Almási Zsuzsa

1:54
HíradóEgy hónapra elegendő pénze maradt a kórházban fekvő gyerekeknek segítő Nevetnikék Alapítványnak
2023. március 9. 17:41

Egy hónapra elegendő pénze maradt a kórházban fekvő gyerekeknek segítő Nevetnikék Alapítványnak

Már csak egy hónapra elég a pénze a pécsi Nevetnikék Alapítványnak, amely 2008 óta azon dolgozik, hogy vidámabbá tegye a kórházban fekvő gyerekek napjait. A szervezet két éve került először bajba, akkor el kellett költözniük a régi helyükről. Közösségi összefogásból vettek meg és újítottak fel egy házat, ahol működni tudtak. Mostanra azonban többek között a megemelkedett rezsiköltségek miatt van fogytán a pénzük. Ismét támogatókat keresnek.
1:46
HíradóÉletük végéig börtönbe kerülhetnek a Molotov-koktélos véméndi támadók
2023. március 2. 17:42

Életük végéig börtönbe kerülhetnek a Molotov-koktélos véméndi támadók

Akár élete végéig börtönbe kerülhet az a két férfi, akik a vád szerint Molotov-koktélt dobtak egy véméndi házra tavaly nyáron. Az ügyészség szerint így akarták megleckéztetni a házban anyjával élő fiút. Ők még időben ki tudtak menekülni, de így is egymillió forintos káruk keletkezett. Az ügyészség szerint a támadók több ember életét veszélyeztették.
1:26
HíradóMég akkor is rugdosták, amikor a földön térdelt – videón, ahogy brutálisan megvernek egy ukrán férfit a Kelenföldi-pályaudvarnál
2023. március 1. 17:19

Még akkor is rugdosták, amikor a földön térdelt – videón, ahogy brutálisan megvernek egy ukrán férfit a Kelenföldi-pályaudvarnál

A bíróság gyorsított eljárásban ítélte el azt a két támadót, akik véresre vertek egy ukrán férfit a Kelenföldi-pályaudvarnál. A metróaluljáróban először azt mondták áldozatuknak, hogy menjen el a padról, ahol ül – majd utánamentek és verni kezdték. Még akkor is rugdosták, amikor a földön térdelt.
1:22
HíradóVideón az autósüldözés – a defekt és az ütközés sem állította meg a rendőrök elől menekülő ámokfutó nőt
2023. február 8. 17:39

Videón az autósüldözés – a defekt és az ütközés sem állította meg a rendőrök elől menekülő ámokfutó nőt

Videón az autósüldözés. A rendőrök végig rögzítették, ahogy egy nő autókat, buszokat kerülgetve, egy körforgalmon rossz irányban átvágva menekül előlük. Az sem állította meg, hogy útközben nekiment egy rendőrautónak, majd defektet kapott. Budakalásztól egészen Dunakesziig jutott, ahol azonban árokba hajtott, így kapták el. Kiderült, hogy nem volt jogosítványa, és korábban a vezetéstől is eltiltották.
2:11
HíradóVecsésnél nyolc autó ütközött össze, Heves megyében egy ember meghalt, amikor frontálisan karambolozott a csúszós úton
2023. január 31. 18:10

Vecsésnél nyolc autó ütközött össze, Heves megyében egy ember meghalt, amikor frontálisan karambolozott a csúszós úton

Egy ember meghalt hajnalban Gyöngyöstarján mellett, amikor kocsijával frontálisan ütközött egy teherautóval. A baleset a csúszós út miatt történhetett. Vecsésen tömegkarambolt okozott a jeges út, 8 autó ütközött össze. A legtöbb baleset a fővárosban és környékén történt, 16 esetben kérték a tűzoltók segítségét.
1:41
HíradóKegyetlenül bántak magyar futtatóik a Berlinben dolgoztatott lányokkal
2023. január 25. 17:20

Kegyetlenül bántak magyar futtatóik a Berlinben dolgoztatott lányokkal

Tovább kellett dolgozniuk, ha nem teljesítették a napi elvárt bevételt. A gyanú szerint kegyetlenül bántak magyar futtatóik a Berlinben dolgoztatott lányokkal. A nőket ők maguk vitték ki a német fővárosba, és prostitúcióra kényszerítették őket. A német és magyar rendőrség közös akciójaként a banda négy tagja közül hármat elfogtak, egy társukat még keresik. 
1:53
HíradóAz ötvenes évektől a rendszerváltásig – a magyar könnyűzenéről nyílt kiállítás a Magyar Zene Házában
2023. január 19. 18:22

Az ötvenes évektől a rendszerváltásig – a magyar könnyűzenéről nyílt kiállítás a Magyar Zene Házában

Somló Tamás szaxofonja, Nagy Feró babos kendője, egy pártiroda. Ezek is részei a magyar popzene hőskorát bemutató kiállításnak a Magyar Zene Házában. A tárlat a korszak legkiemelkedőbb előadóit és legnagyobb slágereit mutatja be. A popkiállítást 5 éve kezdték el szervezni, és nemcsak gyűjteményekből, de a zenészektől is kerültek oda legendás tárgyak.
1:51
HíradóKrumplisütés után gázon felejtett olaj miatt égett le egy palóc tájház
2023. január 18. 17:28

Krumplisütés után gázon felejtett olaj miatt égett le egy palóc tájház

Krumplisütéssel okozott 36 milliós kárt egy 250 éves palóc tájházban egy parádi nő. A kerti kocsiszínben főzött a családi összejövetelre, de a krumplisütéshez használt olajat a gázon felejtette. A forró olaj kigyulladt, és előbb a melléképületre, majd a szomszédos tájházra is átterjedt a tűz. A történelmi épület szinte megsemmisült. Az egri járási ügyészség most közveszélyokozással vádolja a nőt.
1:28
HíradóTragédiával végződött a száguldás, meghalt a 28 éves sofőr Budapesten
2023. január 16. 17:32

Tragédiával végződött a száguldás, meghalt a 28 éves sofőr Budapesten

Egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek, amikor kamionba rohant egy autó Budapesten, a Soroksári úton, nem sokkal éjfél előtt. Az eddigi adatok szerint a sofőr nemcsak gyorsan vezetett, hanem áthajtott egy piros lámpán, ezután ütközött a kamion hátsó kerekeinek. A kocsi szinte felismerhetetlenre tört. A 28 éves sofőrt még sikerült újraéleszteni, de a kórházban belehalt sérüléseibe.
1:52
Híradó300 millió forint kenőpénzt fogadhattak el az utóbbi évek egyik legnagyobb autóvizsgáztatási botrányában
2023. január 5. 17:28

300 millió forint kenőpénzt fogadhattak el az utóbbi évek egyik legnagyobb autóvizsgáztatási botrányában

58 ezer autó, 300 millió forint kenőpénz, és 58 vádlott – ez a mérlege az utóbbi évek egyik legnagyobb autóvizsgáztatási botrányának. A vád szerint az egyik fővárosi vizsgaállomáson 2016 óta a biztosok napi szinten fogadtak el kenőpénzeket azért, hogy átengedjék a problémás kocsikat is. Az ügyben 16 vizsgabiztos érintett, rájuk letöltendő börtönbüntetést kért most az ügyészség.
1:52
Híradó„Mivel ilyen nehéz helyzet van, most kell még inkább magunkból kipréselni egy picit, hogy tudjunk segíteni másoknak” – megérkeztek az első adományok a Mikulásgyárba
2022. november 30. 17:45

„Mivel ilyen nehéz helyzet van, most kell még inkább magunkból kipréselni egy picit, hogy tudjunk segíteni másoknak” – megérkeztek az első adományok a Mikulásgyárba

Idén is megnyitotta kapuit a Mikulásgyár. Ebben az évben Budapest belvárosában, a Városháza téren várják az adományokat a szervezők. Nemcsak a fővárosban, országszerte több nagyvárosban is nyílnak gyűjtőpontok. Az adományokat az Oltalom egyesület juttatja el hátrányos helyzetű családoknak.
2:11
Híradó„Csodálkozom, hogy élve szálltam ki a roncsból” – mondta az a buszsofőr, akinek járatába egy másik busz csapódott
2022. november 22. 17:18

„Csodálkozom, hogy élve szálltam ki a roncsból” – mondta az a buszsofőr, akinek járatába egy másik busz csapódott

A kedd reggeli csúcsforgalomban Budapesten, a XVII. kerületben összeütközött két busz, mindkét járaton voltak utasok. Összesen nyolcan sérültek meg, köztük a két sofőr. Feszítővágó segítségével sikerült kimenteni őket a roncsokból. Zúzódásokkal, rándulásokkal megúszták a balesetet, amit az okozhatott, hogy az egyik sofőr rosszul lett.