Belföld

Tagadta a magyar állam létét, és 33 közéleti szereplő megölésére szólított fel a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya”

rtl.hurtl.hu

2023. február 9. 10:40

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, vádat emeltek ellenük.

Vádat emeltek a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű csoport tagjai ellen – írja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Mint írják, a vádlottak egy része az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre, és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak – 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket.

A csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

A csoport tagjai közé tartozó Bács-Kiskun megyei pár 2019-ben az egészségügyi rendszer közreműködése nélkül született gyermekét nem volt hajlandó anyakönyveztetni – mivel a magyar állam létét tagadták. Ezzel a gyermeket megfosztották az állampolgárságtól, az ellátásra is jogosító okmányoktól, és nem működtek együtt a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel. 

Gyámhatósági eljárás indult, és a gyereket elvették tőlük, mire az egyik vádlott – a „bíró” – a gyermekvédelmi és az ahhoz kapcsolódó, kiskorú veszélyeztetése miatti büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában „halálos ítéletet” hirdetett. Az ítélet felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy fenyegető e-mailben el is küldtek a hatóság tagjainak.

A vád tárgyává tett legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – írta közleményében az ügyészség.

 

 

 

 

#Belföld#alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása#vádemelés

Címlapról ajánljuk