Baleset-bűnügy

Hallottam, hogy azt mondta a mentős, három halottunk van – megszólalt az Árpád hídi balesetben megsérült taxis

rtl.hurtl.hu

2024. július 9. 6:32

Egy darabig hallotta az utasai hangját, aztán elájult, utána pedig már csak a kórházban tért magához.

Szegycsonttörés, sérv a belső szervek melletti rekeszben, izomhúzódások, agyrázkódás és jó néhány seb – ezeket a sérüléseket szenvedte el a 44 éves Nagy Tamás, aki az Árpád hídi baleset idején a vétkes autóssal ütköző taxit vezette. A taxijában egy testvérpár utazott az unokatestvérükkel, mindannyian túlélték a balesetet.

A Blikk cikke szerint már kikerült az intenzív osztályról, de oxigénmaszkot kell viselnie.

A balesetben hárman haltak meg, négyen pedig megsérültek, az áldozatok között volt a vétkes sofőr, valamint egy Suzukinak a vezetője és utasa.

„Az utasaim kiszálltak, én viszont beszorultam, ki kellett vágni a taximból. A baleset előtti öt perc teljesen kiesett, csak a becsapódás pillanata van meg, ahogy rám repül a Suzuki. A kiérkező mentős hangját nem felejtem el, hallottam, hogy azt mondta, »három halottunk van«. Szörnyű pillanatok voltak, fogalmam sem volt, kiről, kikről beszél. Elkezdtem mozgolódni, de nagyon be voltam szorulva” – mondta.

Egy darabig hallotta az utasai hangját, aztán elájult, utána pedig már csak a kórházban tért magához. A rendőrök később bejöttek, néhány kérdést feltettek neki, de akkor még az utasaira sem emlékezett. 

Az ügyben érintett egy másik taxis is, akinek az autóját elrabolta az elkövető. A taxisnak már több mint 800 ezer forintot gyűjtöttek össze kollégái.

 
Nyitókép: Mihádák Zoltán/MTI

#Baleset-bűnügy#taxi#árpád hídi baleset#sérülés#kábítószer#rendőrség#ütközés

Címlapról ajánljuk