Gazdaság

Akkora személyi kölcsönökkel bombázzák a bankok az ügyfeleket, mint egy lakáshitel

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 6. 9:13

Ma már nem ritkák a 12 millió forintos személyi kölcsönök, de akad olyan bank is, amelyiknél 15 milliót is fel lehet venni. Pár éve még egy lakáshitel összege volt ekkora, az infláció azonban megtette a hatását. Persze annak, aki ki akarja használni a teljes összeget nettó 600 ezres fizetést kell virítania, és nem árt, ha belefér a 200 ezer forintnál is nagyobb havi törlesztő.

A sokáig két számjegyű infláció a hitelstatisztikákban is látható, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 júniusában a felvett közel 48 milliárd forint személyi kölcsönre mintegy 22 ezer szerződés jutott, az átlagosan felvett hitelösszeg akkor 2,19 millió forint volt. Egy évvel később ugyanez az összeg már 2,29 millió forint, 2024. júniusban pedig 2,68 millió forint. 2021-hez képest a szerződések száma közel 19 százalékkal nőtt, a szerződött teljes összeg pedig ennél jelentősen nagyobb mértékben, 45 százalékkal – írja a Bank360.hu.

A hitelcélok megdrágulására reagálva a bankok egyre magasabb összegű személyi kölcsönöket hajlandóak adni, amit a jövedelmek emelkedése is lehetővé tesz.

Akkora személyi kölcsönökkel bombázzák a bankok az ügyfeleket, mint egy lakáshitel

A tízmilliós maximum már alapnak számít, de egyre több pénzintézet kínál szabad felhasználású személyi kölcsönként akár 12 millió forintot, és akad példa 15 milliós ajánlatra is.

Néhány éve még a lakáshitelek voltak ekkorák: 2021 júniusában az akkor felvett lakáscélú jelzáloghitelek átlagos összege 11,58 millió forintot tett ki.

Nyitókép (illusztráció): Bezerédy Bence / Getty Images

#Gazdaság#személyi kölcsön#lakáshitel#infláció

Címlapról ajánljuk