A nácivadász szerelmespár nem félt bekoszolni a kezét

Beate és Serge Klarsfeld zűrzavaros történelmi időkben születtek, életüket meghatározták a második világháború borzalmai és a nácizmus által elkövetett embertelen bűnök hosszan tartó hatása. Beate 1939-ben a náci Németországban született, míg Serge Bukarestben, egy romániai zsidó családban jött a világra, majd családja az egyre növekvő antiszemitizmus elől Franciaországba emigrált. Mindkettejük fiatalkorát meghatározta a háború utáni politikai zűrzavar és a holokauszt utóhatásai. Beate berlini életükról később azt nyilatkozta, hogy bár a családja nem vallott náci nézeteket, a szülei korábban Hitlerre szavaztak. 

Beate és Serge útjai először Párizsban keresztezték egymást az 1960-as évek elején.

Amikor Beate au pairként dolgozott Franciaországban, még teljesen idegen volt számára a politika világa és a történelem, Párizsban azonban szembesült a holokauszt következményeivel. 1963-ban feleségül ment a francia ügyvéd-történészhez, Serge Klarsfeldhez, akinek apja az auschwitzi haláltáborban vesztette életét. Beate később többször is elmondta, hogy férje rengeteget segített neki, hogy „az igazságot ismerő, lelkiismeretes németté váljon”.

Beate fia születése után egy évig fizetés nélküli szabadságon volt, ekkor kezdett megismerkedni a feminista eszmékkel, ekkor kötelezte el magát a német nők emancipációjának ügye mellett. A pár kapcsolata az aktivizmuson keresztül teljesedett ki, 

egy közös vágy hajtotta őket: az igazság keresése, a náci bűnök felderítése és a bűnösök felelősségre vonása.

Klarsfeldék aktivizmusának lényegi eleme az volt, hogy olyan kollaboránsokat leplezzenek le, akik bizonyítottan részt vettek a holokausztban, de a háború után megúszták a büntetést. Küldetéssel felérő munkájuk során gyakran konfliktusba kerültek nagy hatalmú személyekkel és intézményekkel, akik nem voltak hajlandók szembenézni sötét múltjukkal.

Az egyik legjelentősebb esemény a pályafutásukban az 1968-as „nagy tasli” volt. Ekkor Beate nemes egyszerűséggel felpofozta az NSZK kancellárját, Kurt Georg Kiesingert egy berlini nyilvános eseményen.

Kiesinger 1933-ban csatlakozott a nácikhoz – a hivatalos álláspont szerint párttag volt, de soha nem volt aktív tagja a politikai közösségnek. Ennek némileg ellentmond, hogy amikor 1940-ben behívták a hadseregbe, úgy kerülte el a frontszolgálatot, hogy munkát kapott a külügyminisztérium rádióosztályán, ahol aztán gyorsan beindult a karrierje, pár év alatt a részleg helyettes vezetője lett, ezt a pozíciót pedig 1943-tól 1945-ig töltötte be.

Fontos még megemlíteni, hogy ebben az időszakban ő volt a propagandaminisztérium kapcsolattartója, tehát Joseph Goebbels irányítása alatt dolgozott. A háború után az amerikaiak internálták a magas rangú náci körökhöz fűződő kapcsolatai miatt, összesen 18 hónapig tartották fogva.

Beate Klarsfeld rámutatott Kiesinger szoros kapcsolatára Joseph Goebbelsszel és Joachim von Ribbentroppal. Kiderült az is, hogy Kiesinger volt a legfőbb felelős a német nemzetközi adások tartalmáért, beleértve az antiszemita és háborús propagandát is, és szorosan együttműködött olyan SS-tisztviselőkkel, mint Gerhard Rühle vagy Franz Alfred Six. Utóbbi volt például a felelőse a kelet-európai náci tömeggyilkosságoknak, ezért el is ítélték a nürnbergi Einsatzgruppen-perben.

Klarsfeldnek köszönhetően arra is fény derült, hogy Kiesinger még azután is folytatta az antiszemita propaganda előállítását, hogy tudomást szerzett arról, hogy a zsidókat tömegesen, ipari módszerekkel gyilkolják. A nácivadász pár ezeket az oknyomozó anyagokat Albert Norden háborús bűnösökről szóló jelentései alapján készítette el. Az 1968-as év közepén Kiesingert tanúként idézték egy perben. Kijelentette, hogy a zsidók meggyilkolásáról csak 1942-ben hallott először, de akkor nem hitte el, csak 1944 végén, amikor külföldi jelentésekből is értesült erről.

Az elhíresült pofon 1968. november 7-én csattant el, egy CDU pártkonferencián a nyugat-berlini kongresszusi csarnokban, ahol Klarsfeld felment a dobogóra, megütötte Kiesingert, miközben azt kiabálta, hogy „náci, náci, náci”. Néhány nappal később a Spiegelnek adott interjúban kijelentette, hogy már május 9-én megtervezte az akciót. A motivációjáról elmondta, hogy szószólója akart lenni azoknak a németeknek, akik ellenzik, hogy egy náci legyen a szövetségi kormány vezetője. Végül azért egy berlini eseményre esett a választása, mert úgy gondolta, hogy francia állampolgárként enyhébb büntetésre számíthat a város négyhatalmi státusza miatt.

Klarsfeldet még a pofon napján, 1968. november 7-én egy év börtönbüntetésre ítélték gyorsított eljárásban. A bíró az indoklásában elmondta, hogy azért ítélték el gyorsított eljárásban az aktivistát, mert „politikai meggyőződését nem szabadott volna erőszakkal demonstrálnia”, továbbá kijelentette, hogy az ítéletre nem volt hatással a kancellár piszkos múltja és történelmi felelőssége. Klarsfeld fellebbezett a döntés ellen, amelyet 1969 végén négy hónap felfüggesztett börtönre mérsékeltek.

Klarsfeldéket a következő évtizedekben többször is megfenyegették, sőt egy alkalommal megkísérelték megölni őket. Ennek ellenére folytatták a tevékenységüket hosszú ideig, a mottójuk az volt, hogy nem bosszúra törekednek, hanem igazságot szeretnék szolgáltatni. 2015. június 20-án a házaspárt életművéért a Német Szövetségi Köztársaság a Becsületrend Nagykeresztjével tüntette ki. Ma is élnek, Serge 88 éves, míg Beate Klarsfeld nemrég ünnepelte 85. születésnapját.

Klarsfeldék harcáról, életéről és kapcsolatáról az RTL készített dokumentumfilmet, amelyet az RTL+-on lehet megnézni.

Nyitókép: Patrick AVENTURIER / Gamma-Rapho / Getty Images