Sport

Az élete utolsó meccsét játszó Toni Kroos: Fáj, hogy mindent beleadtunk, mégis kikaptunk

rtl.hurtl.hu

2024. július 6. 10:25

A házigazda Németország számára véget ért az Európa-bajnokság. A játékosok közül voltak, akik igazságtalannak tartották az eredményt, és voltak, akik tizenegyest reklamáltak. Az élete utolsó meccsét játszó Toni Kroos pedig egyszerűen csak szomorú volt.

Németország a 89. percben egyenlített Spanyolország ellen, de a hosszabbításban mégis elbukták az Eb-negyeddöntőt péntek este. Ez azt jelenti, hogy a házigazda németek számára a legjobb nyolc között ért véget az Európa-bajnokság, Toni Kroos pedig, ahogy azt már korábban bejelentette, az Eb végeztével végleg visszavonul a labdarúgástól. A 2014-es világbajnok klubszinten a Real Madriddal Bajnokok Ligája-győzelemmel búcsúzott, ám a válogatottól nem tudott trófeával elköszönni.

Nem mondanám, hogy pályafutásom legszomorúbb veresége a mai, de természetesen fáj, hogy mindent beleadtunk, és mégis kikaptunk. Nagyon közel álltunk a győzelemhez, ezért keserű igazán. Most csak arra tudok gondolni, hogy véget ért számunkra az Európa-bajnokság. Nagy álmaink voltak, amik most szertefoszlottak. 


Büszkének kell lennünk, mert jobban teljesítettünk, mint a korábbi tornákon. Örülök, ha egy kicsit segíthettem abban, hogy a német futballban meglegyen a remény és az ambíció. Meg vagyok győződve arról is, hogy a csapatra fényes jövő vár, de ma nagyon szomorúak vagyunk” – nyilatkozta Kroos élete utolsó mérkőzése után a Kickernek.

Toni Kroos: Nagy álmaink voltak, amik most szertefoszlottak
Fotó: Reuters

A negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón a német szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann gratulált Spanyolország győzelméhez, és némi kritikával illette a saját és a spanyol csapatot is. „Gyengén kezdtük a meccset, pontatlanok voltunk, és sok szabálytalanságot követtünk el. A második félidőben már jól reagáltunk, sok helyzetünk volt. Csak mi akartuk megnyerni a meccset, és jobban meg is érdemeltük volna a továbbjutást” – mondta Nagelsmann, aki Cucurella 116. percben történt kezezésére is kitért.

„Azt hiszem, az ilyen kezezéseknél a mesterséges intelligenciának kellene eldönteni, hogy szabálytalanság történt-e, vagy sem. Nem tudom, hogy most itt épp mit vettek figyelembe. Én csak logikus megoldást szeretnék erre a problémára találni. Én már nem tudom eldönteni, mi számít természetes testtartásnak, és mi nem” – mondta a németek szövetségi kapitánya.

Toni Kroos: Nagy álmaink voltak, amik most szertefoszlottak
Cucurella kezezése – Fotó: Reuters

A német válogatott és a Bayern München védője, Joshua Kimmich is csalódottan nyilatkozott a spanyolok győzelme után. „Igazságtalannak érzem a vereséget. Az első félidőben jobbak voltak a spanyolok, de a fordulás után és a hosszabbításban is jóval több helyzetet alakítottunk ki. Spanyolország a tizenegyespárbajra játszott. Csalódottak vagyunk. A korábbi tornákon nem érdemeltünk semmit, nem játszottunk jól. A mostani viszont más volt. Mi voltunk a jobb csapat, mégis kiestünk”  – fejtette ki véleményét a Bayern futballistája.

Toni Kroos: Nagy álmaink voltak, amik most szertefoszlottak
Fotó: Reuters

Florian Wirtz 89. percben szerzett góljával hosszabbításra mentette a meccset, ami nagyon sokáig nem hozott újabb gólt. Sőt amikor már lélekben a legtöbben arra készültek, hogy büntetőpárbaj lesz, a 119. percben jött Merino, és eldöntötte a mérkőzést. A spanyol szövetségi kapitány, Luis de La Fuente szerint csapata történelmi győzelmen van túl, de nem terveznek itt megállni.

„Értékeljük, amit elértünk, és kiélvezzük ezt a pillanatot. Meglátjuk, fizikailag hogyan képesek regenerálódni a játékosok a következő napokban, de biztos vagyok benne, hogy készen áll majd az elődöntőre minden játékosom, aki pályára léphet majd. 

Büszke vagyok, mert nagyon magas színvonalon futballozik a csapat, sok kerettagot évek óta ismerek, és tudom, megszokták már, hogy a legmagasabb szinten futballozzanak, és nem ijednek meg, mert lehetőségük nyílik megnyerni az Európa-bajnokságot. A Németország elleni győzelem történelmi este volt, és meg vagyok győződve arról, hogy ezzel a csapattal megnyerhetjük az Európa-bajnokságot


– értékelt elégedetten a mérkőzés után de La Fuente. Spanyolország az elődöntőben Franciaországgal mérkőzik meg július 9-én Münchenben.

Nyitókép: Reuters

#Sport#foci#foci-eb#negyeddöntő#spanyolország#németország#toni kroos#julian nagelsmann#Luis de la Fuente

Címlapról ajánljuk