Kasztner Rezső hős, vagy kollaboráns? – 80 éves a legnagyobb vállalkozás, amely magyar zsidók megmentésére irányult

Magyarországon a német megszállás alatt a nácik célja az ország gazdasági kifosztása volt, különösen a zsidó lakosság kárára. Adolf Eichmann irányítása alatt a Sonderkommando és más német szervezetek is zsarolták és terrorizálták a zsidókat, hogy pénzt és értékeket szerezzenek.

A náci megszállás alatt Magyarországot gazdaságilag kizsákmányolható területként kezelték, miközben a törvényesség látszatát fenntartották. A Sonderkommando, a Wehrmacht, az RSHA és különösen az SS és az SD célpontjai elsősorban a magyar zsidók voltak, akiknél fenyegetéssel és erőszakkal sok mindent elértek. Egyes zsidók a fehérgalléros bűnözést választották, míg mások a nácikkal való megegyezést látták megoldásnak, elkerülve a fegyveres ellenállást, amely súlyos megtorlással járt volna.

A kolozsvári illetőségű zsidó ügyvéd és újságíró, Kasztner Rezső társaival 1944 áprilisában kezdett tárgyalásokat Dieter Wisliceny és Hermann Krumey SS-tisztekkel magyar zsidók megmentése érdekében. A zsidó vezetők nagyobb összegeket fizettek a náciknak, akik cserébe megígérték a deportálások elkerülését, bár valójában nem tudták megakadályozni, hogy az végbemenjen. A zsidók és a nácik valamelyest egymásra voltak utalva, hiszen egyes német vezetők külhoni pénz- és áruforrásokat reméltek a zsidóktól, valamint volt, aki béketárgyalásokat is el akart indítani rajtuk keresztül. Ez a sokak által elítélt alkudozás a „vért áruért” nevet kapta.

1944 nyarán Kasztner Rezső ennek jegyében találkozott Adolf Eichmann-nal, aki német részről felelős volt több mint 400 ezer magyar zsidó deportálásáért az auschwitzi koncentrációs táborba. A találkozás során megállapodás is született, amely 1685 ember megmentéséről szólt, fejenként ezer dollárért. 

Mivel többen nem tudták előteremteni ezt az összeget, Kasztner árverésre bocsátott 150 férőhelyet, amit azok fizettek ki, akik megengedhették maguknak – így biztosította, hogy szegényebbek is megmenekülhessenek. 

Kurt Becher SS-tisztviselő, Himmler meghatalmazottja fenntartott 50 helyet azoknak, akik közvetlenül neki fizettek 25 ezer dollárt személyenként, majd a tárgyalások folyamán megemelte a többi hely árát kétezer dollárra. A váltságdíj teljes összege a zsidó közösség becslése szerint megközelítette a 8,6 millió svájci frankot, míg Becher saját számítása szerint hárommillió volt.

Kurt Becher 1997-ben gazdag üzletemberként halt meg, holott élete során népirtásokban is részt vett Lengyelországban és Oroszországban. 1944 márciusában a megszállókkal együtt érkezett Magyarországra, ahol gazdag zsidó családok vagyonát sajátította ki. 1944 októbere és 1945 márciusa között Magyarország stratégiai javait evakuálta, a háború vége után amerikai fogságba került, de 1948-ban, részben Kasztner vallomása alapján, szabadon engedték. Magyarország kérte kiadatását, de az amerikaiak elutasították.

A Kasztner-vonat utasai

Az utasok között voltak rabbik, közismert cionisták, tudósok, művészek, újságírók, írók, a magyar hadsereg egykori tisztjei, később neves értelmiségivé vált fiatalok és egyszerű emberek is. Jugoszláv, lengyel és szlovák zsidó menekültek, valamint magyar és lengyel árvák is velük utaztak. A vonat Kelenföldön újabb utasokat vett fel, köztük olyan cionista vezetők rokonait és családtagjait, mint maga Kasztner Rezső, Joel Brand cionista kapcsolattartó és Komoly Ottó, a Bu­da­pes­ti Se­gély- és Men­tő­bi­zott­ság (Va­a­dat Ez­ra Ve-­Ha­ca­la) elönke. A gazdagok közül is sokan teljes vagyonukat feláldozták a menekülésért. 

A vonaton összesen 972 nő, 712 férfi utas kapott helyett, köztük 252 gyermek.

A legfiatalabb utas egy újszülött volt, aki az utazás negyedik napján született meg a vagonban.

A Kasztner-vonat utasainak gyűjtőhelyét a Columbus utcában alakították ki, miután az eredetileg tervezett Aréna utcai zsinagóga nem készült el időben. A mentőbizottság által szervezett ideiglenes táborból indultak az utasok a bizonytalan jövő felé. A vonat 1944. június 30-án indult, végül csak éjfél után, tehát már július 1-jén gurult ki Rákosrendezőről.

Eichmann az egyezményt módosítva előbb a bergen-belseni különleges lágerbe küldte a csoportot (ez nem azonos az ottani hírhedt koncentrációs táborral), majd több hónap után két ütemben Svájcba szállították őket.

A hosszú utazás után a csoport július 8-án érkezett a bergen-belseni Ungarnlagerbe, ahol a prominenseknek külön tábort alakítottak ki. Augusztus 20-án először 318 fő továbbutazhatott Svájcba. Az Ungarnlagerben lévők száma időközben 1552 főre nőtt, mivel további üldözöttekért is fizettek az SS-nek. Hosszas alkudozások után, december 7-én végre ez a csoport is semleges területre távozhatott. 1945 után a svájci menekültek közül körülbelül 700 fő Palesztinába távozott, hasonló számban maradtak Nyugaton, és 170-180 fő tért vissza Budapestre.

Hős, vagy kollaboráns?

Yechiam Weitz izraeli történész szerint Kasztner saját kezűleg több zsidót mentett meg, mint bármely más zsidó előtte vagy utána. Azonban a kollaboráció vádja és a Kasztner és Eichmann közötti megállapodás következményei hosszú ideig visszatetszést keltettek Izraelben, különösen a magyar zsidó közösségben. A fő vádpont az volt, hogy Kasztner személyesen közreműködött a Kasztner-vonat utaslistájának összeállításában, és hogy a megmentettek között sokan az ő köreibe tartoztak, vagy voltak annyira gazdagok, hogy pénzen megváltsák az életüket.

A megmentettek többsége érthetően hősként tekintett Kasztnerre, aki életét kockáztatta az Eichmann-nal folytatott tárgyalások során, míg más magyar zsidók kollaboránsnak tartották.

1960-ban, kivégzése előtt két évvel Eichmann azt mondta a Life-nak, Kasztner megígérte, segít abban, hogy a zsidók ne álljanak ellen a deportálásnak, ha Eichmann hozzájárul, hogy néhány száz vagy néhány ezer zsidó emigrálhasson Palesztinába. „Ez egy jó üzlet volt” – fogalmazott. 1944 májusában Kasztner és az elit más zsidó tagjai már tudták, hogy a zsidókat haláltáborokba viszik. Az auschwitzi jegyzőkönyvet ugyanis megismertették a zsidó szervezetek felelős vezetőivel, de nem tették közzé, így sok zsidót nem figyelmeztettek a rájuk leselkedő veszélyre.

Kasztner elítélői szemére vetik, hogy egyezségre jutott Eichmann-nal: nem figyelmezteti az embereket a deportálásokra, nehogy veszélyeztesse a tárgyalásokat a Kasztner-vonatról. Hívei viszont emlékeztetnek, hogy ez a sikeres megegyezés is fontos tényező volt a mentési terv sikerében. 

Akárhogy is, 1944 novemberében Kasztner Svájcba utazott tárgyalni, és már nem is tért vissza Budapestre. Majd 1945 elején Németországba Kurt Becherrel, hogy pénzt és vagyontárgyakat biztosítson a vonat embereinek megmentéséért. A háború után Kasztner Becher mellett tanúskodott a nürnbergi perek során, ami miatt még nagyobb haragot váltott ki az izraeli magyar közösségben.

Utóélet

Kasztner a háború után Izraelbe emigrált, aktív tagja lett az Izraeli Munkáspártnak, és a kereskedelmi és ipari minisztérium szóvivője lett. 1953-ban Malchiel Grünwald amatőr író megvádolta kollaborációval és más bűncselekményekkel. Kasztnert elítélték, a bíró szerint „eladta lelkét az ördögnek”. Az ítélet után a kormány lemondott, és Kasztner visszavonult. 1957-ben egy cionista paramilitáris szervezet aktivistája megölte Kasztnert, de 1958-ban az izraeli Legfelsőbb Bíróság felmentette a tettest.

A Budapest Főváros Levéltárában 2019-2020-ban bemutatott Kasztner-vonat-kiállítás cáfolta azt a nézetet, hogy csak vagyonos, befolyásos zsidók kerülhettek a vonatra. Az utasok között kevésbé tehetős emberek is voltak, ezt bizonyítják levéltári források, fotók, iratok, levelek, visszaemlékezések és naplóbejegyzések. Ugyanakkor Kasztnert a ha­lál­ba kül­dött mil­liók ro­ko­nai vagy a túlélők nem tud­ják hős­nek te­kin­te­ni, de még ren­des em­ber­nek sem.

„Igaz­sá­got ten­ni le­he­tet­len, hi­szen gyak­ran a szem­ta­núk sem em­lé­kez­tek jól az ese­mé­nyek­re, il­let­ve idő­köz­ben ren­ge­teg irat el­tűnt, ren­ge­te­get meg­ha­mi­sí­tot­tak. A rit­ka­ság ­szám­ba menő ma­gyaror­szá­gi zsi­dó­men­té­sek kö­zött ki­rí­vóan je­len­tős ered­mé­nyek el­le­né­re Kasztnert a megosz­tott köz­vé­le­mény ha­tá­sá­ra nem öve­zi egyér­tel­mű tisz­te­let” – olvasható a Rubicon 2007-es cikkének összegzésében. Ma mindössze a Vá­ci ut­ca 12. szám alat­ti ház kül­ső fa­lán el­he­lye­zett em­lék­táb­la em­lé­kez­tet rá:

E ház­ban élt 1944-ben Dr. Kasztner Re­zső, (1906–1957) aki a Ho­lo­caust ide­jén, mint a Buda­pes­ti Zsi­dó Se­gély- és Men­tő­bi­zott­ság egyik ve­ze­tő­je, éle­te koc­káz­ta­tá­sá­val sok ül­dö­zött éle­tét men­tet­te meg – Kasztner Em­lék­bi­zott­ság 1998

2006-ban készült egy dokumentumfilm is a Kasztner-vonatról, amely háromszor 60 perceben személyes visszaemlékezéseken keresztül mutatja be menekülés előkészítését.

Nyitókép (illusztráció): Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor. Fotó: Lili Jacob / Fortepan