Bulvár

Édesanyja elvesztéséről is kérdezték Sárközi Ákost, a sztárséf ezt válaszolta

rtl.hurtl.hu

2024. július 20. 7:28

Sárközi Ákos életében az édesanyja volt a legfontosabb személy.

Interjút készített a Blikk Sárközi Ákos Michelin-csillagos séffel, aki hamarosan ringbe száll a Sztárbox most érkező évadában.

A ringbeli bemutatkozására készülő séf a Kőbányai lakótelepről indult:

„Édesanyám irodai munkatárs volt, édesapám pedig számítástechnikával foglalkozott. Bár kétéves voltam, amikor elváltak, nagyon boldog gyermekkorunk volt a nővéremmel. Emlékszem, az egyetlen gondom az volt, hogy a lakásunkhoz túl közel volt az iskola, ezért hiába próbáltam volna lógni, nem jártam volna sikerrel, így kénytelen voltam mindig bejárni” – elevenítette fel Sárközi, aki szerint „jól működő mozaikcsaládban” nőtt fel.

A séf elmondta, a pályaválasztás idején az asztalos és a sportolói karrierben gondolkodott, édesanyja azonban azt tanácsolta, legyen szakács. A lap emlékeztet rá: Sárközi édesanyja idén februárban hunyt el.

Nehéz még erről beszélnem. Annyi biztos, hogy ő volt a legfontosabb személy az életemben, és azt a fajta tanítást, látásmódot, amit tőle kaptam, tovább fogom vinni magammal, és átadom a gyermekeimnek

– mondta a sztárséf, aki a pályafutása kezdetéről is mesélt.

„Az iskola után a Váci utcában dolgoztam egy étteremben, ott töltettem a gyakorlatomat. Utána öt évig üzemi konyhán a Dorottya Udvarban, amit akkor nagyon szerettem, és utólag sem bántam meg. Azonban éreztem, hogy szeretnék fejlődni, ezért mindenfelé szétküldtem az önéletrajzomat. Szerencsémre Budapest akkor egyik legjobb éttermébe, az Alabárdosba vettek fel, amely a Budai Várban volt…” – emlékezett vissza.

Majd így folytatta:

„Beleláttam a protokolláris világba is, mert hozzánk jártak az akkori államfők, híres emberek, királyi családok és külföldi delegációk. Akire élénken emlékszem, az Tony Curtis, de én egyik híres vendéggel sem beszéltem, mert eleinte beosztott szakács majd sous séf voltam. Amikor az ilyen impozáns vendégeknek főztünk, előfordult, hogy egy biztonsági ember állt mellettem, aki figyelte, mit rakok bele az ételbe, hogyan készítem, lézerpisztollyal mérte a hőmérsékletet, mert ott nem lehetett hibázni.”

Nemrég Sárközi Ákos és párja, Sárközi Évi voltak a Reggeli vendégei. Téma volt természetesen a Sztárbox most érkező évada, ugyanis Ákos is versenyezni fog, mégpedig a férfi könnyűsúlyban. De hogy áll a felkészüléssel, mi a legnagyobb kihívás számára? És mit szól az egészhez Évi?

 

Nyitókép: RTL

#Bulvár#Sztárbox#sárközi ákos#séf#A Konyhafőnök#michelin-csillag

Címlapról ajánljuk