Testképzavar, élőben közvetített idegösszeroppanás, törött bordák – a versenyevő videósok emberi roncsot csinálnak magukból a közönség szórakoztatására

Az internet zacskós kínai levesekkel, vegán carbonárákkal és hot potokkal teletömött sarkában könnyedén összefuthat olyan tartalmakkal, amikor annak készítője egyszerűen nem tud tovább enni és kidobja magából, ami benne van. Az elmúlt években rengeteg influenszer állt rá arra, hogy olyan „gasztronómiai” tartalmakat készítsen heti-napi rendszerességgel, amelyek extrémségükben bőven túlmennek bármin, amit Gordon Ramsey, vagy Guy Fieri ki tudna találni egy év alatt.

Versenyevés, mukbang: ezek a kulcskifejezések, amelyeket tudni kell ahhoz, hogy elkezdjünk megismerkedni a YouTube-os, twitches és tiktokos kalóriabarbárok gyakran hajmeresztő, félelmetes világával. Ezekben a videókban élőben nézhetjük végig, ahogy egy-egy influenszer az átlagember számára szinte elképzelhetetlen mennyiségű ételt töm magába a közvetítés alatt. 

A versenyevésnek az Egyesült Államokban óriási hagyománya van, az ilyesmiket a legnagyobb sportcsatornák közvetítik, még ha sportértéke talán kevesebb is van ezeknek a viadaloknak. Van hivatalos világcsúcs és vannak elismert, sokat kereső sztárjai is a műfajnak, például Joey Chestnut, aki mintegy 2 millió dollárt zabált már össze élete során. 

A versenyevő influenszerek élete pedig nemcsak a kamerák előtt kemény: komoly edzésre és felkészülésre van szükség ugyanis ahhoz, hogy ekkora rendszerességgel magukba tömjenek gyakran több kilogrammnyi ételt. Ha pedig a felkészülés szenvedése nem lenne elég, ott vannak a komoly egészségügyi következmények is: 

gyakran hallani arról, hogy a legnépszerűbb streamerek súlyos testi és mentális problémáktól szenvednek a vég nélküli zabálástól.

Ott van például Nikocado Avocado, az egyik legismertebb versenyevő, aki pár év alatt nyurga, vegán srácból egy túlsúlyos férfi lett, aki bevásárolni is csak elektromos tolószékben tud elmenni.

Ahhoz, hogy miért vállalják be az influenszerek embertelen mennyiségű étel elfogyasztását, az Independent alapján összegyűjtöttünk pár konkrét számot a versenyevés világából:

• A brit Matt Stonie-t 144 millió ember nézte, ahogy megevett 14 adag szupercsípős koreai tésztát.
• A kaliforniai Erik Lamkint 17 millióan nézték, ahogy elfogyasztott százezer kalóriát száz óra leforgása alatt.
• A fentebb említett Nikocado Avodaco videóival összesen 1,8 milliárd(!) megtekintést szedett össze.

Cikkünkből megtudhatják, hogyan lett elképesztően népszerű, több millió nézőt a képernyők elé ültető műfaj a versenyevés, valamint megemlékezünk a legkeményebb, legextrémebb versenyzőkről is.

Ember az étel ellen

A versenyevés hagyományai több száz évre nyúlnak vissza: már egy 1630-as röpirat is megemlékezett a „szakma” egyik korabeli művelőjéről, a brit Nicholas Woodról, aki Kent Nagy Evőjeként volt ismert. A szöveg szerint Wood egyszer megevett egy egész nyers bárányt (gyapjúval, csonttal együtt), máskor hét tucat nyulat tüntetett el, illetve olyan is akadt, amikor együltő helyében 400 galambot tömött be. A férfi sztárnak számított Kent városában, rendszeres fellépője volt a vásároknak és az ünnepeknek, bár teljesítménye kicsit talán eltúlzottnak tűnik.

A mai influenszerekhez hasonlóan ő is sikeresen tette pénzzé az evést: különböző extrém evési kihívásokat fogadott el gazdag szponzoroktól.

Már ekkor kiderült azonban, hogy a versenyevők nagyon könnyen pórul tudnak járni: egy félresikerült kihívás után Wood a korabéli beszámolók szerint nyolc órára kómába esett, ami alatt a kihívást szponzoráló uraság pellengérre cipeltette a testét, hogy közszégyen tárgya legyen.

A 19. században már az új világban is megjelentek a különböző evőversenyek, amelyek egyre népszerűbbek lettek az évek során. A mostani, internetes versenyevés eredetének keresésekor viszont érdemesebb keletre nézni: egész pontosan Dél-Koreára. Innen származik ugyanis a mukbang, amely magyarul nagyjából „evőshow”-t jelent. A koncepció egyszerű: egy streamer hosszú időt tölt azzal, hogy közvetítése során embertelen mennyiségű ételt eszik meg, közben pedig beszélget a közönségével, válaszol a kérdéseikre, sztorizgat.

A 2010-es években Dél-Koreán kívül is egyre népszerűbbek lettek ezek az evőshow-k, amelyeken keresztül több régió és ország kevésbé ismert konyhája is nagyobb figyelmet kapott. A mukbang korai népszerűségét számos szociológus komoly társadalmi problémákkal is összekötötte:

nevezetesen azzal, hogy felgyorsult, „hiperkapitalista” társadalmunkban széles körben elterjedt a szorongás, a magány és a boldogtalanság. Az evős videókkal pedig a streamerek a komfortevés élményét hozzák el nézőikhez, amely enyhíti ezeket a társadalmi tüneteket.

A fentebb összefoglalt tanulmány elsősorban Dél-Koreára fókuszált, de nyugodtan rávetíthetjük azt a nyugati társadalmakra is. A mukbang világszerte ismert szó lett, és az angol nyelvű közönséget is megérintette: sorra tűntek fel azok a versenyevők, akik már nemzetközi közönség számára készítették a videókat, a jelenség terjedésével pedig egyre inkább láthatóvá váltak a problémák is. 

Erik Lamkin és a százezer kalória.

Étkezési zavarok, mentális összeomlás, és a többi

Az Independent cikke szerint a legújabb, veszélyes trend a versenyevésben az, hogy az influenszerek az embertelen kalóriabevitel mellett vékonyak, kigyúrtak is szeretnének maradni, és követőiknek is azt sulykolják, hogy ez a helyes módi. Több videóban is azzal hencegnek a hírességek, milyen keveset szedtek fel egy-egy extrém evés során. A cikk elején említett, száz óra alatt százezer kalóriát elfogyasztó Lamkin például rendszeresen összehasonlítja videóiban a mukbangok előtti és utáni súlyát, valamint azt is közvetíti, ahogy az egyes étkezések közben szünetet tart, hogy eddzen: gyakran a hányás határáig hajszolja magát ezzel.

Ez a hozzáállás nemcsak ahhoz járulhat hozzá, hogy az influenszereknél testkép- és étkezési zavarok alakulhatnak ki, hanem a nézőket is komolyan befolyásolja, ha túl sok ilyen tartalmat fogyasztanak. Mattias Strand kutató és csapata összesen 175 ezer nézői kommentet vizsgált egy nemrég készült tanulmányban: ezekből kiderült, hogy

a nézők egy jelentős hányadánál saját étkezési szokásiakat is befolyásolták a videók.

Többen arról számoltak be, hogy a mukbang tartalmak hatására kezdtek túl sokat enni, vagy épp ezek miatt álltak neki koplalni. „Rajtad keresztül eszem” – írta például egy kommentelő a YouTube-on. „Te eszel helyettem, hogy nekem ne kelljen”.

Így adódik a kérdés: mekkora a felelősségük ezeknek az influenszereknek abban, hogy pozitív irányba mozdítsák el a nézőik étkezési szokásait? És egyáltalán, mi számít esetükben helyesnek? Ha a fitneszt és a fogyást népszerűsítik az evési verseny mellett, azzal irreális testképideákat sulykolhatnak, 

ha pedig a „légy önmagad, nem kell nádszálvékonynak, vagy kigyúrtnak lenned”-iskola követői, azzal azt a fajta elhízást is normalizálhatják, amely már egészségügyi gondot jelenthet, és érszűkülettel, diabétesszel, szívproblémákkal, de akár rákkal is járhat.

A másik végletet a cikk elején is említett Nikocado Avocado jelenti, aki 2013-as debütálása óta vad, semmi máshoz nem hasonlítható utazásra vitte 3,7 millió feliratkozóját. Vlogján először vegán lifestyle-tartalmakat osztott meg, valamint zenélt is mellé. 2016-ban aztán feladta a vegánságot, és átállt a mukbangre, ezzel a műfaj egyik első amerikai képviselőjévé vált.

Az előadóművészi háttérrel rendelkező influenszer ezután látványosan meghízott, és az évek alatt teljesen leépült mentálisan. Idegösszeomlásait pedig folyamatosan videózta, kattintásvadász anyagokat készítve belőlük, miközben az étkezős tartalmai is egyre kaotikusabbá váltak. Nagyon bátor olvasóinknak ajánljuk az alábbi gyűjtést a sztár legdurvább pillanataiból:

Nikocado Avocado karrierjét pedig folyamatosan kísérték a botrányok is: volt, hogy zaklatással vádolták, volt, hogy ő vádolt másokat zaklatással. Folyamatosan veszekedett barátjával – később férjével –, amit szintén megmutatott a közönségének. 2019-ben már arról beszélt, hogy belátta: túlságosan nagy a fizikai és mentális ára a mukbangezésnek, ezért hamarosan felhagy vele (ezt még máig nem tette meg). Arról is beszélt, hogy a túl sok evés miatt merevedési zavaroktól szenved, libidója is elment, valamint olyan súlyos köhögőrohamai lettek, hogy eltörtek a bordái, 2021-ben pedig hivatalosan is mozgássérültnek nyilvánították csapnivaló egészségi állapota miatt.

Szóval, ha olyan tartalmakba futunk bele a különböző videómegosztókon, amelyek az evésről szólnak, vigyázzunk. Akármennyire is kellemesnek, érdekesnek tűnnek ezek a tartalmak, ránk is rossz hatással lehetnek. Ehhez elég csak megnézni egy 2013-as, valamint egy 2022-es képet Nikocado Avocadóról.

Nyitókép: YouTube / Getty Images. Szerkesztés: Mohos Máté / rtl.hu