Külföld

Két tüntetés is lesz Németországban, amiért kiadtak Magyarországnak egy szélsőbalos aktivistát

rtl.hurtl.hu

2024. július 5. 13:23

50 percen múlt, hogy nem tudták érvényesíteni a német alkotmánybíróság döntését, amely megtiltotta az aktivista kiadatását Magyarországnak.

Magyarországra szállították az európai elfogatóparanccsal körözött 23 éves Maja T.-t. A Spiegel korábbi cikke szerint a német alkotmánybíróság ugyan megtiltotta a szélsőbaloldali aktivista kiadatását Magyarországnak, de a döntés túl későn született. 

A karlsruhei bíróság közölte: a berlini főügyészség pénteken 11 óra 47 perckor emailben küldött tájékoztatást arról, a szóban forgó személyt már délelőtt 10 órakor átadták a magyar hatóságoknak. A bírák 10:50-kor tiltották meg Simeon T. kiadatását. T. nem binárisnak vallja magát, és a baloldali szcénában Maja néven ismert.

Maját – az azóta EP-mandátumot szerzett Ilaria Salishoz hasonlóan – azzal vádolják, hogy tavaly februárban Budapest több pontján részt vett több olyan emberek bántalmazásában, akikről azt feltételezték, hogy a neonáci Kitörés túra résztvevői. A szélsőséges rendezvény után a Fővám téren három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda, egyebek mellett viperákkal ütlegelték őket. A támadók elmenekültek, az áldozatok közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek. Másnap Gazdagréten támadtak egy magyar férfira, majd aznap este a belvárosi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. Összesen kilenc személyt támadtak meg.

Az egyik támadást egy térfigyelő kamera is rögzítette:


Maja T. kiadatása miatt szombatra tiltakozó felvonulást hirdettek Lipcsébe és Jénába. Lipcse városának közlése szerint 400-an regisztráltak a részvételre, míg Jenában a rendőrség szerint mintegy 100 embert várnak, írta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Nyitókép: RTL

#Külföld#németország#tüntetés#kiadatás#szélsőbaloldal#antifa

Címlapról ajánljuk