„Alig vártam a következő hónapot, hogy megihassam a saját testsúlyomat roséban” – akik csak a száraz kihívás során jönnek rá, hogy függők

Véget ért a száraz január, amikor számtalan felnőtt vállalkozik arra, hogy egy hónapra letegye az alkoholt. A szakemberek ezeket a kihívásokat nem javasolják az alkoholistáknak, akiknek inkább professzionális kezelésre lenne szükségük. Ám bőven akadnak olyanok, akik az ilyen hosszabb száraz időszakok során jönnek rá, hogy alkoholfogyasztási szokásaik már nem tekinthetők teljesen normálisnak – olyannyira, hogy már akár függőknek is nevezhetnék magukat.

„44 éves voltam, mire megkérdeztem magamtól, hogy normális dolog-e meginni naponta egy üveg bort” – nyilatkozta nemrég a Guardiannek a brit Sharon Hartley, aki korábban úgy érezte, hogy ártatlan, átlagos alkoholfogyasztó. Azonban amikor kipróbálta a száraz kihívásokat, rádöbbent, hogy az alkohol iránti sóvárgása nem teljesen ártatlan dolog. „Alig vártam a következő hónapot, hogy megihassam a saját testsúlyomat roséban. Tudtam, hogy ha meg akarom tapasztalni, milyen az alkohol nélküli élet, hosszabb szünetet kell tartanom.”

A szokásaink rabjai vagyunk

A brit lap több interjúalanya csupán akkor jött rá, hogy milyen súlyos alkoholproblémája volt, amikor felfüggesztette az ivást. Azért nem vették észre akár évtizedekig, hogy az alkohol rabjai voltak, mert az teljesen normálisnak tűnő módon épült be az életükbe. „Sokáig azzal hencegtem, hogy ihatok bármennyit, sosem leszek másnapos. Aztán rádöbbentem, hogy igazából folyamatosan másnapos voltam” – magyarázta egyikük.

Azok, akik úgy döntöttek, hogy kiterjesztik a száraz hónapokat, arról számoltak be, hogy az önmegtartóztatás jótékony hatásai igazán csak hosszabb távon érezhetők: a tartós józanság hatására „kinyílt előttük a világ”, több energiájuk lett, jobban aludtak, könnyebben le tudták adni súlyfeleslegüket.

Volt egy olyan feltételezésem, hogy az alkohol nélküli élet unalmas és fájdalmas lesz. (…) Hogyan vegyek részt esküvőkön, születésnapokon vagy bármilyen ünnepen anélkül, hogy pohár lenne a kezemben? (…) De rájöttem, hogy van egy teljesen más, józan világ, amiről nem is tudtam, hogy létezik

– mondta Hartley.

A Guardiannek nyilatkozó szakértő, az Alcohol Change nevű szervezet vezetője szerint jelenleg az idősebb korosztályok – elsősorban az 55-75 évesek, másodsorban a 35-55 évesek – vannak leginkább kitéve az alkoholproblémáknak. A piálási szokások kialakulásában minták figyelhetők meg: az emberek általában tinédzserkorukban találkoznak először az alkohollal, húszas éveikben pedig bulikon, kocsmákban iszogatnak, végül pedig a családalapítással az alkoholfogyasztás áttevődik otthonra.

Richard Piper azonban úgy látja, hogy az ennél fiatalabb generációkra már nem ez lesz jellemző: természetes folyamat ugyanis, hogy pár generációnként az emberek dacból, szüleikkel szembeni ellenállásból másféle szokásokat vesznek fel.

Mit mond a szakértő?

Mi teszi az embert alkoholistává? Hogyan állhatunk le az ivászattal? Efféle kérdésekről faggatta az rtl.hu Nerada Mátyás addiktológiai tanácsadót. A szakember arról beszélt: azt, hogy valaki alkoholista-e, elsősorban nem az határozza meg, hogy egy-egy alkalommal mennyit iszik – hiszen mindenkinek máshol vannak a határai – hanem az, hogy milyen alkoholfogyasztási szokásai vannak.

„A fogyasztott alkohol minősége is fontos tényező lehet ebben. Leginkább azt lehet kiemelni, amikor valakinek megváltoznak a viselkedési szokásai, a magatartása, és eltűnnek a korábban számára fontos értékek” – mondta. Akik a fent részletezett minta szerint szoknak hozzá az alkoholhoz – tehát folyamatosan, egészen fiatal koruktól kezdve épül be az ivás az életükbe –, azoknál a személyiségtorzulás sosem hirtelen vagy látványosan következik be.

Nerada szerint a betegségtudat akkor alakulhat ki, amikor az ember egzisztenciális, kapcsolati, egészségügyi, jogi problémákkal szembesül. A szakértő szerint a száraz januárnak van reklámértéke, a tényleges alkoholproblémákkal küzdőknek viszont másféle kihívásokkal kell megküzdeniük. „Általában ők azt mondják, hogy nem alkoholisták, bármikor abbahagyhatnák, ha akarnák, »nem az a baj, hogy én iszom, hanem hogy ti maceráltok«, és hasonlók.

Nagyon sokáig tagadásban maradnak az emberek. A száraz kihívások arra jók, hogy ha az ember megpróbál nem inni, akkor megtudja, hogy megjelenik-e a sóvárgás és az elvonási tünetek. És ezek talán erősíthetik a betegségtudatot.

Ő sem javasolja a hirtelen leállást a tényleges alkoholistáknak, hiszen annak komoly egészségügyi következményei lehetnek. Ám azoknak, akiknek az alkohollal való viszonya még csak rossz irányba halad, fontos figyelmeztetést adhat egy ilyen időszak.

Nerada feltételezése szerint minden alkoholistánál megvan az utólagos rádöbbenés, hogy valóban komoly problémával küszködik. „Mindenki azért kezd tudatmódosító szereket fogyasztani, mert kap tőle valami ajándékot, valamiféle lelki nyavalyát szépen eltüntet.” Ez aztán észrevétlenül csúszik át problémás ivásba, és „nagyjából 99 százalékban egy hozzátartozó jelzi, hogy probléma van”.

Az iszákos ember környezetéből érkező visszajelzések általában nem szoktak hatásosak lenni. Ahhoz, hogy ténylegesen kialakuljon a betegségtudat, valami komolyabbnak kell bekövetkeznie, például hogy az alkoholbeteg elveszítse a jogosítványát vagy az állását, vagy valaki leüljön vele, és egy hatásos négyszemközti beszélgetésben nyissa fel a szemét. Mint Nerada fogalmazott:

Egy függővé vált embernek nagyon sok mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy belássa, hogy problémája van, és feltegye a kezét, hogy segítség kell. De ha a családtagok noszogatása is jelen van, akkor lehetséges, hogy ez elkerülhető.

Nyitókép: Pixabay