Belföld

Schmitt Pál egykori jobbkeze, a Sátán birodalmáról író Cservák Csaba lehet a választási bizottság új elnöke

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 23. 7:02

Cservák Csaba jegyezte azt a dokumentumot, amelyet a volt államfő még 2010-ben küldött az alkotmány-előkészítő bizottságnak. Ebben Isten országáról és az alkotmányozó hatalom isteni eredetéről is szó esett.

Cservák Csaba 44 éves jogász, Schmitt Pál volt államfő hivatalvezetője lehet a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) új elnöke – értesült a hvg.hu

A lap emlékeztetett, hogy az Országgyűlés új tagokat és póttagokat választ a jövő héten a testületbe, a hét új tagra és a három póttagra vonatkozó személyi javaslatait szeptember 16-án küldte el Novák Katalin köztársasági elnök Kövér László házelnöknek. 

Az új tagok megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A testület parlament által választott hét tagja szinte teljesen kicserélődik, a régiek közül csak ketten, Sasvári Róbert és Szalay Tamás marad. 

A jog és az igazság elválaszthatatlan egységet alkot 

– így szól saját szakmai életrajza szerint Cservák Csaba ars poeticája. A Magyar Nemzetben publikáló és a HírTV-n is gyakori vendég alkotmányjogásznak van választási bizottsági tapasztalata is, az NVB-elődszervezet, a 2013 előtti Országos Választási Bizottság MDF által delegált tagja volt 2002-2005 között.

Cservák Csaba neve egyébként onnan is ismerős lehet, hogy ő jegyezte azt a dokumentumot, amelyet a volt államfő még 2010-ben küldött az alkotmány-előkészítő bizottságnak. Ebben többek között Isten országáról, a Sátán birodalmáról és az alkotmányozó hatalom isteni eredetéről is szó esett, de az Alaptörvény szövegébe végül szinte semmi nem került be az előkészítő bizottság által javasoltakból.

Az NVB jelenlegi elnöke, Téglási András 2021 februárjában lett a testület elnöke, ő azonban egyáltalán nem lesz tagja az új testületnek.

Mint azt korábban megírtuk, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyik tagja is érintett a Schadl-Völner ügyben, a végrehajtói kar elnöke ugyanis segítséget kért tőle egy egyetemi hallgató vizsgájával kapcsolatban. 

Az ügy lehallgatási jegyzőkönyve szerint az NVB-tag megnyugtatta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnökét: 

Jó bizottság lesz. Figyelnek és nem lesz gond. 

Az rtl.hu-nak ezt a kijelentést azzal magyarázta, hogy a korábban leadott szakdolgozatok alapos munkák voltak, így nem volt miért aggódni, a vizsgán pedig egy hatfős testület értékelte a hallgatókat.

Nyitókép: Róka László/MTI

#Belföld#téglási andrás#nvb#Cservák Csaba#novák katalin

Címlapról ajánljuk