Belföld

Ingyen használja a Honvédelmi Minisztérium az egyik legértékesebb V. kerületi területet

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2023. május 15. 6:24

Az elmúlt években több százmillió forintos bevételkiesést okozhatott a belvárosi önkormányzatnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium lezárva tartja, és ingyen használja a Stollár Béla utca V. kerületi tulajdonban lévő, 1352 négyzetméteres szakaszát – tudta meg az rtl.hu. Korábban ezért az ingatlanért évente csaknem 21 millió forintot fizetett a tárca, 2014 óta viszont egy törvényre hivatkozva már nem utalnak semmit sem. Ellenzéki polgármesterként még Rogán Antalt is zavarta ez a helyzet, 2007-ben ugyanis azt mondta: „az a jogszabály, ami érvényes az egyszerű vendéglátósra, az érvényes a kormányra is”. Hende Csaba volt miniszter szerint a honvédelem „össznemzeti ügy”, így helyénvaló, ha ingyen használják a területet. Az rtl.hu kikérte a jelenleg is érvényes szerződést, de ilyet a Honvédelmi Minisztérium és az V. kerületi önkormányzat sem mutatott be.

Több évtizede a Honvédelmi Minisztérium (HM) használja Budapest belvárosának egyik legértékesebb területét, a tárca viszont az utóbbi kilenc évben semmit sem fizetett ezért a tulajdonosnak, azaz az V. kerületnek – tudta meg az rtl.hu. Ez a terület a Stollár Béla utca 1352 négyzetméteres szakasza (a Falk Miksa utca és a Honvéd utca között), amely közvetlenül a Honvédelmi Minisztérium épülete mellett található, nem messze a Margit hídtól.

A Belváros és a HM a 2010-es kormányváltásig éveken keresztül vitázott a terület miatt: az V. kerület szerint ugyanis jogszerűtlen volt, hogy a tárca teljesen ingyen használta az önkormányzat tulajdonában lévő utcaszakaszt. Ráadásul ezt a részt biztonsági okokra hivatkozva több méter magas kerítéssel zárták el a forgalom elől, így oda jelenleg is csak engedéllyel lehet bemenni.  

Ingyen használja a Honvédelmi Minisztérium az egyik legértékesebb V. kerületi területet
Fotó: rtl.hu


A vita odáig fajult, hogy Rogán Antal, a városrész korábbi (akkor még ellenzékben lévő) polgármestere – a HVG akkori cikke szerint – 13 milliárd forintot követelt a minisztériumtól 2007-ben. 

Az a jogszabály, ami érvényes az egyszerű vendéglátósra, az érvényes a kormányra is 

– érvelt akkor Rogán Antal. Végül sikerült is megállapodni, így a HM azt vállalta, hogy évi 20 millió forintot fizet a használatért. (A pénzt a közterület-hasznosítási társulás számlájára kellett befizetni.) Később azonban változott a politikai felállás, Rogán Antal pártja kormányra került, így a honvédelmi tárca vezetői is Fidesz-KDNP-sek lettek. A HM és az V. kerület 2010-től ugyanakkor még meghosszabbította a megállapodást, amelynek következtében a minisztériumnak több mint 20 millió forintos használati díjat kellett fizetnie egészen 2014 júliusáig, ezt az összeget pedig évente növelték az infláció mértékével. Az egyezséget honvédelmi miniszterként Hende Csaba, valamint Rogán Antal, az V. kerület akkori polgármestere írta alá (utóbbi 2014-ig őszéig vezette a kerületet, majd egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezte ki Orbán Viktor).

Másként feltehetően nem is lehetett volna ezt az ügyet rendezni, hiszen a terület az V. kerület vagyonához tartozik, így annak átengedéséhez kellett valamilyen megállapodás és szerződés, még akkor is, ha a másik fél egy minisztérium. Ezen nem változtat az sem, hogy a Fidesz-KDNP-s Országgyűlés egy évvel később, 2011-ben elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy

a Honvédelmi Minisztérium használja azokat az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, amelyek közvetlenül a vagyonkezelésében lévő épületek mellett helyezkednek el.

A tárcának ezért ráadásul semmit sem kell fizetnie, csak jeleznie kell, hogy igényt tart a területre. Ez történt itt is: a Honvédelmi Minisztérium épülete ugyanis a Balaton utcában helyezkedik el, a szomszédos telek pedig a Stollár Béla utca érintett területe, amelyet így a tárca térítésmentesen vehet igénybe.

Amikor lejárt a minisztérium és a kerület közötti megállapodás 2014-ben, Hende Csaba honvédelmi miniszter levelet írt Rogán Antalnak, és jelezte, hogy szeretnék ezentúl ingyen igénybe venni a területet. A közérdekű adatigénylésünkre adott válaszok alapján semmilyen változás nem állt be a hasznosítás célját tekintve, továbbra is ugyanarra használták a területet, mint korábban.

Hende Csaba indoklása szerint „Magyarország kormánya és az Országgyűlés többször is megerősítette, hogy a honvédelem össznemzeti ügy”, az ingyenes használatot lehetővé tevő törvénynek pedig az volt a célja, hogy a honvédség működését úgy biztosítsák, hogy az országvédelmi feladatokra szánt forrásokat hatékonyan tudják felhasználni, ami „közös együttműködést igényel”.  

És bár a miniszter arra kérte Rogán Antalt, hogy engedje át ingyen a terület használatát, hozzáfűzte azt is: „Ugyanakkor készek vagyunk tárgyalni arról is, hogy az érintett szakaszt a honvédelmi tárca a saját vagyonkezelésébe vegye”. Ebben az esetben a minisztériumnak (a terület frekventált elhelyezkedése és nagy mérete alapján) feltehetően jelentős összeget kellett volna fizetnie a kerületnek, de a megállapodás nem jött létre, inkább az ingyenes használatot választották. 

Az elmúlt években – a kerület és a tárca tájékoztatása szerint – nem is fizettek semmit sem az önkormányzatnak. (A HM közérdekű adatigénylésre küldött tájékoztatása szerint csak 2011 és 2014 között fizettek a használatért díjat. később térítésmentesen vették igénybe a terület, válaszuk alapján egyszeri kárpótlás sem történt.) Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években több mint 200 millió forintos kiesés érhette a kerületet a törvény miatt.

Az rtl.hu megkérdezte Belváros-Lipótváros sajtóosztályát, hogy a városrész tett-e valamit annak érdekében, hogy változzon ez a helyzet. Válaszukban azt írták: „A Honvédelmi Minisztérium az önkormányzat felé igénybejelentést fogalmazott meg, amely alapján a terület használatát térítésmentesen köteles biztosítani”. A Honvédelmi Minisztérium szintén annyit közölt (amellett, hogy lehetővé tette a 2010-es szerződés, valamint egyebek mellett Hende Csaba által írt levél megtekintését), hogy a törvény alapján használják az érintett területet.

Reméljük, hogy Rogán Antal tartja magát saját 2007-es szavaihoz és közbenjár a honvédelmi miniszternél az V. kerületnek járó közterület-használati díj megfizetése érdekében 

– mondta az rtl.hu-nak Kovács Alex Gábor, az ellenzéki Tiéd a Belváros nevű frakció vezetője. „Belváros fideszes polgármesterétől pedig azt várjuk, hogy a fideszes haverok és a fideszes vezetésű minisztériumok helyett a belvárosiak érdekeit vegye figyelembe, amikor a közterület-használatból származó bevételekről dönt” – tette hozzá.

Az iratbetekintés során egyébként egy másik dokumentumot is megmutatott a tárca, ebben a HM egyik vezető politikusa mond köszönetet Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesternek, amiért ő konstruktívan átengedte az ingatlant használatra. Jelzi ebben azt is, hogy kezdődjenek meg az egyeztetések az új szerződés aláírásáról, valamint ha szükséges, szerezze meg a képviselő-testület engedélyét is.

Ezt az új, a levélben említett szerződést azonban a HM nem mutatta meg, amikor pedig arról érdeklődtünk, hogy mikor tekinthetjük meg a papírokat, azt közölték, hogy minden rendelkezésükre álló dokumentumot átadtak. 

Az V. kerület a mostani szerződés létét firtató közérdekű adatigénylésre csak megismételte korábbi válaszát, miszerint a törvény alapján engedték át az érintett területet teljesen ingyen.

„A képviselő-testület elé semmilyen formában nem került ez az ügy. Nem tudunk egyeztetésekről, semmilyen szerződés-tervezetet nem terjesztettek be a képviselők elé, semmilyen döntést nem hoztunk ebben az ügyben” – mondta Kovács Alex Gábor ellenzéki frakcióvezető, majd azt is hozzátette: „Első körben az önkormányzat törvényességi felügyeleti szervénél, a fővárosi kormányhivatalnál kezdeményezünk az ügyben vizsgálatot, annak eredményétől függően döntünk a további jogi lépésekről.”

Nyitókép: rtl.hu

#Belföld#belváros#v. kerület#ingatlan#rogán antal#szentgyörgyvölgyi péter#hende csaba#honvédelmi minisztérium#ma

Címlapról ajánljuk