Belföld

Lázár János szerint Magyar Péter hozhatja el az újabb Fidesz-kétharmadot

rtl.hurtl.hu

2024. május 21. 18:35

Lázár János építési és közlekedési miniszter Debrecenben kampányolt, ahol a Magyar Péter körüli messiásvárásról is beszélt.

„Vannak, akik várják az újabb messiást” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, vélhetően Magyar Péterre utalva.

A hvg.hu beszámolója szerint a tárcavezető Debrecenben tartott utcafórumot, ahol arra kérte a jelenlévőket, hogy támogassák a Fidesz-KDNP helyi polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltjeit, illetve a Fidesz európai parlamenti listáját. A Tisza Párt EP-listavezetőjének megjelenésére is utalást tehetett, amikor azt mondta: február óta sokat változott, izgalmasabb lett a politika.

Mindez amiatt érdekes, mert az elmúlt hónapokban elkezdett terjedni egy összeesküvés-elmélet, miszerint Magyar Péter valójában Lázár János embere, a miniszter pedig vele puccsolná meg Orbán Viktort. A Tisza Párt alelnöke korábban visszautasította ezt.

Lázár János a lap tudósítása szerint a debreceni eseményen Márki-Zay Péter és Magyar Péter közt vont párhuzamot, felemlegetve az ellenzék akkori közös miniszterelnök-jelöltjének bukását. Mint mondta, ők is „próbálkoztak egy messiással, (…) őt is Péternek hívták, (…) s az lett a vége, hogy 2022-ben a mi vásárhelyi messiásunk lehetővé tette, hogy a Fidesz ismét kétharmadot kapjon,

lehet, hogy az új messiás lehetővé teszi, hogy 2026-ban újra kétharmadot kapjunk.

Példátlan helyzet állt elő Magyarországon

A kegyelmi ügy februári kirobbanása óta úgy tűnik, hogy a Fidesz nem találja a hangot. Előtte megszokhattuk, hogy ők diktálják, miről szóljon a közélet, ez most másképp van. Magyar Péter megjelenése új helyzetet teremtett, pártja egyre erősödik, és ahelyett, hogy visszavenne a karaktergyilkossági kísérletek miatt, csak megy előre. Eközben Orbán Viktor zárt körű választási gyűléseken lép fel. A Házon kívülben elemzőkkel beszélgettünk a szokatlan hazai politikai helyzetről:


Nyitókép: Lázár János építési és közlekedési miniszter beszél debreceni utcafórumán a Református Nagytemplom mögötti Emlékkertben 2024. május 21-én. Fotó: Derencsényi István / MTI

 

#Belföld#lázár jános#magyar péter#debrecen#utcafórum#fidesz#fidesz-kdnp#kétharmad#messiás#önkormányzati választás 2024#ep-választás

Címlapról ajánljuk