Gazdaság

Egy éve van, de jobbára csak papíron létezik az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Herman BernadettHerman Bernadett

2024. július 6. 12:18

Egy évvel ezelőtt lépett hatályba az a jogszabály, ami alapján a bankkártyások havonta két alkalommal összesen 40 ezer forintnyi készpénzt a boltokban is felvehetnek ingyen. Elméletben ez így is van, de a gyakorlatban egyetlen egy új boltban sem indult el a szolgáltatás azóta sem. Az elterjedésen vélhetően az sem segít, hogy azok sem tudják bevezetni a bolti készpénzfelvételt, akik szeretnék, mivel ennek technikai akadályai vannak. A kormány korábban úgy számolt, a szolgáltatást gyorsan ki lehet majd építeni.

2023. július 1-től él Magyarországon az ingyenes bolti készpénzfelvétel (cash-back) lehetősége. Ekkortól a pénzintézeteknek a bankszámlás ügyfeleik számára biztosítaniuk kell, hogy a betéti kártyájukkal ingyenesen fel tudjanak venni a boltokban havonta legfeljebb két alkalommal összesen 40 ezer forintnyi készpénzt. Ez jogilag meg is történt, minden bank üzletszabályzatában és hirdetményeiben ott szerepel a „vásárlás készpénzátvétellel” tétel is, amely a jogszabályban megadott limitig ingyenes. A bevezetéssel annak idején a Híradó is foglalkozott. Akkor még a boltosok is aggódtak, hogy mi történik, ha túl sok készpénzt kell a kasszában tartaniuk.


A történet szépséghibája, hogy a bankkártyások nem igazán találnak olyan boltot, ahol hozzájuthatnak a készpénzhez, vagyis hogy a tej, a mosópor és a péksütemény mellé egy húszezrest is adjon a kasszás. Egyetlen egy hely van, ahol ez működik, de ott is csak limitált ügyfélkörnek. 

A Penny üzleteiben az OTP Bank Mastercard bankkártyás ügyfelei élhetnek a lehetőséggel. 

Ez a lehetőség azonban nem csak tavaly július óta van így, a Penny és az OTP között már 2015 közepétől él ez az együttműködés.

Ha akarnák a boltok, akkor sem tudnák bevezetni

Vannak kisboltok, amelyek szívesen bevezetnék a szolgáltatást. A falvakban nincsenek ATM-ek, az eleve fogyatkozó számú postahivatalokban és mobilpostákon pedig csak 2025-től nyílik meg az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége, így az ott lakóknak a városokig kell buszozniuk, ha készpénzhez szeretnének jutni. Bár egyre többen használnak bankkártyát, még mindig sokan fizetnek készpénzzel faluhelyen, a kereskedők pedig csak korlátozottan tudják a bankjegyeket felhasználni, hiszen a legtöbb kiadásukat átutalással rendezik.

Egy éve van, de jobbára csak papíron létezik az ingyenes bolti készpénzfelvétel
Fotó: Pexels

A Bank360.hu beszélt olyan kisboltossal, aki már egy éve küzd azért, hogy bevezethesse a készpénzfelvételt, hátha több falusi fordulna meg az üzletében emiatt. Ő jól járna, ha megszabadulna a fölösleges bankjegyektől, nem kellene a pénzzel folyton bejárni a városba a bankba, és az ott lakók sem bánnák, ha megúsznák a több kilométeres utazást a legközelebbi ATM-ig.

Két banknál is próbálkozott, az OTP-nél és a Raiffeisennél, de eddig hiába, egyik pénzügyi szolgáltató sem tudott előrukkolni a bolti készpénzfelvételhez szükséges szerződésekkel és terminállal.

A bankokon múlik, de nem léptek eddig

A labda egyértelműen a bankoknál pattog. Az ingyenes bolti készpénzfelvétel tényleges elindulásához ugyanis az a minimális követelmény, hogy a kereskedőnél lévő POS terminál kezelni tudja a PWCB (vásárlás készpénz visszaadással) tranzakciótípust, és a szabályoknak megfelelően korlátozza a limiteket, tehát csak legalább 3 ezer forint fölötti bankkártyás vásárlás esetén nyissa meg a lehetőséget maximum 20 ezer forint összeghatárig. Ilyen terminált és szolgáltatást viszont jelenleg nem kínálnak a bankok.

Indoklásuk szerint azért, mert nincs is erre igény. 

„Az eddig tapasztalatok, azaz az elenyésző számú érdeklődés alapján bankunk jelenleg nem nyújtja ezt a szolgáltatást. Ez azonban változhat, ha az igény ügyfeleink körében érzékelhetően megjelenik” – nyilatkozta a Bank360.hu-nak az Unicredit Bank. A CIB is egyelőre „figyeli a piaci igényeket a szolgáltatás bevezetésére vonatkozóan”. Az MBH Banknál „nem tapasztaltunk jelentősebb érdeklődést a kereskedők oldaláról a bevezetés iránt” – közölte a hitelintézet, nem is nyújtanak ilyen szolgáltatást egyelőre.

Az OTP – amelynek már van ebben tapasztalata a Penny révén – szintén csak vizsgálja elfogadói és kereskedői oldalon a teljes körű szolgáltatás bevezetésének lehetőségét és azok szabályozói és egyéb feltételeit, valamint paramétereit. A Pennyn kívül a bank más kereskedői partnereinél viszont azóta sem érhető el ez a szolgáltatás.

Az ingyenes bolti készpénzfelvétel lehetőségének bevezetése előtt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium még azt közölte, hogy ahol a bankkártyás fizetési lehetőség már adott, ott az új szolgáltatás megjelenése gyorsan kivitelezhető. 

Ebből aztán semmi sem lett, ahogyan abból a kormányzati elképzelésből sem, hogy „a cash-back szolgáltatás révén a kereskedők és szolgáltatók növelhetik forgalmukat és vevőkörüket. Továbbá olyan, főként vidéki területen nyújthat segítséget – hozzájárulva a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez –, ahol a banki, pénzforgalmi intézmények kevésbé vannak jelen, és ahol az ATM-ek elérése is nagyobb távolságok leküzdésével jár”.

A szerző a Bank360.hu munkatársa.

Nyitókép: Stiller Ákos / Bloomberg via Getty Images

#Gazdaság#készpénzfelvétel#bolt#ingyenes#bankok#kormány

Címlapról ajánljuk