Külföld

Novák Katalin szerint az oroszoknak a hosszú háború az érdekük, Melonival pedig nagymamakorukban is barátnők lesznek

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 26. 16:44

Olaszországban járt a köztársasági elnök, interjút adott a helyi lapnak.

„Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban az MTI szerint. Az államfő az interjúban megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy „Oroszország készen áll a béketárgyalásokra”.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének és attól tart, „Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt”.

Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. Azt mondta, nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően teljesen közös az álláspontjuk. Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez, „most közelebb vagyunk ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk a béke irányába”.

Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell. „Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban” – tette hozzá.

Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, melynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként.

Novák Katalin kiemelte, Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben. A migráció kérdése a Giorgia Melonival való találkozón is felmerült. Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta, „nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét”. Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. „De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk” – tette hozzá.

Meloniról nemrég írtuk meg, hogy kormánya gyerekek ezreit tenne félárvává. Elrendelték, hogya városi tanácsok csak a biológiai szülőket jegyezzék be a gyerekek anyakönyvi kivonatában. Most úgy fest, visszamenőleg is törlik a nem vérszerinti szülőket a dokumentumokból – ami totális jogi bizonytalanságba sodorhatja az olasz szivárványcsaládokat.

Nyitókép: MTI / Sándor-palota

#Külföld#novák katalin#giorgia meloni#ferenc pápa#orosz-ukrán háború#béke

Címlapról ajánljuk