Anyák, akik szembeszállnak a lehetetlennel

Így az anyák napja után mindenki újraértékeli édesanyjához fűződő kapcsolatát. Megpróbáljuk megköszönni azt a rengeteg jót, amit kaptunk. Ám nem hiába mondják, az ember akkor érti, mit érez egy anya vagy apa, ha ő maga is szülővé válik. A most következő történetek mindegyike próbára tesz, elgondolkodtat, kérdéseket vet fel. Vajon honnan ered az anyák rendíthetetlen kitartása és önzetlen elfogadása gyermekük iránt?

1. A szoba

Lenny Abrahamson kemény, lélektani drámája tavaly robbantott a filmfesztiválokon. A történet röviden: egy fiatal anya (Brie Larson) 7 évig él egy kerti sufniban egy pszichopata férfi rabjaként. Egyedül az ott megszülető kisfiáról (Jacob Tremblay) való gondoskodás tartja életben. A film az első kockától az utolsóig kettejük személyiségén át mutatja be a történetet. Játékuk megdöbbentően őszinte, ösztönös és éppen emiatt erőteljes.

Mozdulataik, gesztusaik olyannyira egymásra vannak hangolódva, hogy a néző meglepően konstatálja: ebben a szörnyűséges szituációban az anya-gyerek kapcsolat szépsége bontakozik ki előtte. A fészer pedig maga a világ, melyen túl nem létezik semmi. A fordulópont akkor érkezik el, mikor a nő megpróbálja megszöktetni kisfiát, mégpedig nem akárhogy: a gyermeknek el kell játszania, hogy halott. Bár a sztori elég thrilleresen hangzik, kevés alkotás tudott ilyen felemelő, megható, és szeretetteljes anya-gyermek kapcsolatot vászonra vinni.

2. Felejtés

 

A mondhatni klasszikus Julianne Moore-os paranoiás thriller, egy gyermekét elveszítő édesanya gyászával indul. Ám ekkor jön a fordulat: a nő közvetlen környezete tagadja, hogy kisfia egyáltalán létezett. Az ilyen csavarokban gazdag filmnél nagyon óvatosan kell bánni az információkkal, hiszen nem akarjuk lelőni a poént, de most itt nem is ez a lényeg.

A film legfőbb kérdése, az anya érzelmi síkú kapcsolata gyermekéhez. Az a megmagyarázhatatlan kötődés, mely abban a pillanatban megszületik, mikor egy nőben tudatosul, hogy anya lesz. Mi vajon meddig mennénk el, ha a környezetünk már őrültnek tartana? Ha semmi kézzelfogható magyarázat nincs, csak az a bizonyos érzés? A film esetében főhősnőnk egyértelmű válasza: a végletekig.

3. Beszélnünk kell Kevinről

 

Lynne Ramsay filmje egy megdöbbentően félelmetes, néhol már gyötrően kegyetlen alkotás. Csak erős idegzetűeknek ajánlott. Mégis bekerült a listánkba, hisz olyan kérdéseket boncolgat, melyek már-már tabunak minősíthetőek. A gyermekvállalással, anyasággal kapcsolatos leggyakoribb kétes érzésekkel foglalkozik. Eva (Tilda Swinton) egy elégedett, munkájában sikeres nő, egy nem várt terhesség következtében férjhez megy Franklinhez (John C. Reilly). Ekkor minden megváltozik. A nő nem érzi anyának magát. Mint valami külső megfigyelőként szemléli teste változásait, megszülető kisfia iránt pedig érzéketlen marad.

Kevin a kezdetektől jobban kötődik apjához, és Eva úgy érzi, a gyerek szándékosan gonosz vele. A gyermeki csínytettek aztán elfajulnak, és ahogy a fiú növekszik, elszabadul a pokol.

Vajon lehet egy gyermek eredendően gonosz? Felelősségre vonható-e egy szülő gyermeke bűneiért? Hibáztatható e, ha soha egy percig nem szerette szörnyeteg fiát?  A filmnek pedig talán pont az a legnagyobb erőssége, hogy az igazságtételt, a válaszok megadását magára a nézőre bízza. Az anyát játszó Tilda Swinton természetesen hozza a formáját, és zseniális színészi játéka magával rántja lelkünket az élet egyik legsötétebb bugyrába.

4. Légcsavar

 

Na és akkor most jöjjön egy tipikus amerikai szagú repülős thriller, a Légcsavar. A nézőközönség mindig is vevő volt a szűk helyeken forgatott, feszültségmérőt kiakasztó történetekért. A 2005-ben készült alkotás főszerepében Jodie Fostert láthatjuk, akinek a Pánikszoba után nem volt újdonság a film stílusa. Kyle Pratt (Foster), a frissen megözvegyült mérnöknő hatéves kislányával, Juliával Berlinből New Yorkba utazik egy korszerűbb, általa tervezett luxusrepülőgépen.

A kimerült nő elalszik, és néhány óra múlva, mikor felébred, megdöbbenve látja, hogy kislánya eltűnt. A kétségbeesett szülő azonnal a keresésére indul, ám kiderül, hogy a gyermek az utaslistán sem szerepel. Na és itt kezdődik igazán a lépcsőzetes feszültségkeltés, melyet olyan szintre emelnek, hogy lassacskán már a néző is sírva könyörög az eltűnt kislány megtalálásáért. Bár a film a maga nemében nem a legkiemelkedőbb, Foster alakítása példaértékű. Az elszánt anyatigris félelmet nem ismerve, mindent megtesz lányáért. Igaz, láttunk már ilyet, de nem 10 000 méter magasan, egy repülőn. Annak ajánljuk, aki könnyed esti izgalomtúrára vágyik.

5. Transamerica

Na jó… őszinte leszek, ez a film egy kissé kilóg a sorból. Főszereplőnk ugyanis eredetileg férfinak született, de nővé szeretne válni. De hogy jön mindez az anya gyermek kapcsolathoz? Hát akkor kezdjük az elején. A transzszexuális Bree (Felicity Huffman) jó néhány hormonkezelésen és műtéten túl, éppen a végső nagy sebészeti beavatkozásra vár, hogy férfitestétől megszabadulva végre nő lehessen, aminek mindig is érezte magát. Ám ekkor telefonálnak neki a New York-i rendőrségtől. Lenne ugyanis itt a fogdában egy prostitúcióból élő Toby (Kevin Zegers) nevű drogos kamasz, akinek biológiai értelemben ő az apja. Igen, mindenki hibázik. Bree csak egyszer, de ennek végül egy nem épp becsületes polgári életet élő fiúgyermek lett az eredménye. A lassan nővé váló férfi miután kihozza a börtönből, elvállalja, hogy leszállítja Los Angelesbe. És itt el is érkeztünk a témánkhoz. Egy fura, anyaszereppel megismerkedő apát láthatunk, aki úgy dönt, igen is akarja a fiát.

A Transamerica olyan tabukat dönget, és a transzszexualitás olyan arcát mutatja be, melyet eddig nem nagyon vittek vászonra. Mind emellett egy szülői ösztön felébredését, és egy nagy egymásra találást is láthatunk, humorral, road movie-val, és iróniával fűszerezve. Na ugye, hogy vétek kihagyni?


Bár listánk nem a tipikus szülői kapcsolat ábrázolására hivatott, egy biztos, az édesanyáknál jobban senki nem tud küzdeni gyermekéért, és erre jó példák az itt felsorolt alkotások. Jó popcornozást hozzá!

Forrás: filmtett, IMDB
Képek: tumblr