Külföld

Kína szerint téved az ENSZ: nincs semmi látnivaló az ujguroknál

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 1. 13:47

Félrevezetéssel vádolják az ENSZ-t.

Kína határozottan visszautasította csütörtökön az ENSZ előző este közzétett, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élők emberi jogi helyzetéről szóló jelentését.

„Az ENSZ-jelentés félrevezető információkból álló halmaz, amely az Egyesült Államok és a Nyugat stratégiájának részeként arra szolgál, hogy politikai fegyverként használják Kína fejlődésének aláásása érdekében”, mondta Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben csütörtökön az MTI szerint.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (UNHCR) a jelentésben első és másodkézből származó helyszíni információkra hivatkozva azt írta hogy az ország észak-nyugati részén fekvő, részben muszlim ujgurok lakta Hszincsiangban olyan cselekmények történtek, amelyek emberiesség elleni bűncselekmények gyanúját is felvetik.

A kínai szóvivő szerint „a főbiztosság teljesen hamis jelentést állított össze, amely egyes külföldi, Kína-ellenes erők összeesküvésén alapszik. Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a főbiztosság cinkos módon kiszolgálja az Egyesült Államokat és a Nyugatot abban, hogy megbüntethesse a neki nem tetsző fejlődő országokat”.

Külföldre menekült ujgurok, valamint emberi jogi szervezetek és maga az ENSZ is már korábban azzal vádolta meg Kínát, hogy mintegy egymillió ujgurt politikai átnevelőtáborokba.  Peking szerint erről szó sincs. Kína azt állítja, hogy önkéntes alapú, bentlakásos szakképzési központokat működtettek Hszincsiangban a vallási radikalizmus és a terrorizmus visszaszorítását célzó intézkedések részeként.

Nyitókép: Drew Angerer / Getty Images

#Külföld#ensz#ujgur#kína#vád#tagadás

Címlapról ajánljuk