Híradó

Jakab Péter: Épp eleget tartottuk a hátunkat Márki-Zay Péter kijelentései miatt

rtl.hurtl.hu

2022. április 5. 21:48

A Jobbik elnöke nem hajlandó lemondani arról, hogy beüljön a parlamentbe.

A Jobbik mindig, minden körülmények között feláll

– mondta az RTL Híradó késő esti kiadásában Jakab Péter. A Jobbik elnöke azt mondta: az összefogás érdekében rengeteg „véráldozatot” hoztak, sok politikusuk el sem indult az előválasztáson.

Arról, hogy az elemzések szerint nagyrészt a Jobbik szavazói hátráltak ki az ellenzéki összefogás mögül, azt mondta: a jobbikos szavazók egészen az előválasztásig ott voltak, majd Márki-Zay Péter győzelme után „százalékokban mérhető módon” erodálódott nemcsak a jobbikos, hanem az egész ellenzéki tábor.

Jakab Péter úgy látja, hogy a jobbikosok „profi kampányt” végeztek, a közös miniszterelnökjelölt megnyilvánulásai és az ő szavainak kiforgatása okozott számottevő veszteséget az ellenzék számára. Arra a kérdésre, hogy ő maga milyen hibát követett el, a Jobbik elnöke azt felelte: legfőképpen azt, hogy lehetővé tette, hogy Márki-Zay Péter személyében egy civil jelölt is megmérkőzhessen az előválasztáson.

A civil világ és a politikai világ rendkívül eltér: a civil világban lehet szabadon beszélni, a politikai világban viszont minden kimondott szónak rendkívül nagy súlya van, és ebben a kampányban nagyon sok rosszul kimondott szó volt, ami százalékokban mérhető veszteséget okozott

– mondta Jakab Péter. Szerinte Márki-Zay Péternek „volt egy momentuma”, a rendszerkritikussága és kívülállósága vonzó jelenség volt, ez azonban elkopott.

Úgy gondolja, hogy azok a Jobbik-szavazók, akik nem fogadták el a Gyurcsány Ferenccel való együttműködést, már 2018-2019 tájékán elhagyták a pártot.

Ha valaki a régi jobbikos szavazókat keresi, és azt várta el, hogy őket megszólítsuk, akkor nekem a régi Jobbik hangján kellett volna beszélnem. Én nem ilyen hangon akartam beszélni, nem olyan pártelnök vagyok, aki mesekönyveket darál be

– mondta, hozzátéve, hogy egy néppárti Jobbikot vezet, amit keresztényszociális útra vittek, és a szélsőséges megnyilvánulásoktól elhatárolódott.

A Mi Hazánkkal minden együttműködést kizárt Jakab Péter, azt mondta: mindig is látták, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk között van valamiféle nagyon szoros együttműködés.

Ha én szkeptikus hangot ütöttem meg a kínai vakcinákkal kapcsolatban, akkor én oltástagadó voltam, és támadtak minden fideszes médiumban, a Mi Hazánk politikusai viszont a véleményüket szabadon kifejthették akár a közmédiában is

– fogalmazott. Továbbra is az egységes ellenzékkel akarnak együttműködni: a választás előtt az egységre helyezték a hangsúlyt, most pedig meg kell mutatni a sokszínűséget is – mondta az interjúban.

Szerinte az összefogás működőképes, ha jó vezető van az élén – ezt a 2019-es önkormányzati választás is megmutatta. Hozzátette, hogy azóta, hogy Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást, mindenben mellette volt, akkor is, amikor a jobbikosokat „árulózta”, mert tiszteletben tartották az előválasztás eredményét.

Arról, hogy miért nem állt vasárnap este a színpadra a közös miniszterelnök-jelölt mögé, Jakab Péter azt mondta: az elmúlt fél évben épp eleget tartották a hátukat Márki-Zay Péter elhibázott kijelentései miatt. Közölte: Márki-Zay Péter az előválasztás győzteseként arra kapott mandátumot, hogy megnyerje ezt a választást, ami nem sikerült, így az ő mandátuma véget ért.

Nekünk a hídfőállásokat tartani kell mind a parlamentben, mind terepen

– közölte, kifejtve, hogy a Jobbik már régóta folytat terepmunkát és hálózatépítést, de ez nem elég. Jakab Péter szerint pártjának sikerült megszólítania a vidék Magyarországát, és könnyebb lett volna ezt kiaknázni, ha ő nyeri meg az előválasztást.

Hadházy Ákos felvetését, miszerint el kell gondolkodni azon, hogy egyáltalán beüljenek-e a parlamentbe, vagy csak bizonyos feltételekkel tegyék ezt meg, Jakab Péter elvetette arra hivatkozva, hogy ezt a szerb ellenzék kipróbálta, de ettől még a szerb kormányoldal most is megnyerte a választást.

Nem vagyok hajlandó lemondani arról az eszközről, hogy akár a parlamenti színtéren, de kommunikáljunk azokkal a választókkal, akiket lehet, hogy más úton nem tudunk elérni

– mondta. Szerinte sok parlamenti felszólalása akár egymillió emberhez is el tudott jutni, és nem gondolja, hogy a Fideszt „nagyon megrengetné az ellenzék nélküli parlament”.

Látom magam előtt, hogy Németh Szilárd elterpeszkedik, és élvezettel veszi tudomásul, ha nincs mögötte senki. Lesz mögötte ellenzék, és el is fogjuk mondani a véleményünket

– jelentette ki Jakab Péter.

#Híradó#politika#Választás 2022#jakab péter#jobbik#rtl#ellenzék

Címlapról ajánljuk