Gazdaság

Korlátozzák a CSOK-ot és a babavárót – mit tehetünk, hogy az utolsó pillanatban még hozzáférjünk a támogatásokhoz?

rtl.hurtl.hu

2023. június 22. 17:27

Bele kell húzniuk azoknak, akik nem a preferált falvakban élnek, és még fel akarják venni a CSOK-ot, valamint az ahhoz járó kedvezményes kölcsönt. Azoknak a 30 év feletti nőknek is lépniük kell, akik a jelenlegi feltételek szerinti babaváró hitelt szeretnék igénybe venni. Mi változott pontosan, és mit kell tennie annak, aki december végéig meg akarja kapni a támogatásokat?

Teljesen átszabja a kormány a legnagyobb családtámogatásokat 2024-től. A kormányinfón bejelentett módosítások szerint átalakul a CSOK, aminek csak a preferált kistelepüléseken felvehető falusi CSOK változata marad meg. A babaváró támogatás igénylési lehetősége is szűkül januártól, 2025-től pedig már csak azoknak jár majd, ahol a házaspár nő tagja 30 év alatti.

A bejelentés nyomán várhatóan nagy hajrá indul az év végéig a CSOK-ért és a még lazább feltételű babaváróért. A Bank360.hu szakértőinek segítségével megnéztük, mit kell ehhez teljesíteni, és mi változik 2024-től.

A babaváró hitel esetében három fontos változást vezetnek be 2024-től:

  • a maximális hitelösszeg 10 millióról 11 millió forintra nő,
  • egyéves átmenet után csak a 30 év alatti anyák igényelhetnek a párjukkal együtt,
  • 2024. január 1-től 2025. január 1-ig még a 30-40 év közötti nők is jogosultak lesznek a babaváróra, ha igazolják a várandósságukat.

Jelenleg a babaváró hitelnél 40 év a felső korhatár, de ez csak a feleségre vonatkozik, a férj lehet ennél idősebb. Az igényléshez legalább hároméves folytonos társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni legalább a házaspár egyik tagjának, emellett a választott banknál is hitelképesnek kell lenni. 

A várandósság jelenleg nem feltétele az igénylésnek, a gyermekvállalásra vonatkozó feltételt öt éve van teljesíteni a házaspárnak. A jövőre tervezett átmeneti időszakban ez jelentősen megváltozna a 30-40 év közötti igénylőknél, ők már nem fogják tudni kihasználni az ötéves türelmi időszakot. 

Akik tehát még a várandósság igazolása nélkül akarnak (vagy tudnak) babavárót felvenni, bár a feleség 30 év feletti, azoknak ezt még az idén meg kell tenniük.

A maximálisan felvehető hitelösszeg egymilliós növekedése jó hír az igénylőknek, de csak részben kompenzálja a támogatás értékvesztését, ami a magas infláció és az ingatlanárak emelkedése miatt következett be. (Sok igénylő lakásvásárláshoz vagy -építéshez veszi fel a babavárót, amit részben a lakáshitelhez is használhatnak önerőként.) A magasabb kölcsönösszeg a törlesztési feltételeket is befolyásolhatja majd.

Jelenleg a maximum 10 millió forint, a futamidő pedig 20 év, és a havi törlesztőrészlet a kamattámogatás időszakában nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. Ez azonban a hitelösszeg emelkedésével várhatóan változni fog. 11 millió forintos kamatmentes hitellel és 20 éves futamidővel számolva ugyan a törlesztőrészlet 46 ezer forint körül alakulna, ehhez azonban hozzáadódik a kezességvállalási díj is, ami a fennálló tőketartozás 0,5 százaléka. Ezzel a tétellel is számolva a megemelt hitelösszeg felvételével valamivel 50 ezer forint felett alakulna az induló havi törlesztőrészlet.

A CSOK-nál jön az igazi szigorítás

A másik nagy támogatási forma, a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) feltételei a babavárónál sokkal jobban szigorodnak 2024-től. Az alap CSOK teljesen megszűnik január 1-től. 

A mostani bejelentés ugyan arról szólt, hogy a városi CSOK szűnik meg, de érdemes arra emlékeztetni, hogy a jövőre is megmaradó falusi CSOK-ot sem lehet felvenni minden olyan településen, amely nem város. 

A falusi CSOK-ot ugyanis 2631, támogatásra érdemesnek minősített kistelepülésen lehet csak felvenni. A CSOK megszűnése tehát a városlakókon túl azokat is érinti majd, akik gazdagabb, a listán nem szereplő településen élnek.

A CSOK igényléséhez legalább féléves tb-jogviszonyt kell igazolni, a falusi CSOK-nál azonban ez szigorúbb, a magasabb támogatási összeg miatt legalább egy évre van szükség. Az igénylés időpontjában a pár egyik tagjának 40 év alattinak kell lennie abban az esetben, ha még nem születtek meg a vállalt gyermekek. 

Ha már nem tervez több gyermeket a pár, akkor nincs életkori megkötés, de a gyerekeknek a CSOK-ból vásárolt vagy korszerűsített ingatlanban kell élniük a szülőkkel együtt – ettől csak kivételes esetekben lehet eltekinteni.

A vissza nem térítendő CSOK támogatás mellé kamattámogatott jelzáloghitelt is lehet igényelni, két gyermek után legfeljebb 10, három gyermek után legfeljebb 15 millió forintot. A lakáshitel kamata mindössze 3 százalék a kamattámogatás időszakában. Ha falusi CSOK mellé igényeljük a hitelt, akkor bővítésre és korszerűsítésre ezeknek az összegeknek a felét lehet felvenni.

A vissza nem térítendő támogatás összege a hagyományos CSOK-nál használt lakásra

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 1,43 millió forint,
  • három gyermek után 2,2 millió forint,
  • négy gyermek után 2,75 millió forint.

Újépítésű lakásoknál és a falusi CSOK-os igényléseknél ennél magasabb támogatási összeg vehető igénybe:

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint,
  • három gyermek után 10 millió forint.

A 2024-től is megmaradó falusi CSOK feltételei kedvezőbbé válnak jövőre. Egy gyerekre az eddigi 600 ezer forint helyett 1 millió forint, két gyerekre 2,6 millió helyett 4 millió, három gyerekre pedig 10 millió helyett 15 millió forint támogatást lehet igényelni ingatlan vásárlásánál. 

Ingatlan korszerűsítésére ennek az összegnek a fele igényelhető. Az 5 százalékos lakásáfa 5 millió forintos keretösszegig megmarad.

A kormányzati bejelentésen nem volt szó a CSOK-hoz és falusi CSOK-hoz igényelhető kedvezményes hitel sorsáról, de feltételezhető, hogy ez a CSOK esetében azzal együtt megszűnik, a falusi CSOK-nál pedig megmarad. 

Így azok, akik 2024-től nem lesznek jogosultak a falusi CSOK-ra, kénytelenek lesznek jóval drágább, piaci kamatozású lakáshitelt felvenni.

Legfeljebb annyi jó hírt lehet nekik mondani, hogy addigra a Bank360.hu szakértői szerint már a mostaninál valamivel lejjebb mehetnek ezek kamatai.

 

Nyitókép: 2018-as kép Nemes-Bogdándy Éváról és gyermekeiről, Olíviáról és Olivérről. A Nemes család a CSOK két gyerek után igényelhető támogatásának felhasználásával házat épített Debrecenben. Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

#Gazdaság#babaváró#csok#ma#bank360#kormányinfó#ingatlan#lakhatás#hitel#csok változások

Címlapról ajánljuk