Belföld

Karácsony Gergely: Ha a fővárosi túléli a jövő évet, akkor 2024-ben nyert ügyük lesz

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 15. 14:42

Nem lesz egyszerű, mert a főpolgármester szerint a kormány 164 milliárd forintot vont el Budapesttől. Karácsony Gergely szombaton egyórás beszélgetésben értékelte az elmúlt három év eredményeit. 

Karácsony Gergely szombaton délben Facebookon is közvetített beszélgetésben értékelte a 2019-es önkormányzati választások óta eltelt három év eredményeit, és felvázolta, hogy milyen tervei vannak a fővárosnak a ciklusból hátralévő két évre. A HVG összefoglalója szerint a főpolgármester nem elégedett az elmúlt három év mérlegével. Karácsony szerint hiába tettek sokat Budapest fejlődéséért, az elmúlt három évben három olyan válsággal is meg kellett küzdeni, amik alaposan megnehezítették a budapesti önkormányzat dolgát.

A koronavírus világjárvány, az ukrajnai háború mellett harmadik válságként Karácsony Gergely a kormányzati elvonásokat említette. A főpolgármester összesítése szerint 

a magyar kormány az elmúlt három évben 164 milliárd forintot vont el a fővárostól.

Karácsony értékelése szerint a főváros alapvetően jól reagált a válsághelyzetekre, intézkedéseivel gyakran a kormány előtt járt, amiért az kezdetben támadta Budapest vezetését, majd szépen átvette azokat. A főpolgármester példaként a kötelező maszkviselést és a rezsiválság miatt bevezetett energiatakarékossági intézkedéseket említette.

A főpolgármester úgy gondolja, hogy a 2023-as év vízválasztó lesz: ha túléli a fővárosi önkormányzat a kormányzati elvonásokkal súlkyosbított gazdasági válságot, akkor 2024-ben nyert ügyük lesz. A jövőre vonatkozó nagyszabású városfejlesztési tervek közül a klímváltozás hatásai elleni küzdelmet és az energiafüggetlenséget emelte ki Karácsony. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy azt az energiát, amit a főváros jelenleg felhasznál, 2030-ra megtermelje magának. 

Karácsony Gergely azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági helyzetben a szolidaritás a legfontosabb, a pedagógussztrájkkal kapcsolatban arra kérte az embereket, hogy aki csak teheti, álljon a tanárok és diákok mellé, és október 23-án tüntessen velük.

Az elmúlt három év eredményeinek bemutatására egy honlapot is indított Budapest, az enbudapestem.hu/bpharomeve oldalon több mint háromszáz intézkedés és fejlesztés közt lehet böngészni.

Az oldal beköszöntőjében Karácsony a legfontosabb redmlények közt sorolja, hogy a kormányzati bosszúpolitika ellenére sikerült Budapeset működését biztosítani, miközben folyamatos fejlesztések zajlanak, és végéhez közelít három nagy projekt is: a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a 3-as metró felújítása.

A főpolgármesteri értékelő beszélgetés itt tekinthető meg:

#Belföld#budapest#karácsony gergely#értékelés#önkormányzat

Címlapról ajánljuk