Belföld

Magyar Péter: Gyurcsány Ferencet én nem tartom politikusnak

rtl.hurtl.hu

2024. július 6. 21:23

Azt mondta Magyar, hogy vele soha, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni.

A Tisza Párt „kampánynyitója” után a Blikknek adott rövid interjút Magyar Péter. Azt mondta: „Gyurcsány Ferencet én nem tartom politikusnak”, majd hozzátette: „Soha semmilyen formában nem kíván együttműködni sem Gyurcsány Ferenccel, sem pedig a Demokratikus Koalícióval. Egyezmény vagy alku kizárt”.

Viszont arról beszélt, hogy hajlandó beszélni a DK-ból kiugrókkal. Azt mondta: „átigazolni lehet”, ez pedig ugyanúgy érvényes a kormánypártokra is. Azt is elmondta, hogy ha ő lett volna a miniszterelnök, Orbán Viktorhoz hasonlóan szintén meglátogatta volna Putyint és Zelenszkijt is, de jóval korábban.

Kifejtette: „Nem azért, mert az éppen aktuális magyar miniszterelnök személye döntené el a háború és béke kimenetelét, de egy olyan helyzetben, ahol elvileg még be lehet lépni a Putyin előszobájába és Zelenszkijhez is, én már sokkal korábban mentem volna, megpróbáltam volna mint egy katalizátor, összekötő a két fél között”.

Magyar eseményéről az RTL Híradó riportját alább lehet megnézni:

Nyitókép: Magyar Péter / Facebook

#Belföld#magyar péter#gyurcsány ferenc#orbán viktor#tisza párt#politika#választás

Címlapról ajánljuk