Puskás-Dallos Bogi szerint a köztük lévő korkülönbség is jót tehetett férjével való kapcsolatának
2024. július 11. 13:49
Puskás-Dallos Boginak nem volt sok kapcsolata, de egy mintázat kirajzolódott.
Puskás-Dallos Bogi volt a ZWorld podcast legújabb adásának vendége, melyben az énekesnő Puskás-Dallos Petivel kötött házassága is téma volt, írta meg a 24.hu. A beszélgetésben az X-Faktor egykori mentora azt is kifejtette, hogy szerinte egyebek közt a kettejük között lévő 12 éves korkülönbség is előnyös tényezője lehet annak, hogy ilyen jól működik a kapcsolatuk.
Ha visszagondolok a korábbi párkapcsolataimra – nem volt túl sok, de –, mindig nálam idősebb párjaim voltak. Ezt ne úgy értsd, hogy sokkal, de igen, kábé mint Petivel. Én huszon, ő pedig a harmincas korosztályból. Azt gondolom, lehet, hogy ez is a titka annak, hogy ennyire jól tud működni ez a kapcsolat. Ha Petinek a huszonéves önmagával lennék együtt, akkor azért nem biztos, hogy ilyen harmonikusan tudnánk ezt működtetni
– árulta el az énekesnő, hozzátéve: ez ugyan nem egy recept, de sokszor megtapasztalta a fiú kortársaival, hogy nem ugyanott tartanak és nem ugyanúgy gondolkodnak még a párkapcsolatokról, mint ő.
Szerintem sokszor van ez, hogy mi lányok, vagy mi nők hűségesen, szeretnénk normálisan működtetni egy párkapcsolatot, és a velünk egykorú fiúk – ez most általánosítás, de sok ilyen esetet tapasztaltam a barátnőim környezetében – meg úgy élni szeretnének, úgy máshol tartanak. Szóval lehet, hogy ez a nagyobb körkülönbség is a javát szolgálja annak, hogy ennyire jól tudjuk működtetni a konfliktuskezelést, illetve azt, hogy így egyben maradjon ez az egység.
A Fókusznak sztármamik – köztük Puskás-Dallos Bogival – vallottak arró, hogy milyen édesanyának lenni:
Nyitókép: RTL