Erdei Krisztina

1:40
HíradóEltörte a diák a tanár csontját
2019. szeptember 25. 18:15

Eltörte a diák a tanár csontját

Térden rúgta és eltörte egy tanárnő sípcsontját egy 14 éves diák a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kemecsén. Az eset még májusban történt, az ügyészség most emelt a vádat a fiú ellen. A fiatal a folyosón kergette két osztálytárasát, majd a földön csúszva úgy belerúgott a pedagógusba, hogy az már fel sem tudott állni, mentők vitték kórházba. Az eset után a tanárnőt saját kérésére áthelyezték egy másik iskolába.
8:09
Házon kívülEgy iskola, ami a gazdagoknak épült, adófizetői milliárdokból
2019. szeptember 17. 23:40

Egy iskola, ami a gazdagoknak épült, adófizetői milliárdokból

Épült egy fantasztikus iskola Debrecenben: gyönyörű környezet, üvegfalú osztálytermek, sportpályák, zeneterem, klassz menza, és persze gyerekközpontú oktatás. Az építésbe az állam majdnem 4 milliárd forinttal szállt be, az önkormányzat pedig idén 280 milliós támogatást ad. A közpénzekből létrejött iskola azonban a gazdagoknak épült: 12 évre több mint 40 millió forint a tandíj. Máshol viszont ingyen van a suli, de általában úgy is néznek ki, és úgy is érzik magukat a gyerekek.
2:43
HíradóKiadták Magyarországnak a körözött román orvost!
2019. szeptember 5. 18:00

Kiadták Magyarországnak a körözött román orvost!

Kiadták Magyarországnak azt a román orvost, aki a gyanú szerint 2016-ban pisztollyal támadt rá egy nyíregyházi családra. A bejáratnál agyonlőtte az édesanyát, majd a házaspár ikergyermekei előtt fejbelőtte az apjukat is - ő túlélte a vérengzést. A támadó ezután Romániába szökött. Ott tiltott fegyverviselésért 3 év 4 hónapra ítélték. Most szabadult volna, de mivel európai elfogatóparancs volt ellene, Ártándra vitték, ahol a magyar rendőrök már vártak rá.
2:25
HíradóVideóban fenyegetőzött a késelő, majd végzett gyermeke édesanyjának új élettársával
2019. augusztus 22. 18:50

Videóban fenyegetőzött a késelő, majd végzett gyermeke édesanyjának új élettársával

Közösségi oldalára feltöltött videóban már napokkal a támadás előtt fenyegette későbbi áldozatát a 38 éves, gyilkossággal gyanúsított férfi. Gyermeke anyjának új élettársával végzett hétfő este egy koncert közben Polgáron. A 41 éves áldozat mellett ott állt lánya is. Ő az RTL Híradónak azt írta, a történtek óta pszichológushoz jár és nyugtatót szed.
2:44
HíradóMeccs közben lett rosszul, néhány órával később elhunyt
2019. augusztus 13. 18:00

Meccs közben lett rosszul, néhány órával később elhunyt

Mérkőzés közben rosszul lett, majd néhány órával később elhunyt a Tiszavasvári, megye kettes focicsapat kapitánya. Lajos Tamás 30 éves volt. Édesapja a lelátón ült, amikor fia a második félidőben cserét kért. A mérkőzés után a sportoló rosszabbul lett. Hányt, szorított a mellkasa. Egy barátja azonnal az ügyeletre vitte, de már a kiérkező mentők sem tudtak rajta segíteni.
2:04
HíradóHepatitis A vírus fertőz Nagydoboson
2019. augusztus 2. 18:06

Hepatitis A vírus fertőz Nagydoboson

Hepatitis A vírus fertőz egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Az ATV hozta nyilvánosságra, hogy Nagydoboson többen is megbetegedtek. Információik szerint 11 ember fertőződött meg. Az önkormányzatnál nem tudják pontosan, hány beteg van. Júliusban 5 családnál jelentkeztek a tünetek, de a fertőző májgyulladás akár több mint egy hónapig is tünetmentes lehet. Most minden 23 év alatti helybelit ingyen beoltanak a vírus ellen.  
1:56
HíradóNem voltak bekötve, kirepültek a kabrióból
2019. július 25. 18:15

Nem voltak bekötve, kirepültek a kabrióból

Ketten meghaltak miután kabriójukkal szemből egy kamionnak ütköztek ma délután a 61-es főúton Tolna Megyében. Úgy tudjuk, a hátul ülő két nő nem volt bekötve, mindketten kirepültek a roncsból, egyikük a helyszínen, a másik  a kórházban vesztette életét. A sofőr és harmadik utasa túlélte a balesetet. Szentesen egy férfit és egy nőt kellett kórházba vinni, miután tegnap délután szintén kamionnal ütköztek, majd kocsijuk többször megpördült, végül a feje tetején állt meg.  
1:44
HíradóMeghalt a nagyfeszültség mellett dolgozó munkás
2019. július 22. 17:58

Meghalt a nagyfeszültség mellett dolgozó munkás

A kórházban belehalt sérüléseibe az a munkás, aki múlt szerdán zuhant le egy építkezésről Berettyóújfaluban. Az épület mellett nagyfeszültségű villanyvezetékek futnak. Úgy tudjuk, a 49 éves férfi munka közben túl közel kerülhetett az egyik vezetékhez, áramütés érte, és ekkor esett le. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint a vezetékek mellett végzett munkákra szigorú szabályok vonatkoznak.
1:47
HíradóHalálos áramütés ért egy 13 hónapos kisfiút
2019. július 11. 18:00

Halálos áramütés ért egy 13 hónapos kisfiút

Áramütés végzett egy 13 hónapos kisfiúval tegnap Nyíregyházán. A mentők órákig küzdöttek az életéért, a kórházban is próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni. Információink szerint a kisgyerek egy rosszul szigetelt vezetéket foghatott meg otthon, pedig a családnál korábban kikötötték az áramot. Híradónk úgy tudja, az üresen álló szomszéd telekről szabálytalanul vezethették az áramot a házba.
2:04
HíradóEldurvult a játék - szexuális zaklatás egy katonai iskolában
2019. július 4. 18:05

Eldurvult a játék - szexuális zaklatás egy katonai iskolában

Szexuális zaklatás egy katonai iskolában – a hvg.hu írta meg, hogy a debreceni intézményben elfajulhatott egy játék, amelyben rendszeresen lefogták és kikötözték egymást a középiskolás diákok. Május elején a hírportál szerint egy tizedikes fiú szexuálisan zaklathatta fiatalabb, megkötözött diáktársát. Belső vizsgálat után kirúgtak 5 fiatalt, de a rendőrséget akkor nem értesítették a történtekről. Végül a Honvédelmi Minisztérium tett feljelentést.
1:42
HíradóMegerőszakolták a fiát, majd azzal nyugtatták az anyát, hogy „a gyerek jól érzi magát”!
2019. május 24. 16:56

Megerőszakolták a fiát, majd azzal nyugtatták az anyát, hogy „a gyerek jól érzi magát”!

A gyerek jól érzi magát - ezzel akarták nyugtatni az anyát, miután közölték vele, hogy 11 éves fiát megerőszakolták. Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a Békés megyei Speciális Lakásotthonban egy 16 éves szintén ottlakó fiatal a gyanú szerint megerőszakolta a kisfiút. A helyiek szerint a bentlakó gyerekek rendszeresen kimennek az utcára, és előfordult, hogy összeverekedtek, vagy másokra támadtak.
2:10
HíradóCsaknem halálra verte az anyját, mert betörőnek nézte
2019. május 16. 18:00

Csaknem halálra verte az anyját, mert betörőnek nézte

Betörőnek hitte anyját, ezért verte csaknem halálra - úgy tudjuk, ezt mondta a rendőröknek az az 52 éves férfi, aki kedden este támadt az asszonyra Gégényben. Úgy tudjuk, nagyon részeg volt, amikor nekiesett az anyjának. Egy üveggel támadt rá, késsel pedig többször is megszúrta. Az asszonyt életveszélyes állapotban vitték kórházba. Stábunknak nyilatkozott az áldozat másik fia.
2:06
HíradóAdománynak szánt ruhákat loptak Nyíregyházán
2019. április 28. 18:10

Adománynak szánt ruhákat loptak Nyíregyházán

Ruhagyűjtő konténerből loptak - videóra vették a tolvajokat Nyíregyházán. A levadászva.hu internetes oldalra töltötték fel azt a felvételt, amin látszik, hogy fiatalok ruhákat gyűjtenek, de nem másoknak. Feltehetően maguknak válogattak az adománynak szánt holmik között. Egyikük a szűk résen át bemászott a konténerbe, onnan adogatta ki társának a ruhákat. Az ott élők szerint rendszeresen fosztogatják az adománygyűjtő konténereket.
1:53
HíradóEgyre több háziorvos hiányzik
2019. március 6. 17:46

Egyre több háziorvos hiányzik

Egyre kevesebb az orvos a háziorvosi rendelőkben és az ügyeleteken. A februári adatok szerint 344 háziorvosi rendelőben tartósan nincs orvos, több mint 50 praxist az elmúlt egy évben zártak be. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint a gyermekorvosi rendelőkben még nagyobb gond az orvoshiány. Az egészségügyi államtitkár azt mondta, folyamatosan támogatják azokat az orvosokat, akik tartósan üres praxist vesznek át, és új megoldási javaslatokon is dolgoznak.
2:07
HíradóHibásan jártak az új IC+ kocsik
2019. március 2. 17:24

Hibásan jártak az új IC+ kocsik

Évekig rejtett ajtóhibával közlekedtek az IC+ nevű, magyar gyártmányú vasúti kocsik. Így a szakszervezet szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A vagonokat szerdán vonták ki a forgalomból,  miután az egyik kocsi ajtaja egy teszten menet közben nyitva maradt. Kedden újabb vizsgálat lesz. Ezek a vagonok darabonként 400 millió forintba kerülnek. A MÁV-Start azt közölte az IC+ projektet nem állítják le.
2:04
HíradóHirtelen halt meg az anya, négy gyermek maradt félárván
2019. március 1. 17:25

Hirtelen halt meg az anya, négy gyermek maradt félárván

Döbbenetes tragédia. Hirtelen halt meg az anya, 4 gyermek, köztük egy négy hónapos csecsemő maradt félárván. A Debrecenben történt tragédiáról először a Blikk írt. Az anya vasárnap reggel nem ébredt fel. Másnap lett volna a 40. születésnapja. A család a gyász mellett anyagi nehézségekkel is küzd. Korábban építkezni kezdtek, közös gyömrői otthonuk lassan kész, de a tűzoltóként dolgozó apa attól tart, egyedül nem tudja majd fizetni a hitelt. Ha segíteni szeretne a családnak, ide utalhat: Szilágyi Károly 11773119-13230094.
2:37
HíradóÉhen halt a kislányuk, a szülők nem érzik magukat felelősnek
2019. február 14. 17:04

Éhen halt a kislányuk, a szülők nem érzik magukat felelősnek

Nem érzik magukat felelősnek azok a szülők, akiknek másfél éves gyerekük éhen halt gyöngyösi otthonukban két évvel ezelőtt - erről beszéltek ma az utolsó szó jogán. A kislány kevesebb, mint 3 és fél kiló volt. Az apa azt mondta: nem akarta, hogy éhen haljon. Az édesanya pedig az állította, ő megfelelően etette. A vád szerint azonban a kicsi hónapokig szenvedhetett halála előtt. A szülők azzal védekeztek, hogy nagyobbik lányuk is sovány volt egy betegség miatt. Azt hitték, speciális diétával, idővel a kisebbik gyerek is megerősödik. Hogy a férfi mit mondott még az utolsó szó jogán, ide kattinta megnézheti.
2:03
HíradóSzabadulhat a késelő kamasz
2018. november 14. 15:35

Szabadulhat a késelő kamasz

Napokon belül szabadulhat az a fiatal fiú, aki még 13 évesen hasba szúrta egyik ismerősét. Kiderült, az akkor 17 éves kamasz rendszeresen terrorizálta és verte a nála kisebb fiút, aki így akart véget vetni a megalázásoknak. Több mint egy éve van javítóintézetben, ahol a bíróság szerint sokat fejlődött. Magántanuló, szeretné befejezni az iskolát és hegesztő akar lenni. A bíró szerdán lehetőséget adott neki arra, hogy mindezt valóra váltsa és azzal engedte el, hogy reméli, tanult a hibáiból.
1:44
HíradóMetil-alkoholt ivott, maradandó károsodásai lehetnek
2018. november 8. 17:10

Metil-alkoholt ivott, maradandó károsodásai lehetnek

Lehet, hogy maradandó károsodásai lesznek annak a férfinak, akit múlt szombaton vittek kórházba, metil-alkohol mérgezés miatt. Két rokonát már hazaengedték, ők enyhe mérgezést szenvedtek. Egyikük azt mondta, az volt a szerencséje, hogy több mint egy deci metil-alkoholra kocsmából vett pálinkát ivott. Az orvos szerint azért lett jobban, mert a valódi szeszben etil-alkohol van, ami gátolja a méreg lebomlását.
2:29
HíradóMégis apa és fia gyilkolt
2018. szeptember 13. 18:00

Mégis apa és fia gyilkolt

Újra börtönbe kerül apa és fia, akik korábban 45 milliós kártérítést kaptak az államtól. Az eredeti vád szerint 1999-ben Újszentmargitán agyonvertek egy férfit. Akkor azonban felmentették őket, mert nem lehetett bizonyítani, hogy ők a gyilkosok. Az előzetesben töltött évekért kérték és kapták meg a sokmilliós kártérítést. Ügyük perújítással került ismét bíróság elé, miután új bizonyítékok kerültek elő.