Különleges történet a fél évszázados fotók mögött: így ment férjhez Japánba Judit, egy fiatal debreceni lány

A Fortepan nyílt, szabadon használható archívuma csaknem 200 ezer fotó segítségével hozza szinte tapintható közelségbe a XX. századi Magyarország privát történelmét az ezredfordulótól egészen a rendszerváltás előtti évekig. A páratlan fényképgyűjtemény izgalmas részét képezik a külföldön készült felvételek, az utazó, turistáskodó magyarok szemével láthatjuk a határainkon túli világot, Bécstől kezdve Berlinen, Párizson, Londonon át New Yorkig. Ezeknek a képeknek köszönhetően rácsodálkozhatunk arra is, hogy milyen messzire juthattak néhányan annak ellenére, hogy a II. világháború utáni Magyarország nem kifejezetten a korlátlan utazási lehetőségekről volt híres.

Ha valaki a távolabbi, egzotikus országokra keres rá a Fortepanon, akkor meglepődve tapasztalhatja, hogy egész sok fotót lehet találni Japánból vagy japán témáról (142 képet dob ki a kereső). Ezek közt böngészve pedig az tűnhet fel, hogy több mint harmaduk egy forrásból származik. Ezeken a képeken a hetvenes évek végi Japánból láthatunk érdekes jeleneteket, főleg utcaképeket, és ami szintén elég figyelemreméltó, hogy jó részük színes filmre készült, ami különösen élénkké, átélhetővé teszi a korabeli élményt. Mivel szerettük volna megismerni a fotók készítésének hátterét, hogy miképp jutott akkoriban valaki Magyarországról Kiotóig, Tokióig, 

megkerestük a képek adományozóját, Bencze Lászlót, aki egészen kivételes történetet osztott meg velünk. 

„Szüleimmel Debrecenben éltünk akkor, mi hárman voltunk testvérek, Judit nővérem, én és az öcsém, Miklós. Sok zenész van a családban, édesanyám, Bencze Lászlóné dr. Mező Judit a zeneművészeti főiskolán tanított, és egyben népzenegyűjtő is volt, testvérei közül Mező Lászlót, a Bartók vonósnégyes csellistáját és Mező Imre zeneszerzőt említeném még” – kezdte a családi háttér felvázolását Bencze László, a Waldorf Diákkórus alapító karnagya, a Makám Együttes, az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar egykori nagybőgőse. „Kezdetben a nővérem is csellózott, de aztán inkább a nyelvek érdekelték, az angol mellett a japán nyelv és kultúra, és szeretett volna megtanulni japánul. Már 14 évesen volt egy japán levelezőpartnere is.”

„Aztán az egyik nyári egyetemi kurzusra Debrecenbe érkezett egy Kaneko Fumio nevű japán egyetemista, akivel összeismerkedett a konziban egy koncerten. Az ismerkedésből szerelem lett, és a nővérem 18 éves korában összeházasodott ezzel a japán fiatalemberrel, és a 70-es évek elején Japánba költözött vele. Judit előbb a San Franciscó-i egyetemen bölcsészdiplomát szerzett, és később Takaszakiban jól menő angol nyelviskolát nyitott Fumióval. 1973-ban született meg az első gyerekük, egy kislány, ettől kezdve a szüleim több-kevesebb rendszerességgel látogatni kezdték őket” – folytatta a képek adományozója, magyarázatul arra, hogyan jutottak el Japánba.

Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy nem volt túl gyakori a 60-as 70-es években, hogy egy magyar lány japán fiúval jöjjön össze. „Valóban, kicsit meseszerű volt, hogy örök életre szóló szerelem szövődött köztük” – értett ezzel egyet Judit öccse. „Hogy nem volt-e túl fiatal a nővérem? Nem igazán. Mindig kis felnőttként volt kezelve, mint az első gyerekek gyakran, mindenben nagyon felnőttnek számított. Fumio ellen sem volt a családnak kifogása. Nagyon jól beszélt magyarul, és igazán elragadó személyiség volt: egy nyugati érdeklődéssel bíró japán fiú, aki valami furcsa kíváncsiság miatt a budapesti ELTE-t választotta, hogy megtanuljon magyarul, és ez az érdeklődése aztán egészen Debrecenig, a nyári egyetemig vezette.”

A Fortepanon megtalálható fotókat a családfő, idősebb Bencze László készítette, aki fényképész és épületmodellező volt Debrecenben egy építészeti tervező vállalatnál. „Nagyon lelkes fotós volt, leginkább az épületek és tájak érdekelték, illetve azok a falusi öregek, akikkel akkor találkozott, amikor elkísérte édesanyámat népzenegyűjtő útjaira. Természetesen Japánba is együtt utaztak, ahogy jöttek az unokák – nővéremnek három gyereke született –, egyre többször. Az első japán útjuk '73-ban, ami ráadásul az első igazi külföldi útjuk is volt egyben, meglehetősen kalandos volt, mert vagy nyolc órát késett az a repülő, amivel megérkeztek volna. Persze nem volt még mobiltelefon, így késő este már senki nem várta őket a reptéren. Szóval nem indult jól a látogatás, ráadásul egy szót se tudtak semmilyen nyelven, és amikor kezdett bezárni a reptér, elküldték őket egy előkelő szállodába, nagyon megijedtek, hogy akkor most mi lesz, hiszen csak öt dollár volt a zsebükben, annyit lehetett akkor váltani” – idézte fel a családi legendáriumot az ifjabb Bencze László. 1976-ban azonban már az egész család utazott Japánba, ami szintén elég kalandosnak tűnik mai szemmel: „Nekünk négy napig tartott az út, mert a Szovjetunión keresztül utaztunk. Budapestről Moszkvába, majd onnan Habarovszkba repülővel, aztán Nahodkába vonattal és onnan Yokohamába hajóval. A Szovjetunió kicsit szürke és furcsa világából megérkezni a hihetetlenül színes Japánba nagy szenzáció volt nekem, 17 évesen.”

Japán szeretete magától értetődően alakult ki a Bencze családban: „Nővérem férjének rokonai nagy szeretettel fogadtak bennünket, közelről ismerhettünk meg egy nagyon aranyos japán családot. Azóta többször is jártam Japánban, ‚81-ben már hatan utaztunk, mert jött a feleségem és az öcsém menyasszonya is, ’86-ban a négyéves kisfiammal kettesben voltunk ott egy hónapot, volt, hogy az öcsémmel utaztunk, de a '90-es évek közepén a Fesztiválzenekarral is turnéztunk. Legutóbb, 2016-ban a feleségemmel nemcsak Tokióban töltöttünk néhány hetet, hanem utazgattunk is az országban.”

„Már első látogatásunktól nagyon lenyűgözött ez a világ, a kultúra, az építészet, az emberek kedvessége, a tisztelet, amivel egymás és a természet iránt vannak, ahogy meghajolnak például, ami nekünk furcsa lehet, hogy ez egyfajta megalázkodás, de ezt úgy teszik nap mint nap, hogy abban nincs semmi önfeladás. Nagyon beleszerettünk ebbe az országba, ugyanakkor azt hiszem, a nővérem részéről nem kevés áldozattal járt, hogy ott alapítson családot. Valamennyire japánná kellett neki magának is válni, és ebben, hogy ez sikerült, biztosan nagy szerepe volt annak, hogy ilyen fiatalon ment el. A nyelviskolájuk végül olyan jól ment, hogy a csúcson több mint ezer tanítványuk volt, óvodástól az idősekig. Egy időben édesanyám is dolgozott náluk, Kodály-módszerrel tanított magyar gyerekdalokon és mondókákon keresztül óvodásokat szolfézsra.”

„Szüleim nyugdíjasként egyre több időt töltöttek odakint, édesanyám egész jól megtanult japánul. És persze rengeteget voltak az unokákkal, akik közül egyébként a legfiatalabb, Kaneko Miyuji sikeres és rendkívül elfoglalt zongoraművész lett, Magyarországon is szokott koncertezni. Kobajasi, aki a család régi barátja, évek óta segíti karrierjét. A nővérem legidősebb gyereke, Yumina Amerikába ment férjhez, velük és az ottani két unokával csak ritkán tudnak találkozni. Miyuji Tokióban él a feleségével, manapság a középső gyerek, Ayato és családja tudják a szülőket leginkább támogatni.”

A Fortepanon megtalálható pár tucat, Japánban készült fotó igazán ritkaságszámba megy. „Én is nagyon lelkes fotós vagyok, rengeteg fotót készítettem Japánban. Leginkább a kultúra és a természeti értékek érdekeltek. Egyébként a feleségem, Madocsai Eszter révén is kötődünk Japánhoz, aki a japán shiatsu egészségmegőrző módszer hazai elterjesztője, a Nemzetközi Shiatsu Iskola alapítója. Legutóbbi utunk során épp emiatt főleg olyan helyeket kerestünk, ahol átélhettünk valamit a zen buddhizmus szelleméből. Édesapám halála után egyébként meglepően kevés negatívot találtunk a hagyatékában, pedig tudom, hogy sokat fotózott. Persze, sokat fotózni akkoriban mást jelentett, mint manapság, amikor napi több száz képet is ellő az ember a digitális gépével. A Fortepannak felajánlott képek a megtalált negatívok közül kerültek ki, sajnos több ezekből nem várható.”

Maebasi, Ginza utca

Középen egy négyajtós Subaru Rex halad, míg bal szélen egy Subaru R-2 parkol Maebasiban, a Hacsinobu utcán

Tokió: kilátás a Hotel New Otani Tokyo toronyépületéből a Tokyu Plaza Akasaka felé

Bal szélen egy Nissan Sunny GL, mellette egy első generációs Toyota Carina

Higasi Kuraucsimacsi negyed, Numata (egy kisváros Gunma prefektúrában)

Tenger gyümölcsei egy kis piacon

A híres Csuo-dori sugárút Tokió Ginza negyedében, háttérben a Mitsubishi bemutatótermének ikonikus épülete, a 2023-ban lebontásra ítélt San-ai Dream Center

Tokió, Sindzsuku, Keio bevásárlóközpont, előtérben egy Toyota Crown taxi

Utcai filmezés

A Sindzsuku-Dori sugárút egyik, filmekből is jól ismert, forgalmas kereszteződése Tokió Sindzsuku negyedében, balra a Washington cipőáruház (ma: ABC-Mart)

Piknik a parkolóban

Kilátás a Kiotó torony tetejéről

Egy McDonald's hamburgerező (avagy Maku Donarudo, ahogy a mássalhangzó-torlódást kerülő japánok mondják)

Egy vasúti kereszteződés, valahol vidéken

Automata váltós Mitsubuishi Galant

Játékterem

Egy szúette faajtó

Fumio és Judit

Nyitókép: Fortepan / Bencze László