„Ha ruhafoszlányokhoz értünk, akkor tudtuk, hogy ott lehet az áldozat”

Február 6-án, helyi idő szerint hajnali negyed ötkor a legtöbben még aludtak, amikor váratlanul megremegett a föld. A 7,8-es erősségű rengés főleg Törökország déli és központi részén, valamint Szíria északnyugati és északi részén döntött romba házakat. A romok alatt százezrek maradtak, a mentéshez a kormányok nemzetközi segítséget kértek.

A riasztás után azonnal pakolni kezdett Magyarország állami mentőcsapata, a Hunor. A 12 éve létező alakulatnak ez volt az első külföldi bevetése. A tapasztalt tűzoltókból, ipari alpinistákból, mentőkből és mentőkutyásokból álló 55 fős csapat 21 órával az első rengés után már egy olyan épületnél dolgozott, ahol ezer ember tűnt el. Jackovics Péter kezdetektől a Hunor parancsnoka, korábban más csapatokkal több katasztrófa sújtotta területen is járt, rutinos mentőnek számít, de a Törökországban látottak őt is megrázták.

Zaj és por van ott, kis szűk üregben, fekve, kúszva vagy guggolva lehet a fúrógépet használni, vagy a törmeléket kitakarítani. Megdöbbentő volt számunkra azt látni, hogy amikor ruhafoszlányokhoz ért az ember, akkor tudta, hogy ott lehet az áldozat. Ez egy fölfokozott idegállapotot jelent

– mondta Jackovics Péter parancsnok a Házon kívülnek.

Norbert 45 éves, három kicsi gyereke van, ipari búvár a katasztrófavédelemnél. A feleségétől tudta meg, hogy mi történt Törökországban, és hogy valószínűleg mennie kell. Leczki Sarolta Karmával, a mentőkutyával indult a mentésre, ő már 23 éve végzi ezt a munkát, eddig négy külföldi bevetésen dolgozott együtt kutyákkal. Karma Saciéknál családtagnak számít. Oláh Zsolt szintén megjárta Törökországot, pedig csak fogadásból lett tűzoltó. 

A Hunor 17 embert mentett meg Törökországban.

Az elsők között indult Törökországba a Pest megyei Kutató-Mentő Szolgálat is. Őket nem vitte különgép, a húszfős csapat és a négy mentőkutya egy polgári járatra szuszakolta fel magát. A Pest megyei Kutató-Mentőket Magyarországon is gyakran riasztják – eltévedt turistákat, szakadékba esett embereket, bajba került állatokat is mentenek rendszeresen. A mentést folyamatosan gyakorolják ők is, általában építkezések romjai között. 

Civil szervezetként nem kapnak állami támogatást, a mentőfelszereléseket maguk veszik meg. Amijük van, az adományozóknak köszönhető.

A felajánlott adó-egyszázalékokból eszközöket vesznek, emellett kapnak céges adományokat, pályázatokon indulnak, és a katasztrófavédelem is segíti őket.

A raktárakat és felszerelést mindig akciókészen kell tartani. A csapat a törökországi bevetés előtt utoljára 8 éve vett részt nemzetközi mentésben, amikor trópusi vihar végzett hatalmas pusztítást a Fülöp-szigeteken. Azóta is készenlétben vannak, ha újra szükség van a tudásukra.

A csapatban Balázs Laci az egyetlen, aki főállásban kutató-mentő, a többiek önkéntesek, polgári foglalkozással. Baraczki Gabriella először ment külföldre kutyájával, hogy természeti katasztrófa után életeket mentsen. 17 éves fia nem akarta elengedni.

Az első mondat az volt, hogy »anya, nem engedlek el«, én pedig mondtam, hogy mennem kell, itt nincs más választás. Úgy mint anya, megszakadt a szívem, hogy ilyet kell mondanom, de itt csak menni lehetett 

– mondta Gabriella a Házon kívülnek.

A látottak megviselték, de a csapat és a sikerek kárpótolták – tette hozzá. A Pest megyei Kutató-Mentők szintén 17 embert találtak meg a romok alatt. Köztük azt a 15 éves fiút, Alit, akiért 36 óráig küzdöttek, majd azt hitték, le kell mondaniuk róla. A 15 éves fiú több mint 100 órát töltött a romok és holttestek közé szorulva, eközben 70 órán át magánál volt. Balázs László idézte fel a történteket:

Beszéltünk a török mentőcsapattal, akik nem is mentőként érkeztek oda, hanem épületbontási folyamatok közben. A katonák találták meg ezeket a testeket, és köztük volt Alié, akiről azt gondolták, hogy még van benne élet. És igazuk lett, kimentették, kórházba került, aztán beszéltünk vele, meglátogattuk. Csodával határos nekünk az a történet, ami ott kint volt.