Belföld

BRFK: Erdogan testőrei a veréssel nem sértették meg a társadalmi normákat

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 12. 16:29

Azt a rendőrség is elismeri, hogy a török elnök nem volt veszélyben, de szerintük kiemelt személyként vigyáztak rá a testőrök, ez pedig járhat jogsérelemmel. 

Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt az ellenzéki feljelentést, amit Recep Tayyip Erdogan testőrei által megvert magyar férfi ügyében a napokban a legfőbb ügyész küldött a rendőrségnek – írta a 24.hu.

Eredetileg az MSZP-frakcióvezetője, Tóth Bertalan tett fel írásban kérdéseket a történtekkel kapcsolatban Polt Péternek, amit ő feljelentésként értékelt. A rendőrség a garázdaság vétségének lehetséges megvalósulását vizsgálta, de néhány nap alatt el is utasította a feljelentést.

A BRFK határozata szerint az, hogy a török államfő testőrei augusztus 20-án Budapest belvárosában megvertek egy magyar állampolgárt, nem közvádas bűncselekmény.

A rendőrség szerint a következő történt: az ellenzéki aktivista bemutatott a török államfőnek, Erdogan biztonsága emiatt nem került veszélybe. A török testőrök ennek ellenére súlyosan bántalmazták a férfit, akit a TEK emberei mentettek ki „szorult helyzetéből”. A határozat szerint a Magyarországra látogató török köztársasági elnök testőrei kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el.

„Az erre vonatkozó különleges szabályok alapján a védett személyt ért atrocitás esetén intézkedési kötelezettség keletkezik. Ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor” – olvasható a határozatban, amely hozzáteszi azt is, hogy 

a törökök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként.

„Egészen elképesztő, hogy Orbán Viktorék következmények nélkül hagyják, hogy külföldi személyek bántalmaznak magyar embereket a véleményük miatt. Ez újabb példája annak, hogy Magyarország nem jogállam, a kormánya idegen érdekeket előbbre helyez, mint az emberek szolgálatát” – közölte a 24.hu megkeresésére Tóth Bertalan, az MSZP politikusa.

Az esetről kérdezték Gulyás Gergelyt is, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez nem tartozik a legfontosabb ügyek közé.

A Fókusznak Lattmann Tamás nemzetközi jogász beszélt a testőrök viselkedéséről:


Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#brfk#rendőrség#Recep Tayyip Erdogan#törökország#testőrség

Címlapról ajánljuk