Belföld

Rubik Ernő azt hitte, senkinek nem fog kelleni a Rubik-kocka

rtl.hurtl.hu

2024. április 28. 11:03

A feltaláló azt gondolta világhírűvé vált találmányáról, hogy túl nehéz megoldani. 

Rubik Ernőt multimilliomossá tette az idén ötvenedik születésnapját ünneplő találmánya, a Rubik-kocka, de amikor elkezdte árulni, egyáltalán nem gondolta, hogy nagy siker lesz. Rubik Ernő a Daily Mail című brit lapnak adott interjújában elmondta, azt gondolta, túl bonyolult, túlságosan nehéz megoldani, és ezért nem fogják sokan megvásárolni. Közölte, hogy nem is volt célja, hogy megüsse a főnyereményt a kirakós létrehozásával, „csak érdekesnek találtam, és mások is – a diákjaim és ismerőseim – érdekesnek találták.”

Rubik Ernő a lapnak elmondta, hogy 1980-ban már egymillió darabot adtak el Magyarországon a Rubik-kockából, kiemelve, hogy ebből csak egy szerény profitot kapott. A pénzügyi siker csak azután érkezett, hogy az Egyesült Államokban is elkezdték árulni találmányát, és abból már sok pénzt kapott, de hozzátette: „nem vagyok milliárdos”.

A feltaláló elmondta, hogy kivételesnek számított a kommunista Magyarországon, hogy „jelentős mennyiségű dollárt” kapott, de ez nem változtatta meg az életvitelét, mert „soha nem élveztem a dőzsölést, épp ellenkezőleg”. 

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legdrágább dolog, amire nem azért költött, mert feltétlenül szüksége volt rá, elmondta, hogy pár éve vettek egy házat Spanyolországban, mert több időt szerettek volna eltölteni a Földközi-tenger térségében.

Legjobb pénzügyi döntésének azt nevezte, amikor megkérte feleségét, hogy ő foglalkozzon a pénzükkel, mert „megakadályozza, hogy rossz döntéseket hozzak”.

Rubik Ernő elmondta, az első számú dolog, amire pénzt kell áldozni, az a fiatalok oktatása. „Az állami költségvetés felét szerintem az oktatásra kellene költeni” – jelentette ki.

Nyitókép: Rubik Ernő, a bűvös kocka feltalálója a XIII. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozón 2014. július 6-án. Fotó: MTI Fotó: Ujvári Sándor

 

#Belföld#rubik ernő#Rubik-kocka#pénz

Címlapról ajánljuk