Külföld

Kijev után Moszkvába vezethet Orbán Viktor útja

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. július 4. 17:22

A VSquare információi szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben fogadja Orbán Viktort.

Pénteken Moszkvába utazik Orbán Viktor magyar miniszterelnök, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, osztotta meg értesülését Twitteren Panyi Szabolcs, a VSquare oknyomozó, tényfeltáró portál újságírója. A VSquare szerzője több függyetlen forrásra hivatkozva azt írta, hogy Orbán Viktort a Kremlben fogadja az orosz elnök, és vele tart Szijjártó Péter külügyminiszter is, aki orosz kollégájával, Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyal majd.


A VSquare értesülésével kapcsolatban kérdésekkel fordultunk Havasi Bertalanhoz, Orbán Viktor sajtófőnökéhez, aki egyébként csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában tartózkodik majd, ahol részt vesz a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján. Amint kapunk tisztázó válaszokat kérdéseinkre, beszámolunk róla.

Pár nappal ezelőtt Kijevben járt Orbán Viktor

A magyar uniós elnökség megkezdése után Orbán Viktor első útja Kijevbe vezetett, ahol kedden megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A titokban megszervezett találkozóról szóló híradások szerint a magyar kormányfő azt javasolta az ukrán elnöknek, hogy vegye fontolóra tűzszüneti javaslatát.

„Ez a háború, amit önök most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy nagyra értékeli azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Zelenszkij tett a béke érdekében, de szerinte ezek lassúak és komplikáltak. Orbán szerint egy határidőhöz kötött, gyors tűzszünettel kellene felgyorsítani a béketárgyalásokat. Zelenszkij a hírek szerint nem értett egyet Orbán javaslatával, visszautasította, hogy az Ukrajnát lerohanó Oroszországnak tűzszünettel biztosítsanak felkészülési időt egy újabb átfogó offenzívához.


Orbán Viktor az Ukrajna elleni 2022 februári orosz támadás óta most először járt Kijevben, Zelenszkij elnökkel pedig csupán pár alkalommal találkozott informálisan, de hivatalos kétoldalú tárgyalás nem történt köztük keddig. Mindeközben az orosz elnökkel legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott az „Egy övezet, egy út” fórumán.

Kína, Irán, Oroszország

Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel való várható tárgyalása előtt az új iráni külügyminiszterrel egyeztetett telefonon – erről Facebook-oldalán számolt be a magyar diplomácia vezetője. Szijjártó szerint fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között, és megállapodtak abban, hogy folyamatosan kapcsolatban maradnak és New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén személyes egyeztetésekre is sort kerítenek.

Egy héttel korábban Szijjártó Péter ugyancsak telefonon tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, biztosítva kollégáját arról, hogy a magyar európai uniós elnökség egyik fontos feladata az együttműködés fejlesztése lesz Kínával.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

#Külföld#orbán viktor#Európa#oroszország#ukrajna#orosz-ukrán háború#vlagyimir putyin#vsquare

Címlapról ajánljuk