Belföld

Havasi Bertalan: A kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. február 13. 19:38

A kérdésre, hogy miképp kommentálja a kormányfő Novák Katalin lemondását, miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, hogy Orbán Viktor már elmondta az álláspontját.

 

A kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját

– ezt válaszolta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ATV-nek arra a kérdésre, hogy miután Novák Katalin hivatalosan is lemondott az államfői posztról, és azt megküldte az Országgyűlésnek, miképp kommentálja Orbán Viktor kormányfő Novák Katalin lemondását és mikor jelöl a helyére az új államfőt.

A kormányzati munka a megszokott rendben folyik

– tette hozzá Havasi Bertalan.

Orbán Viktor február 8. óta, azaz múlt hét csütörtök óta nem szólalt meg a kegyelmi botránnyal kapcsolatban, és közösségi oldalai sem frissültek. Havasi Bertalan vélhetően arra február 8-i a rövid facebookos videóra utalt, amiben a miniszterelnök arról beszélt, hogy személyes meggyőződése szerint „a pedofil elkövetők számára nincs kegyelem” és hogy „kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, de itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni”. Orbán akkor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez, mert „ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak”.

Nem csak a miniszterelnök hallgat. Az RTL Híradónak Szalay Dániel, a Media1 médiaszaklap főszerkesztője azt mondta: Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek az interjúját sem szemlézte a kormányközeli média jelentős része_


Novák Katalin két nappal később jelentette be hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségéről. A bejelentés után a Fidesztől hivatalosan Kocsis Máté mondta csak el a véleményét, szerinte morális különbség van a bal- és jobboldal között, mert a baloldalon soha nincs következménye semminek, de Novák Katalin és Varga Judit vállalta a felelősséget.

Orbán Viktor február 17-én, szombaton tartja évértékelőjét a Várkert Bazárban.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

#Belföld#orbán viktor#novák katalin#kegyelmi botrány#köztársasági elnök#havasi bertalan

Címlapról ajánljuk