EUEurópa

FT: Marine Le Pen pártja hétfőn tárgyal arról, hogy csatlakozzanak-e az Orbán-féle frakcióhoz

rtl.hurtl.hu

2024. július 5. 10:07

Ahhoz, hogy Orbán Viktorék frakciót alapítsanak, legalább 23 képviselő szükséges hét országból.

Korábban a Bloomberg írt arról, hogy Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) egyeztetéseket folytat más európai szélsőjobboldali pártokkal arról, hogy csatlakozzanak az Orbán Viktor és más közép-európai vezetők által létrehozott „Patrióták Európáért” frakcióhoz.

Most a Financial Times három, a helyzetet jól ismerő személytől úgy értesült, hogy 

Marine Le Pen pártja hétfőn dönt arról, hogy csatlakoznak-e a frakcióhoz. 

Korábban Thibault François, az RN parlamenti képviselője azt mondta a L’Opinion című lapnak, hogy Orbán Viktor nem értesítette előre Le Pent arról, hogy saját képviselőcsoportot kíván létrehozni – derült ki a Népszava szemléjéből. Ők is csak a vasárnapi bejelentést hallották, ahogy mindenki más – mondta a párt európai stratégiájáért felelős politikus.

Az új frakció célja, hogy a harmadik, majd a második legnagyobb csoport legyen az Európai Parlamentben. A portugál Chega és az osztrák FPÖ már jelezték csatlakozási szándékukat, a lengyel konzervatívok maradtak a Giorgia Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek Szövetségében (ECR). Ha az RN és más pártok csatlakoznak, az ID frakció széteshet. A csoport megalapításához legalább hét országból 23 képviselő szükséges.

A témáról többet is megtudhat az RTL Híradó riportjából:


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetőjét a Karmelita kolostorban 2023. szeptember 27-én. – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

#Európa#marine le pen#orbán viktor#nemzeti tömörülés#patrióták#európai parlament

Címlapról ajánljuk