte minden nap megverte másfél éves nevelt gyermekét

Idegesítette a sírás, ezért a gyanú szerint hónapokig szinte minden nap megverte másfél éves nevelt gyermekét egy férfi a Somogy megyei Hajmáson. A bántalmazások miatt a kisfiúnak több bordája és a lába is eltört. A 32 éves férfit szombaton letartóztatták, ellene védekezésre képtelen személy elleni súlyos testi sértés miatt indítottak nyomozást.
2:04
Híradó10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére
2020. július 20. 18:28

10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére

A korábbi 7 milliárd forint helyett már 10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére - ezt Kovács Zoltán kormánybiztos mondta az RTL Híradónak. Az eseményre eredetileg egymillió látogatót vártak, de azóta kitört a koronavírus-járvány. A kormány azonban továbbra is kitart a rendezés mellett. A Jobbik szerint ilyen költségek árán nem szabadna megrendezni az eseményt, mert biztosan nem térül meg a befektetett pénz.
1:48
HíradóElhagyott házak okoznak gondot Martonfán
2020. július 15. 18:32

Elhagyott házak okoznak gondot Martonfán

Magukra hagyott házak okoznak problémát Martonfán. A baranyai településen minden 8. telek elhanyagolt, a tulajdonosok jobbára azért hagyták sorsukra a házakat, mert nem tudták fizetni a rajtuk lévő hitelt. A polgármester szerint az ilyen ingatlanok csökkentik a szomszédos házak értékét és közegészségügyi kockázatot is jelentenek. Gondozásuk az önkormányzatra hárulna, de ennek költségeit nem tudják kifizetni.
2:12
HíradóMeghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere
2020. július 14. 18:32

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere

A Baranya megyei Cserdi polgármestere ismert cigány polgárjogi aktivista volt, önkezével vetett véget életének. Falujában zöldségtermesztési közfoglalkoztatási programot szervezett, a település fiataljait pedig börtönlátogatásra vitte, hogy elrettentse őket a bűnözéstől. A kisebbségi és a többségi társadalom békés egymás mellett élése érdekében végzett tevékenységét több díjjal is elismerték.
2:08
HíradóÚj kilátó épült a Zengőn, a tetejéről a Balatonig ellátni
2020. július 12. 18:37

Új kilátó épült a Zengőn, a tetejéről a Balatonig ellátni

Új kilátó épült a Zengőn. A Mecsek legmagasabb hegycsúcsának tetején, az építmény 22 méteres, vagyis 7 emeletnyi magasságból egészen a Balatonig ellátni. A szerkezetet fémből készítették el, hogy egyetlen fát se kelljen kivágni a fokozottan védett hegyen, ahová a 2000-es évek elején még katonai lokátort akartak építeni, de a civil tiltakozás elsöpörte az akkori terveket.
1:36
HíradóBedrogozva össze-vissza autózott egy 24 éves nő
2020. július 9. 18:09

Bedrogozva össze-vissza autózott egy 24 éves nő

Videón a drogos sofőr! Bedrogozva ült autóba egy 24 éves nő még májusban, az ámokfutásáról egy mögötte haladó autós készített videót, amit most tettek közzé. Ezen az látszik, hogy többször átsodródik a szembejövő sávba, máskor szinte állóra fékez a főút közepén. 20 kilométert hajtott így a 6-os főút mecseki szakaszán, de megúszta a balesetet. A rendőrök Bonyhád közelében fogták el, most szemtanúk jelentkezését várják.
2:06
HíradóÚj választás lesz Mohácson
2020. július 6. 18:33

Új választás lesz Mohácson

Feloszlatta magát a mohácsi képviselőtestület. Októberben az MSZP-s Csorbai Ferenc lett a polgármester, miután elődje, a fideszes Szekó József halála után nem lépett vissza a választáson, és egyedüli indulóként nyert. A képviselőtestületben viszont a Fidesz szerzett kétharmados többséget, és azt akarták, a polgármester mondjon le, mivel nem tette, inkább feloszlatták a testületet. Ősszel új polgármestert és új képviselőket is választanak.
1:53
HíradóHatszáz millió forintos csalás miatt emelt vádat az ügyészség
2020. június 23. 17:16

Hatszáz millió forintos csalás miatt emelt vádat az ügyészség

600 millió forintos csalás miatt emelt vádat az ügyészség. A vád szerint a pécsi tömegközlekedési cég egyik vezetője még 2015-ben annak ellenére hagyott jóvá egy 3,5 milliárdos buszbeszerzést, hogy tudta, a flotta ennél jóval kevesebbe kerül. A különbözet nagy részét a tenderen győztes holland cég saját képviselőjének magánszámlájára utalták. A vádlottak nem tettek vallomást, egyikük korábban azt nyilatkozta, Pécs jól járt az ügylettel.
2:22
HíradóAz egész ország gyászolja Bálint gazdát
2020. június 22. 18:11

Az egész ország gyászolja Bálint gazdát

Élete során 32 könyvet írt, munkáját számtalan díjjal ismerték el. 3 éve Príma Primissima életműdíjat kapott, tavalyelőtt pedig az Év agrárembere lett amellett, hogy Budapest és Gyöngyös díszpolgára. Volt kollegái, barátai, tisztelői szerint mégis az emberség volt a legszerethetőbb Bálint Györgyben. Egyszerűen, és mindenen felülemelkedve szeretettel fordult a világ felé. Ahol élt, a XVI. kerületben egy független képviselő hétfőn azt javasolta, hogy a Sashalmi piacot Bálint Györgyről nevezzék el.
1:43
HíradóRendőrök húzták ki a vízaknába esett tizenhárom éves lányt
2020. június 19. 18:12

Rendőrök húzták ki a vízaknába esett tizenhárom éves lányt

Pénteken hazamehetett a kórházból az a 13 éves lány, aki még kedden esett egy 5 méter mély vízaknába a tolna megyei Kölesden. Társaival egy elhagyatott vágóhídra mentek fotózni, de a lány alatt beszakadt az aknát takaró deszkatető, ő pedig a mélybe zuhant. Két rendőr éppen a közelben járt, ők húzták ki. Két csigolyája is eltört, még nem tudni, hogy maradandó sérülést szenvedett-e.
1:43
HíradóFékezés nélkül gázolta halára a zebrán, két év letöltendőt kapott
2020. június 2. 18:08

Fékezés nélkül gázolta halára a zebrán, két év letöltendőt kapott

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a sofőrt, aki tavaly februárban fékezés nélkül gázolt halára egy idős nőt az egyik pécsi zebrán. Az 54 éves férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vonták felelősségre. Ügyvédje szerint egy másik autó miatt nem látta a zebrán az asszonyt, ezért nem csak őt terheli a felelősség. Az ítélet nem jogerős.
1:34
HíradóKézzel lélegeztették a beteget
2020. április 2. 17:40

Kézzel lélegeztették a beteget

Kézzel kellett lélegeztetni egy koronavírusos beteget Pécsen, miután áramkimaradás miatt leállt a fertőzöttek ellátására kijelölt kórház egyik lélegeztetőgépe. Az RTL Híradó úgy tudja, a hibát egy zárlatos tápkábel okozta, ami miatt az egyik ápoló áramütést szenvedett, de nem lett komoly baja. Az egyetem szerint egy egyágyas szobában, rövid ideig volt csak áramkimaradás, de a hibát gyorsan kijavították, és a betegellátás folyamatos volt.
2:07
HíradóBeköltöznek az idősek otthonába, hogy minimálisra csökkentsék a kockázatot
2020. március 24. 17:09

Beköltöznek az idősek otthonába, hogy minimálisra csökkentsék a kockázatot

Megpróbálják minimálisra csökkenteni a kockázatot, hogy védjék az időseket. A szentbalázsi idősek otthonába ezért beköltöztek az ápolók, a szigethalmi idősotthonba pedig naponta többször hőmérőznek, nem csupán a bent lakók, a dolgozók is. Az általunk megkérdezett szakember szerint nehéz, de még be lehet szerezni a megfelelő felszereléseket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérdésünkre azt írta, egy cég kifejezetten az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak gyárt maszkokat.