Baleset-bűnügy

Lehányta a kecskeméti Silver diszkó biztonsági őrét, ezért kellett meghalnia

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. április 5. 10:03

A rendőrség szerint a tavaly decemberben elfogott két férfi dobta a sínekre a Silver diszkóban megvert 24 éves vendéget 2000. október 1-jén.

Befejezte a nyomozást és vádemelési javaslattal átadta az iratokat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek a rendőrség a 23 évvel ezelőtt történt brutális kecskeméti gyilkosság ügyében, közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán.

Mint arról korábban az rtl.hu is beszámolt, tavaly decemberben a KR NNI kommandósai elfogták azt a két, nagyvenyimi és kecskeméti férfit, akik a rendőrség gyanúja szerint felelősek lehetnek a 2000. október 1-jén az Izsáki úti Silver diszkóban megvert 24 éves fiatalember haláláért.

A vendéget a szórakozóhely biztonsági őreiként dolgozó két férfi megverte, majd kivezették az épületből. A fiatalembert nem sokkal később a közelben lévő vasúti síneken egy vonat halálra gázolta. A nagy port felvert haláleset ügyében az eljárást annak idején megszüntették, mivel arra nem találtak bizonyítékot, hogy a két biztonsági őr dobta volna a sínekre az áldozatot.

Nem baleset volt

Később a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályán egy orgazdaság ügyében folytatott nyomozás során olyan fülest kaptak a rendőrök, hogy a sértett halála nem egyszerű baleset volt. Emiatt aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, és a korábban döglött ügyként elkönyvelt esetet a KR NNI Nyomozó Főosztálya átvette.

Az áldozatot exhumálták, és az igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte.

Emberölés miatt állhat bíróság elé a kecskeméti Silver diszkó két biztonsági őre
Fotó: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Ezen a nyomon elindulva a KR NNI nyomozói begyűjtöttek minden bizonyítékot, és közel száz tanút kutattak fel. Az új tanúvallomások azt támasztották alá, hogy a jelenleg 47 éves N. Tamás és a 49 éves V. Lajos gyanúsítható az emberöléssel. Az áldozatot exhumálása és a szakértői vizsgálatok után a rendőrök bizonyítási kísérleteket végeztek a helyszínen, adatokat gyűjtöttek, elemeztek, értékeltek, és ezek alapján alapján is arra jutottak, hogy a két biztonsági őr lehetett a tettes.

Az elkövetés idején 25 és 27 éves férfiakat emberölés megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették és le is tartóztatták. A rendőrség az alábbiak szerint rekonstruálta a történteket.  

A 23 évvel ezelőtti eset egyik helyszíne a kecskeméti Silver diszkó volt, míg a másik az annak közelében lévő 142. számú vasútvonal. A későbbi áldozat, az akkor 24 éves fiatalember halála előtt ebben az Izsáki úti diszkóban szórakozott, onnan azonban a biztonsági őrök kivezették. Ennek során bántalmazták, ököllel verték, illetve egy viperával is többször megütötték, aminek következtében koponyacsonttörést szenvedett. 

A sértett ekkor még a biztonsági őrök támogatásával saját lábán lépett ki a diszkóból. Miközben azonban a belváros felé tartottak vele, lehányta az egyik őrt, aki emiatti viperájával ismét többször lesújtott rá. Az áldozat ekkor már összeesett, és mozdulni sem bírt. A kidobók a magatehetetlen és eszméletlen állapotban lévő férfit a közeli vasúti sínekhez vonszolták, és a sínekre fektetve magára hagyták. Abban bíztak, hogy az arra haladó vonat majd halálra gázolja, a testi roncsolódások elfedik az általuk okozott sérüléseket, és hogy az esetet halálos balesetként fogják kezelni, így elkerülhetik a felelősségre vonást. A vonatgázolás be is következett, és valóban a 24 éves férfi halálát okozta.

A két gyanúsított elismerte, hogy megverték a későbbi áldozatot, de azt továbbra is tagadják, hogy ők rakták volna a sínekre.

A Híradó riportja az esetről:


Nyitókép: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda / police.hu

#Baleset-bűnügy#bűnügy#kecskemét#emberölés#nyomozás#silver diszkó#vonatgázolás

Címlapról ajánljuk