Kultúra

Az ember, aki meztelenül rendezte Lindsay Lohant

Köves GáborKöves Gábor

2022. augusztus 21. 14:13

Még Hollywoodban is ritka a meztelenül rendező rendező, az Oscar-díjra jelölt Paul Schraderrel is csak egyszer esett meg a dolog, de valamivel rá kellett vennie Lindsay Lohant, hogy részt vegyen a Vétkek völgye orgiajelenetében. Ebből is látszik, olyan hollywoodi veteránnal van dolgunk, aki nem ismer lehetetlent. 

Mindig öröm, ha új Paul Schrader-film jut el a magyar mozikba. A 76 éves amerikai, aki forgatókönyvíróként kezdte, és megírta Martin Scorsesének a Taxisofőrt, majd a Dühöngő bikát, vagyis a legnagyobb élő amerikai filmrendező legjobb filmjeit – tehát már forgatókönyvíróként a legnagyobbak közé emelkedett –, rendezőként sem engedett soha a saját rögeszméiből. Váltakozó sikerrel ugyan, de mindig eredeti hangon, csakis magára hallgatva meséli újra az őt érdeklő történeteket: leginkább gyötrődő lelkekről, a világgal haragban álló, de valami kis megváltásért teperő, mélyrepülésben lévő férfiakról.  

Ilyen alak a hazai mozikba Svindler (The Card Counter) címmel került filmje főszereplője is. Oscar Isaac, aki nemrég szabadult a Star Wars-filmek díszletei közül, egy börtönviselt volt katonát játszik, aki kaszinóról kaszinóra járva számolja rezzenéstelen arccal a lapokat a pókerasztaloknál, hogy aztán szerény motelszobájába megtérve elmúlt katonaélete bűneit vesse papírra egy üveg whiskey és rossz lelkiismerete társaságában.

 

Nem épp közönségbarát téma, kisebbfajta csoda, hogy Hollywood a mai napig hagyja dolgozni Schradert, aki bármire képes, csakhogy elkészüljön a filmje, még arra is, hogy meztelenül instruálja Lindsay Lohant. És még csak nem is ez volt hosszú karrierjének egyetlen olyan húzása, amelyet nem tanítanak a filmfőiskolákon. De lássuk, mi is történt.

A rendező levetkőzik

A történet annyira bizarr, hogy ha már úgy is beszélgettünk (főleg persze irodalomról), mindenképpen meg kellett kérdeznem Bret Easton Ellist, valóban igaz-e? 

Ellis írta ugyanis a Vétkek völgye című erotikus thriller forgatókönyvét, és Schrader rendezte meg a Kickstarteren megfinanszírozott, minimális pénzből összehozott filmet, főszerepben a botrányairól híres Lindsay Lohannal és a pornósztár James Deennel.


Igaz a történet? – kérdeztem Ellistől, kettőnk közül mégiscsak ő tartózkodott közelebb a kérdéses eseményhez.

„Van egy jelenet a film vége felé, az orgia: két pár egy ágyban. Két fiatal plusz Lindsay Lohan és James Deen. Lohan szerződésébe bele is került: az egyik jelenetben meztelenül kell szerepelnie és szexet imitálnia. Eljött a jelenet, de nem akart kijönni a fürdőszobából. Nem akart kijönni az öltözőjéből. Nem akart kijönni a sminkszobából. Nem volt időnk, mindenképpen le kellett forgatnunk a jelenetet még azon az éjszakán. 20 percünk volt rá, hogy felvegyük, ahogy ezek négyen szexet imitálnak egy ágyon. Ez egy drámai jelenet, a Lindsay által játszott nő arra kényszeríti a pasiját, hogy szexeljen egy másik férfival. A visszavágás pillanata ez, mert korábban minden épp fordítva történt, a férfi volt az, aki rávette a nőt, hogy másokkal szexeljen. Mindenképpen le kellett forgatnunk aznap este, az idő egyre csak fogyott, és Lohan egyre csak nem akart előjönni” – mesélte Ellis a főleg irodalmi kérdéseket feszegető interjú végén. A végső szövegből, mert nem illett oda, végül kihagytam Schrader pucérkodásának történetét, ami Ellis elmondása szerint így végződött:

És ekkor történt, hogy Paul levetkőzött, és azt mondta Lindsay-nek: ha én le tudtam vetkőzni, te is le tudsz, és leforgatjuk, amit le kell. Ez megnevettette Lindsay-t. Igen, ez egy igaz történet.

A rendező és a vírus

Schrader a Svindler forgatásán sem tagadta meg magát; bár ezúttal végig rajta maradt a ruha (eddig legalábbis senki sem számolt be az ellenkezőjéről), a vírushelyzet okozta nehézségeket kikérte magának.

Öt napunk volt még hátra, amikor a berezelt producereim leállították a forgatást, mert egy Los Angeles-i statiszta elkapta a koronavírust. Ami engem illet, ha a pokol tüze vár rám, én akkor is befejeztem volna  a filmet. Öreg vagyok, asztmás vagyok, nincs is jobb halál, mint munka közben meghalni

 – írta ki a Facebookra 2020 márciusában, és ha nem is a pokol tüzével, de a kommentelők haragjával mindenképpen szembe kellett néznie, nem beszélve a nemzetközi sajtó rosszallásával. A feldühödött rendező júliusban megkapta a hátralévő öt napját, és befejezte a Svindler forgatását.

A rendező, akit páros lábbal rúgnak ki

Ha valaki, akkor Paul Schrader tudja, milyen érzés majdnem, de csak majdnem befejezni egy filmet. Nagy felháborodást keltett nemrég, hogy – mint arról beszámoltunk – a Batgirl finanszírozói a kész film láttán úgy döntöttek, semmilyen formában nem fogják bemutatni a szuperhősfilmet, amire 80-90 millió dollárt áldoztak. Ehhez a produkcióhoz Schradernek nem volt semmi köze, de még ennél a fiaskónál is durvább, ami a kétezres évek elején vele történt. 

Miután az eredeti rendező egészségügyi okokból visszalépett, Schrader kapta meg a lehetőséget, hogy megrendezze minden idők egyik legsikeresebb horrorja, Az ördögűző előzményfilmjét. És Schrader annak rendje és módja, meg persze a saját szájíze szerint meg is rendeztea filmet az ördögűzőStellan Skarsgårddal a főszerepben. 


Annak, hogy a mozikba kerülő film stáblistáján nem az ő, hanem az akcióspecialista Renny Harlin neve szerepelt rendezőként, az az egyszerű magyarázata, hogy amikor a producerek megtekintették Schrader filmjét, úgy döntöttek, hogy na, ebből nem kérünk. És az egészet, elejétől a végéig újraforgattatták a komoly akciófilmes múlttal (Még drágább az életed, Utánunk a tűzözön) bíró Harlinnal, hátha a végeredmény jobban fekszik majd a fiatalabb közönségnek. Nos, tévedtek, a mozgalmasabb verzió sem érdekelt senkit sem, de végül csak megkönyörültek Schraderen, és az ő filmje is napvilágot látott. 


Maradandót legfeljebb gazdasági téren sikerült összehozni: ugyanazt a filmet kétszer is leforgatni, és mindkétszer sikertelenül, nos ez tankönyvi példája annak a hollywoodi felsővezetői mentalistásnak, amit a híres forgatókönyvíró, William Goldman a következőképpen foglalt össze:

Senki nem tud semmit. Egyetlen ember sincs az egész filmkészítő iparágban, aki biztosan tudná, mi fog működni.

Talán még Schrader sem tudja, pedig ő nemcsak csinálja a filmeket, de írt is róluk: filmkritikusként kezdte, A transzcendentális stílus a filmben című tanulmánya pedig a mai napig keresett darab az antikváriumokban. 

A Vétkek völgye után mindenesetre úgy tűnt, a hetvenes évek új-hollywoodi nagyjaival, Scorsesével, Spielberggel, De Palmával együtt indult rendező karrierje végleg hullámvölgybe került. Hogy mégsem így lett, az A hitehagyott című filmnek köszönhető, amelyben Ethan Hawke a címbeli hitehagyott, egy meggyötört lelkű lelkész, aki remekül illeszkedik Schrader férfihőseinek sorába. 

És egyszerre csak mindenki meglepődött: lehet hogy mégis oda kell figyelni a konok nagy öregre?  

Lehet, hogy tud valamit, amit a divatos fiatalabbak nem? Sokan felkapták a fejüket Schrader huszonegyedik filmje láttán, talán maga Schrader is meglepődött, amikor túl a hetvenen megkapta élete első Oscar-jelölését A hitehagyott forgatókönyvéért. 

 

Úgy tűnik, Goldmannak igaza volt: senki nem tud semmit.

Egyelőre csak Schrader tudja, hogy mennyi transzcendenciának és férfiúi szenvedésnek jutott hely legújabb filmjében,  de az biztos, hogy a Velencei Filmfesztiválon debütáló The Master Gardenerben sem fogják olcsón adni a megváltást. Paul Schradernek viszont ünnepélyes keretek között át fogják adni az életművéért járó Arany Oroszlánt. A forgatókönyvírónak, aki megírta a Taxisofőrt. A rendezőnek, aki megrendezte az Amerikai dzsigolót. Az embernek, aki meztelenül instruálta Lindsay Lohant.

Nyitókép: Gary Miller / FilmMagic

#Kultúra#paul schrader#martin scorsese#taxisofőr#oscar isaac#courd counter#póker

Címlapról ajánljuk