Belföld

Megsérthette a házszabályt a kormány, hogy átvigyen egy bírósági törvénycsomagot a parlamenten

rtl.hurtl.hu

2023. április 29. 17:21

A civil jogvédők szerint a törvénycsomag több ponton sem képes az EU által azonosított jogállamisági problémák orvoslása.

Még a házszabályt is megsértette a kormány, hogy a nyilvános vitát megkerülve vigye át a bírósági törvénycsomagot, írja a Népszava. A lap szerint a civil jogvédők üdvözlik a módosítás némely pontjait, ám szerintük az több ügyben sem képes az EU által azonosított jogállamisági problémák orvoslása.

Az ügyben közös közleményt adott ki az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság. Szerintük januárban még úgy tűnt, hogy a kormány hajlandó lesz társadalmi párbeszéd által elfogadtatni a tervezetet, ám ez nem pont így lett.

„A kormány képviselője március elején arról tájékoztatta a reform által érintett Országos Bírói Tanács (OBT) tagjait, hogy a javaslatot március 3-án terjesztik be az Országgyűléshez. Aznap Varga Judit igazságügyi miniszter valóban benyújtott egy törvényjavaslatot, ez azonban a vagyonnyilatkozatokról szólt, semmi köze nem volt a bíróságokat érintő módosításokhoz. Tartalmazott viszont négy olyan paragrafust, amelyek az igazságügyi reformmal kapcsolatban módosítandó törvények egy-egy rendelkezésének teljesen felesleges módosítására tettek javaslatot (például az „és” kötőszót kicserélték volna „valamint”-re). A javaslatot megtárgyalta az Igazságügyi Bizottság, majd március 14-re az általános és a részletes vitát is lezárták” – írták.

A kormány aztán az eredetileg a vagyonnyilatkozatokról szóló, a bizottsági és a parlamenti vitákon túljutott törvényjavaslatot a zárószavazás előtti utolsó pillanatban teljes egészében kicserélte a bíróságokat érintő uniós elvárásokat tartalmazó csomagra, ezzel pedig megakadályozta, hogy a bírák, civilek, ellenzéki országgyűlési képviselők érdemben hozzászólhassanak a javasolt módosításokhoz.

A törvényben a civilek szerint pozitív előrelépés, hogy a most beterjesztett javaslat a tervezett hatályba lépéstől, vagyis június 1-től végre hatékonyabb kontrollt lehetővé tevő jogköröket biztosít a bírák önkormányzati szervének, az OBT-nek

Viszont továbbra is komoly probléma van azonban a magyar bírák EU Bírósághoz (EUB) fordulásának lehetőségével. A javaslat ugyanis csak eljárási szabályokon módosít, így egy korábbi kúriai precedens alapján a bírák továbbra is tarthatnak attól, hogy ha kényes témában tesznek fel kérdést az EUB-nak, eljárásuk törvénysértőnek minősül, és emiatt további hátrány is érheti őket.

Nyitókép: Jászai Csaba/MTI

#Belföld#bíróság#eu#törvény#szabály#parlament#kormány

Címlapról ajánljuk